A miniszterelnök-helyettes azt mondta, a rendszerváltás óta egy tucatnál biztos többször járt Svédországban vadászni.
Most akkor mégsincs jogállam?
A fideszes korrupciós ügyeket feltáró LMP-társelnököt az a Fidesz kéri számon, aminek három főbb minisztere is lebukott a vagyonnyilatkozatával.
Reggel a Magyar Idők főszerkesztője szintén vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Gyurcsány Ferenc ellen. Mi a fene van Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatával?
A Harley mellé már egy Bombardier motort is szerzett.
Csodával határos módon visszafizetett hitelek és alapbevételből produkált vagyongyarapodás: vajon mi a titkuk?
Tállai András havi félmilliós mellékese elúszott, Vona Gábor 1,7 milliót kapott sérelemdíjként, az MSZP-seknek viszont nem ment valami jól tavaly. Itt vannak a képviselői vagyonnyilatkozatok.
Havasi Bertalan már jó előre szólt, hogy aki mást mond, az hazudik.
A köztársasági elnök vagyonnyilatkozata pont olyan, mint az újévi köszöntő beszédei: alapos, de nem sok izgalom van benne.
A miniszter, akinek kiskorú gyermekei budai ingatlannal rendelkeznek, inkább a parlamentre bízná a döntést.
A Nemzeti Választási Bizottság szokás szerint ezt a kérdést sem engedte át, de a Kúria megváltoztatta a döntést.
Az ügyészség szerint Farkas Sándor egyszerűen „nem kellő gondossággal, alapossággal járt el”, mikor kitöltötte a vagyonnyilatkozatait.
Ez nem szerepel a vagyonnyilatkozatában. Azt mondja, egy barátjától kapta kipróbálásra, ha bejön, lehet, hogy megveszi.
Ne rágd a körmöd.
Pincébe, ipartelepre vezetett az utunk, amikor az országgyűlési képviselők havi több százezer forintért bérelt idodáit kerestük. A jelek szerint a képviselői fizetések megemelése még nem vetett véget minden trükközésnek.