„Egyetértettünk abban, hogy a magyar embereknek járó, de az Orbán-kormány korrupciója miatt befagyasztott sok ezer milliárd forintos uniós források felszabadítása a legfontosabb prioritás” – írja a Tisza Párt elnöke.
Az érdemkereszttel kitüntetett Bogár László már két éve tudja, hogy a kegyelmi üggyel egy nemzetközi összeesküvés indult Orbán megbuktatására, mert ő a 3000 éves magyar szellemiség képviselőjeként az új világrend zseniális szóvivője.
Egy ilyen lépés szakadékba lökné a fővárost.
Nagy Dávid, a párt listavezetője és lemondott pártigazgatója szerint -680 millió forinttal indítják a következő időszakot.
Nagy Blanka még nem volt 20 éves, amikor az orbánista sajtó valódi fekete kampányt indított ellene. Most Facebook-posztban írta le, min ment keresztül és miért érez most elégtételt.
A vasárnapi választás nagy tanulsága, hogy a népakarat ellenében már középtávon is csak erőszakkal lehet hatalmon maradni. A hazudozásban ennyi volt.
Azok után, hogy hétfőn már a sajtótájékoztatóját is közvetítették, szerdán az M1 és a Kossuth Rádió vendége lesz.
Bencsik Gábor szerint sok ősjobboldalinak lett elege kollégája stílusából.
„Az a baj, hogy a kis buzi Magyar Péternek hittek a választók” – mondta többek között a jegyző asszony, és ez még csak a legkevésbé trágár mondata volt.
Azt írta, nem állt szándékában megsérteni senkinek a szabad döntését és választási akaratát.
Mi még nem tartunk itt, de már kezdem hinni, hogy hamarosan odaérthetünk – mondta a showman, aki azért hozzátette, Hegedűs Zsolt táncát nem biztos, hogy tudják utánozni.
1990-ben jóval alacsonyabb volt a választási részvétel, és a fiatalokat is minden inkább foglalkoztatta, mint a politika. Akik azonban most ott ünnepeltek a Duna-parton, már most megtanulták azt, amihez a szüleik generációjának évtizedek kellettek.
A nemzetközi hitelminősítő szerint a magyar gazdaság 2023 óta gyakorlatilag stagnál, de arra számít, hogy a növekedési ütem végre gyorsulni fog.
Azt gondolja, abban is szerepet játszott, hogy Magyar Péternek kinyílt a szeme.
A válasz alapján nem úgy tűnik, hogy a köztársasági elnöke le akarna mondani.