szeged

12 milliárdnyi közpénzből épül, de az önkormányzati lapot kitiltották a szegedi püspökség stadionbejárásáról

A kormány kedvenc püspökének kápolnás focipályáját csak a kiválasztottak láthatják.

Botos Tamás
POLITIKA

A vakációra pont elkészült a szegedi iskola új fűtési rendszere

Ráment a tanév, de legalább szigetelnek az ablakok.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Mészáros Lőrinc veje építi a tram-train szegedi szerelőcsarnokát

Családi reflex.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Szombat óta már 20 centit apadt a Duna

De a Tisza továbbra is árad.

Czinkóczi Sándor
vízállásjelentés

Rajongtak a barokkért a szegedi drogbárók

Öt dílert és tíz fogyasztót fogtak el Szegeden.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Lerakták, majd felszedték a hódmezővásárhelyi tram-train síneit

Korábban arról volt szó, hogy a negyvenéves, használt pálya jó lesz, most kiderült, hogy mégsem.

Botos Tamás
POLITIKA

Szegedi Fidesz: felháborító, hogy Botkáék adtak 10 ezer forintot a nyugdíjasoknak, mert így elvettek 3500 forintot

Csúcspontjára ért az elmúlt napok legjobb politikai kommunikációs megmondása.

Albert Ákos
POLITIKA

Nyomoz a rendőrség, miután egy intézetvezető orvos a beosztottja nőgyógyászati adatai között kutakodott

„Az orvos megnézte a feleségem nőgyógyászati listáját, a fiamnak a gyerekklinikán való bentlétét, nekem az ortopédiai műtétemet” – mondta az RTL Híradónak a nő férje.

Herczeg Márk
bűnügy

Borult, esős idő lesz a jövő héten

A hideg viszont nem jön vissza.

Tbg
időjárás

A Fidesz először felháborodott, hogy Botka László beígért 10 ezer forintot a nyugdíjasoknak, most már a támogatás emelését követeli

Nehogy már populizmusban akarja valaki megszorítani a kormánypártokat!

Urfi Péter
POLITIKA

Bayer Zsolttal lép fel egy migránsozó kampányeseményen a szegedi egyetem rektora

Az a Rovó László, aki közleményben hívta fel az egyetem oktatóit, hogy "tartózkodjanak a politikai megnyilvánulásoktól".

Szily László
POLITIKA

Olyan szabadsághimnuszt írtak Szegednek, hogy az ember áhítozni kezd a diktatúrára

Ha ez az alternatíva, akkor inkább jöjjön az elnyomás!

Szily László
MŰVÉSZET

A Fidesz tiltakozik, mert Botka László 10 ezer forintot adna a nyugdíjasoknak Szegeden

A Fidesz határozottan elutasítja és ellenzi, hogy Botka László „a lakossággal fizettesse meg saját lustaságát, gyávaságát és azt, hogy lélegeztetőgépre kapcsolta Szegedet”.

Boros Juli
POLITIKA

Hajnalban megunta a gyaloglást, elkötött egy szegedi buszt, de pont szembejöttek a járőrök

Úgy beszaladt az erdőbe, hogy csak fél nap múlva kapták el.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Lázár-Kubatov belháború miatt bukhatja ismét Szegedet a Fidesz

Szeged meghódítása a Fidesz egyik fő projektje az őszi önkormányzati választáson, de addig civakodott egymással a párt két nagyembere, hogy egyelőre kihívója sincs Botka Lászlónak.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA