A DK-sokra rámentek a rendőrök, a Momentum már az éjjel matricázott, a Párbeszéd mécsest gyújtott, az MSZP a feketelevessel poénkodott.
Súlyos égési sebeket szereztek.
Szerda este Budapest belvárosában akadt össze olvasónk előbb a konvojjal, majd vélhetően a civil rendőrrel.
A klímatüntetők a brit pénzügyminisztérium épületét tervezték összeművérezni, de nem bírtak a fecskendővel.
Néhány törzsvendég viszont nem akarja elfogadni, hogy szerintük a fogalmatlan turisták miatt lerombolják az évszázados magyar fürdőkultúrát.
Így álltak ki az Oroszországban állami szintű homofóbia ellen.
A jellemzően igen udvarias német tudósok kereken megírták: tényszerűen nem igaz, hogy a magyar kutatóintézetek finanaszírozása a Max Planck Intézetéhez lesz hasonló.
A rendőrség hírügynökségek szerint meghátrált az aktivisták elől, hogy elkerülje a további konfrontációt.
Azért, mert az I. világháborús sírkertben román parcellát alakítottak ki, és magyar katonák sírjaira is ismeretlen román katonák betonkeresztjeit állították.
A keddi letartóztatások ellenére fogadkoznak, hogy szerdán is folytatják a Kihalás Forradalmát.
365 ezer - 1,5 millió forintba került fejenként a decemberi tiltakozás.
A legtökösebb orosz nők Szentpéterváron hozták össze a hadkötelezettség elleni, magasművészeti színvonalú tiltakozó akciót.
Gyülekeznek a tüntetők, az akadémia elnöke is csatlakozik.
"Meggyőződésünk szerint a mindenkori kormánynak nem feladata, hogy irányt szabjon az állampolgárok ízlésének és gondolkodásának, vagy a tudományos kutatás céljait egymaga jelölje ki."
A miniszter egyébként korábban egy népszavazási kezdeményezésről mondta azt, hogy nem demokratikus. A köztévé elfogultságát azért nem minősítené, mert nem néz tévét.