Nem több jog kell a titkosszolgálatoknak, hanem több ész

Három dolog történik menetrendszerűen minden nagyobb terrortámadás után. A fél világ megváltoztatja a Facebook-profilképét, a másik fél ezen kiakad, a világ titkosszolgálatai pedig több pénzt és jogot követelnek maguknak, mivel állításuk szerint csak így lehet esélyük megakadályozni a további vérontást.

Így történt ez a múlt pénteki párizsi támadássorozat után is. David Cameron brit miniszterelnök arról beszélt, hogy meg fogja gyorsítani annak a törvénynek az elfogadtatását, amely az internetszolgáltatókat és mobilcégeket felhasználóik adatainak megőrzésére kötelezné. Francois Hollande francia elnök három hónapra hosszabbította meg a franciaországi rendkívüli állapotot, amelynek időtartama alatt a francia fegyveres erők és biztonsági szolgálatok különleges jogokat kapnak.

John Brennan, a CIA igazgatója pedig egyenesen arról beszélt, hogy a párizsi támadások annak is köszönhetőek, hogy a titkosszolgálatok egyre kevésbé képesek lehallgatni a terroristák egymás közti kommunikációját. Szerinte az egyéni szabadságjogok feletti kéztördelés, az utóbbi években a titkos állami lehallgatatási programokról kiszivárgó információk (lásd Edward Snowden és az NSA-botrány) vezettek oda, hogy a titkosszolgálatok nehezebben tudják azonosítani az Iszlám Állam “gyilkos pszichopatáit”.

Brennan érvelésével van azonban egy kis gond: nevezetesen hogy a párizsi terrortámadások elkövetőivel kapcsolatban a titkosszolgálatok pontosan tudták, hogy potenciálisan gyilkos pszichopatákról van szó.

Közülük legalább öten jártak korábban Szíriában az ISIS által ellenőrzött területen, majd visszautaztak Európába, és ezzel a belga és francia titkosszolgálatok is tisztában voltak. Ahogy a Guardian fogalmaz: ismert pontok voltak a radarépen, de a titkosszolgálatok képtelenek voltak összekötni ezeket a pontokat, és így egyszerűen nem állt náluk össze, hogy milyen szervezkedés folyik.

  • A Stade de France-nál önmagát felrobbantó Omar Ismail Mostefai-nak például 2010 óta úgynevezett “S” kartonja volt a francia rendőrségen, amit a potenciálisan radikális eszméket követőknek tartanak fenn. Az algériai származású férfi 2013-ban utazott el Szíriába, ahonnét 2014 tavaszán tért vissza Franciaországba. A török titkosszolgálatok azt állítják, kétszer is megpróbálták figyelmeztetni francia kollégáikat arra, hogy Mostefai komoly veszélyt jelenthet, de mintha ezeket a jelentéseket nem vették volna komolyan.
  • Sami Animourt, a Bataclan koncertteremben mészárlók egyikét 2012 októberében már terrorizmus gyanúja miatt egyszer letartóztatták, és nemzetközi elfogatóparancsot és kiadtak ellene, miután 2013-ban, megsértve felfüggesztett büntetésének feltételeit, Szíriába utazott. Ahonnét mindezek ellenére 2014-ben simán visszatérhetett Európába, és zavartalanul szervezkedhetett egészen 2015 november 13-ig. 
  • A marokkói származású belga állampolgár Abel Hamid Abu Oud, akit a francia hatóságok az egész támadás egyik szellemi atyjának tartanak, legkésőbb 2015 januárjától nagyon gyanús lehetett, amikor kiderült, közeli kapcsolatokat ápol azzal a két dzsihadistával, akik egy belgiumi lövöldözésben vesztették életüket. Állítólag mindhárman együtt tértek vissza 2014-ben Szíriából. Miután Abu Oudot egyetlen európai biztonsági szerv sem volt képes elkapni, interjút adott a Dabiq-nak, az ISIS hivatalos propagandalapjának. Ebben többek közt arról beszélt, hogy “hiába jöttek rá, hogy én is a testvérekkel [ez itt nem vérrokonságot jelent] vagyok, és együtt szerveztünk akciókat, hiába volt a nevem és a képem a hírekben, ott tudtam maradni az ő hazájukban, tovább dolgozhattam, és biztonságosan le tudtam lépni, amikor arra volt szükség”.
  • Talán ennél is súlyosabb, hogy Salah Abdeslamot, aki a párizsi támadásokhoz használt egyik autót bérelte, akinek a testvére is felrobbantotta magát az egyik kávézó előtt, és aki ellen jelenleg egész Európában hajtóvadászat folyik, szombat hajnalban, néhány órával a robbantások után feltartóztatták a francia-belga határon. Abdeslamot és két útitársat kikérdezték, majd szabadon engedték.

Ezek alapján nem úgy tűnik, mintha a francia és egyéb titkosszolgálatok ne tudták volna, hogy kire kell figyelniük. Francois Heisbourg, a biztonságpolitikával foglalkozó francia elnöki bizottság egykori tagja szerint sem az volt a gond, hogy ne lett volna elég információ a különböző állami szerveknél:

“Nem az információszerzéssel, hanem elsősorban az információ feldolgozásának terén voltak bizonytalanságok.”

Ugyanerről beszélt Jameel Jaffer, az ACLU (American Civil Liberties Union, nagyjából az amerikai TASZ) egyik vezetője a New York TImesnak, amikor azt mondta, hogy

“nincs bizonyíték arra, hogy a franciáknak valamilyen megfigyelési jogkörük hiányzott ahhoz, hogy megakadályozhassák a párizsi merényleteket. Amikor az ilyen terrortámadások után a kormányokat több joggal ruházzuk, az gyakran túlkapásokhoz vezet.”

Hogy pontosan milyen jogokat kell megadni a titkosszolgálatoknak, és mennyire kell védeni az állampolgárok magánéletét, örök vita, amit 2001 szeptember 11. óta csak élesebbé tett az iszlamista terrorizmus. Leegyszerűsítve a dolgokat az egyik sarokban Jaffer áll, a másikban pedig a CIA-vezér John Brennan. Mindketten amerikaiak, így véleményük ebben az ügyben különösen releváns, hiszen a New York-i terrortámadások óta az Egyesült Államok területén minimálisra sikerült csökkenteni a terrorizmus áldozatainak számát.

Az egyik tábor szerint azért, mert a biztonsági szervek jogköreit kiszélesítették, például a híres-hírhedt Patriot Act-tel, amely minden korábbinál szélesebb eszköztárat adott a terrorizmus ellen küzdők kezébe. Köztük olyan rendelkezésekkel is, amelyek feszegetik a demokrácia kereteit, sok jogvédő szerint pedig túl is lépik azt.

A másik tábor viszont azt mondja, hogy az USA biztonságosabbá tétele sokkal kevésbé köszönhető az egyébként minden bizonnyal tényleg elég hatékony amerikai titkosszolgálatoknak, mint a politikai és földrajzi realitásoknak. Egy muszlim terrorista sokkal könnyebben kel át a Földközi-tengeren, mint az Atlanti-óceánon. A 2000-es években uralkodó al-Kaida szerepét fokozatosan átvette az Európához közeli székhelyú ISIS, akik összehasonlíthatatlanul könnyebben tudnak eljuttatni egy tömeggyilkost Párizsba, mint New Yorkba. Tehát hogy összességében Amerikát valóban jól védik, de jóval könnyebb is megvédeni, mint Európát.

A vita persze részben teljesen elméleti: mindenki tisztában van azzal, hogy a titkosszolgálatok mindig, mindenhol legalább egy kicsit törvények felettinek tartották magukat, és ez így lesz a jövőben is. Attól, hogy a francia parlament esetleg most nem szélesíti az ország biztonsági szerveinek jogkörét, még nem biztos, hogy ők magánszorgalomból nem fognak törvényen kívüli eszközöket is bevetni. Az iszlám terrorizmus elleni 14 éves háborúban Európa ezt biztosan megtanulhatta az eddig a hadjáratot vezető amerikaiaktól.

Viszont ha már Európa, vagy legalábbis a franciák a párizsi támadások után fellépnek az USA mellé a frontvonalba, érdemes lenne a témában mégvalamit megtanulni az amerikaiaktól. 

Nevezetesen azt, hogy 2001 szeptember 11-e után azért sem történtek további pusztító terrortámadások, mert a több millió amerikai muszlimnak esze ágában sem volt ilyesmit elkövetnie.

A 2001-es támadók is külföldről érkeztek, és pusztító fanatizmusuk nem igazán talált követőkre Amerikában. Európában viszont sajnos nem ez a helyzet: itt másod- és harmadgenerációs muszlim bevándorlók utaznak el lelkesen Szíriába, vagy szövögetik gyilkos terveiket brüsszeli és párizsi lakótelepeken.

Az amerikai nagyvárosokban nem alakultak ki olyan, fiatal, szegény, munkanélküli és frusztrált fiatalokkal teli muszlim gettók, mint Európában. Az amerikai muszlim közösség sokkal jobban integrálódott a többségi társadalomba, és relatíve sokkal jómódúbb, mint európai hittársaik. Persze az Egyesült Államokban alacsonyabb a muszlimok aránya, mint a legtöbb nyugat-európai országban - bár abszolút számokban már nem feltétlenül -, és az sem mindegy, hogy valaki indiai szoftverfejlesztőként vagy nincstelen szíriai menekültként érkezik meg új életet kezdeni.

Az viszont egészen biztos, hogy a terrorizmus megfékezéséhez és elhárításához az integráció legalább olyan fontos, mint a mindig nagyobb költségvetésre és szabadabb kézre vágyó titkosszolgálatok igényeinek kielégítése. Az utóbbiaknak pedig érdemes először is megtanulniuk összekötni az ismert pontokat - ez a párizsi merényletek egyik legfontosabb tanulsága.

(A címlapképen belga rendőr és helyi lakos Brüsszel Molenbeek kerületében, ahol több párizsi merénylő is hosszabb időt töltött el.)