Orbán ügyvédje viheti a bulinegyedet a DK és az LMP hisztije miatt

2018 március 23., péntek 8:47
527
  • Budapest 5. számú egyéni választókerülete nyerhető lenne az ellenzéknek, ha együttműködik.
  • Orbán Viktor egyik újra felfedezett bizalmasát dobja versenybe, hogy legyőzze a négy éve hajszállal győzedelmeskedő Oláh Lajost. 
  • Egyelőre se az LMP, se a MoMA, se a Jobbik nem akar visszalépni az ellenzéki jelölt javára, egyedül a momentumos Soproni Tamás mutat hajlandóságot. 

2014-ben a budapesti 18 országos egyéni választókerületből összesen 8-at tudott behúzni az MSZP vezette ellenzék, közülük is az egyik legszorosabb a legkisebb, a budapesti 5. számú volt, ahol 63 százalékos részvétel mellett a Demokratikus Koalíciót erősítő Oláh Lajos kevesebb mint 300 szavazattal, alig fél százalékkal nyomta le a fideszes  Rónaszékiné Keresztes Mónikát. 

A VI. és VII. kerületet magába foglaló választókerületben négy éve az LMP is egész jól szerepelt. Így nézett ki a végeredmény: 

  1. Dr. Oláh Lajos (MSZP-EGYÜTT-DK-PM) - 17 256 szavazat - 38.68%
  2. Rónaszékiné Keresztes Mónika (FIDESZ) - 16 983 szavazat - 38.06%
  3. Csiba Katalin (LMP) - 5 348 szavazat - 11.99%
  4. Stummer János (JOBBIK) - 4 661 szavazat - 10.45%

2018-ban legalább ennyire izgalmasnak ígérkezik a verseny, viszont az ellenzék helyzetét bonyolítja, hogy több ismert név is rajtvonalhoz áll majd,  jelölőszervezetek közt konfliktusok is vannak, a Fidesz pedig új emberrel próbálkozik, akit ráadásul nagyon elkezdtek tolni a kerületben, és az országos kormánymédiában egyaránt. 

Bajkai, a megbízható harcostárs

Bajkai István évtizedes ismerőse Orbánnak: ott volt már a Fidesz alapításakor is, sokáig mégis inkább a család körül végzett fontos feladatokat, többek közt az általa vezetett SBGK Ügyvédi Iroda képviselte Orbán Viktort, Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt is fontos jogi ügyekben, sajtóperekben is. 

Bajkai alpolgármester úr épp tejet oszt a szomjasoknak Fotó: Bajkai István/Facebook

A bukott Rónaszékinét állítólag azért vették le a pályáról, mert az önkormányzati voksoláson nem támogatta a fideszes Vattamány Zsolt polgármesterségét, később pedig bátorkodott a lakók mellé állni a bulinegyedről zajló kerületi vitában, ami több Fideszhez kötődő vendéglátós és bártulajdonos érdekeit is sértette.  

Bajkai már négy éve alpolgármester a Vattamány vezette VII. kerületben, de eddig inkább csak meghúzta magát a háttérben. Most viszont a parlamentbe tart. 

Az országos listán előkelő 20. helyet kapott a miniszterelnöktől, így bejutása szinte biztosnak mondható, de mindent elkövet, hogy egyéni mandátummal is kedveskedjen Orbánnak.

Bajkai ügyvédi irodája az elmúlt években az egyik legjobban menő jogi tanácsadó cég lett, az Átlátszó számításai szerint összesen több mint 13 milliárd forint megbízást kaptak a Miniszterelnökségtől. 2016-ban Bajkai 150, 2017-ben 72 milliót vehetett ki a vállalatból. Az egyik leghűbb fideszes: 3 millió forinttal tavaly ő tette a legnagyobb felajánlást a pártnak. 

Bajkai István és Köves Slomó ételt oszt Fotó: Facebook/CEDEK

A Fideszben azt mondják, alacsony ismertsége miatt kellett vele elárasztani Erzsébetvárost, mindenesetre december óta úgy tolják Bajkait helyben, mintha csak rajta múlna az újabb kétharmad. Az utcákat valósággal ellepték 

A Körúti Korzó legfrissebb számában 22 képen szerepelt az alpolgármester képe, 

akit december óta gyakorlatilag minden héten behívnak a TV2 reggeli műsorába

A riportereknek egyre nagyobb gondot okoz, hogy nem nagyon tudnak tőle már mit megkérdezni: volt már szó jótékonykodásról, allergiakutatásról, és legutóbb Ökrös Oszkár gyászhírét is már neki kellett kommentálnia. A Bajkai-show csúcspontja kétségtelenül az volt, amikor élőben kapcsolták, amint alpolgármester úr zongorán kíséri Caramelt a Roma Polgári Tömörülés ünnepségén:

A Bajkai-stáb természetesen rájátszik az iszlamista-migrációs tematikára is. A kerületben aktív zsidó közösség kedvéért rendszeresen mutatkoznak közösen a Köves Slomó-féle EMIH-el, a helyi lapban az antiszemitizmus fellángolásával riogatnak, és megjelentek a Fidesz pártirodájában is sorakozó névtelen szórólapok is: 

Az LMP-s jelöltnek esze ágába nincs visszalépni 

Az újrázásra készülő Oláh Lajos valószínűleg érzi, hogy nehezebb dolga lesz, mint Rónaszékiné ellen. Facebookján például arra panaszkodik, hogy ismeretlenek szervezetten tépkedik le a plakátjait a kerületben, és kamupártok is felsorakoztak a pártvonalnál. Tény, hogy az 5. számú választókerületben derült fény az egyik legnagyobb választási botrányra: 

341 esetben egyeztek az aláírások a Fidesz és a Lendülettel Párt ívein Erzsébetvárosban, 

ami miatt Oláh feljelentést is tett a rendőrségen. 

Fotó: Oláh Lajos FB

A legnagyobb ellenfelei mégsem a kormányzati oldalon vannak a DK-s jelöltnek, hanem az ellenzékiek között, akik nem nagyon akarnak visszalépni a javára.

A négy évvel ezelőtti eredmények és a pártokhoz nem köthető taktikaiszavazas.hu becslése alapján egyedül Oláhnak volna esélye helyben megverni a Fideszt - de csak akkor, ha lesz legalább egy az ellenzéki pártok közül, aki támogatja. A becslés szerint a 27 százalékos Oláh „magában” alulmaradna a 30-on álló Bajkai ellen, de koordináció mellett akár 37 százalékot is szerezhetne, és simán győzne. A V18, a Márki-Zay féle Rendszerváltás 2018, a Republikon Intézet és a Jobbik-közeli Iránytű Intézet szerint is Oláh a legesélyesebb jelölt. Az Együtt helyi jelöltje, Nyíry Gábor - sikeres ajanlásgyűjtés után - szintén Oláh javára lépett vissza

A helyzetet bonyolítják a friss nagypolitikai fejlemények, elsősorban az LMP és a DK balhéja azok után, hogy Vágó Gábor lerészegezte Gyurcsány Ferencet az ellenzéki erők vasárnapi egyeztetésén, amiért aztán később kénytelen volt bocsánatot kérni. Az LMP-nél az eset után be is jelentették, hogy több országos koordinációs egyeztetést nem kezdeményeznek.  

Kanász-Nagy Máté szóvivő szerint ezzel együtt nem zárható ki, hogy helyi szinten lesznek további gesztusok pártok között, mint amilyenekre már sor került az elmúlt napokban. az ilyen döntéseket viszont az elnökség és a helyi jelöltek mindig közösen hozzák meg. Márpedig a párt választókerületi jelöltje, a Liget-projekt elleni küzdelemben ismertté vált Moldován László azt mondta a 444-nek: neki esze ágában sincs visszalépni, győzelemre, és intenzív kampányra készül. A becslések szerint Moldován 10 százalék körüli eredményre mindenképp jó lehet.

Az LMP-s jelölt azt is mondta, nem is érti miért a felvetést, hogy miért kéne visszalépnie. Szerinte Oláh pedig négy éven át semmit nem ért el, bizonyította, hogy alkalmatlan a kerület képviseletére. 

Fotó: Terézvárosi Magazin / youtube

„Nem elképzelhető ilyen forgatókönyv. Semmilyen körülmények között nem képezheti ez a kérdés megfontolás tárgyát” - írta a visszaléptetés felvetésére jobbikos Stummer János, aki szerint pártja a legerősebb ellenzéki erő a választókerületben. (Jelöltek szintjén viszont a jobbikos  titulált Iránytű Intézet becslése szerint is 5 százalékkal többen támogatják Oláht, mint Stummert.) 

Tovább szalámizhatja az ellenzéki térfelet, hogy ebben a kerületben indul Bokros Lajos, a Modern Magyarországért Mozgalom elnöke is. A taktikaiszavazas.hu becslése szerint Bokros alig 1,5 százalékra számíthat. Adott esetben ennyi is döntő lehet, és nem lehet kizárni, hogy a volt főpolgármester-jelölt ennél több szavazatot is besöpör majd.

A DK-MoMA együttműködése nagyon valószínűtlen azok után, hogy Gyurcsány és Bokros szeptemberben előbb választási megállapodást kötöttek, aztán egymás torkának estek. „Négy hónapi hitegetés, sőt hazudozás után a DK elnöke végre bevallotta: nem akarnak megállapodni a Modern Magyarország Mozgalommal” - írta januárban a MoMA elnöke, aki szerint Gyurcsányék egyetlen célja hogy minél több pénzt szakítsanak, és lekaszálják a kis pártokat. 

Fotó: Botos Tamás / 444

Kérdésünkre Bokrosék azt írták, Oláh javára biztosan nem lép vissza. A párt sajtósa szerint „Bokros Lajos is, a MoMa is  kinyilvánította, hogy bármely és valamennyi jelöltjét kész visszaléptetni a demokratikus ellenzék által közösen támogatott jelölt javára. Bokros Lajoshoz egyoldalú, Oláh Lajos javára történő visszalépését kérő megkeresés érkezett. Ezt elutasította, mivel Oláh Lajos nem a demokratikus ellenzék által közösen támogatott jelölt”. 

Egyedül a momentumos Soproni Tamás jelezte, kész a visszalépésre egy ellenzéki mandátumért. A párt elnökségi tagja, akit a taktikaiszavazas.hu és az Iránytű Intézet is 7-8 százalékra becsül, azt írta: visszalép majd, „ha az elnökség úgy látja, ez szolgálja az ország és a párt érdekeit”. 

Kedden Oláh - akit nem tudtunk elérni a cikk megjelenéséig - a Facebook-oldalán már nyilvános vitára hívta ki Bajkai Istvánt. „Beszéljük meg, hogy miért követett el a Fidesz már három választási csalást is a kerületben: miért tépték le a plakátjaimat, miért hamisították az ajánlóíveket, és miért osztogatnak törvénytelen módon szórólapokat” - írta. Ez arra utal, hogy vagy nem biztos a győzelmében, vagy egyértelműsíteni akarja a többi ellenzéki jelölt felé, hogy ő a kormányoldal helyi kihívója. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt