ügyészség

Az OLAF által jelzett csalások közül a legsúlyosabbakkal nem tudnak mit kezdeni a magyar hatóságok

Az Elios-ügyből nem lett vádelemés. ahogy az ellen-Eliosról, a 4-es metró ügyéről sem derült ki, hogy az lenne minden idők legsúlyosabb korrupciós ügye.

Haszán Zoltán
bűnügy

Garázda és rongáló tüntetők ellen emelt vádat az ügyészség

Országzászlót tartó rúd összefirkálása, ittas virágláda-borogatás, és karácsonyfa égősorának tépkedése történt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Leütöttek egy férfit Tatabányán a mobiljáért és egy kis pénzért, belehalt a sérülésbe

A halálos ütést egy kamera felvette. Az elkövetőre 10 évet kért az ügyészség.

Albert Ákos
bűnügy

Fekete-Győr: Senkit nem akartam bántani, hiszen nem hiszek az erőszakban

A Momentum elnöke nem tart attól, hogy 1-5 év börtönt kap.

Herczeg Márk
POLITIKA

Meggyanúsította az ügyészség Fekete-Győr Andrást

A Momentum elnökét hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az ügyészség megvétózta a Migration Aid párttá alakulását

A Zalaegerszegi Törvényszék ugyan bejegyezte az Éjjeli Őrség néven alakuló pártjukat, de az ügyészség megtámadta a döntést.

Király András
politika

Már 470 ezren írták alá, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez

Hadházy Ákosék újult erővel folytatják csütörtöktől az aláírásgyűjtést.

Horváth Bence
POLITIKA

Vigyázz a jelszavadra, különben kifoszt egy kriptovalutáért felbérelt hekker és egy csaló a webshopos profilodon keresztül!

Igazi, 21. századi bűntény történt január elején Budapesten, illetve az online térben.

Albert Ákos
bűnügy

Polt Péter nem látja biztosítottnak az Európai Ügyészségnél a szakmaiság magas fokát

Ezért nem tartja jó ötletnek a csatlakozást. Ügyészként, kutatóként és egyetemi tanárként is erre jutott.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Egy közmédiás videófelvétel szerint nem Hadházy támadt az MTVA biztonsági őreire

Pedig az ügyészség szerint ő lépett támadólag.

erdelyip
POLITIKA

A Legfőbb Ügyészség szerint rendben volt, hogy nem engedték be a rendőröket az MTVA székházába

A hatóság szerint a fegyveres biztonsági őrök mindent úgy csináltak, ahogy kellett.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

400 millió forintnyi áfát csalt el egy bátonyterenyei építőmunkásokból álló csoport

16 ember ellen emeltek vádat.

Albert Ákos
bűnügy

Nem indít eljárást Fülöp herceg ellen őfelsége ügyészsége

A királynő 97 éves hitvese még januárban okozott közúti balesetet sandringhami birtoka közelében.

Király András
külföld

Összesen 2,6 milliárddal tartoznak a kamupártok, ebből eddig 8169 (nyolcezeregyszázhatvankilenc) forintot sikerült behajtani tőlük

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kérte ki az adatokat a NAV-tól.

erdelyip
POLITIKA

Bírósági vezetők levelet írtak a bíróknak, hogy ne hagyják a széthúzást, miután egy lemondott kollégájuk elmondta, a NER hogyan tartja nyomás alatt a bírókat

A levél arról szól, hogy nem kellene ugrálni, és a végén ugyanaz a Wass Albert-idézet áll, amivel az újrainduló Magyar Nemzet véleménycikke is indult.

Herczeg Márk
politika