Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a kirúgott mohácsi jegyző ügyében

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Mohácson tavaly egyedüli jelöltként nyerte meg a polgármesterválasztást az MSZP-s Csorbai Ferenc, mivel a fideszes jelölt hetekkel korábban elhunyt. A fideszes testület idén júliusban feloszlatta magát, hogy új választást írhassanak ki, ami szeptember 27-én lesz.

Még el sem kezdték gyűjteni az aláírásokat, amikor mindkét fél aggódni kezdett a választás tisztaságáért. A Fidesz a jegyző kirúgása miatt, a Csorbait jelölő egyesület pedig azért, mert a volt jegyzőt visszahelyezték a választási iroda élére, ami aztán hibásan adta ki az egyesület aláírásgyűjtő íveit.

A HVG most azt írja, hogy Csorbai Ferenc feljelentése szerint a város augusztusban azonnali hatállyal kirúgott jegyzője olyan projektek körüli munkákat akart kifizettetni több önkormányzati dolgozónak, amik már rég lezárultak. Kovács Mirella nem járult hozzá, hogy a város vezetése elmondhassa, mit takar a kirúgás okaként megjelölt „méltatlanság”. De a lap megszerezte a feljelentést, ami szerint nemrég 15 önkormányzati dolgozónak is olyan, 1-2 millió forintos nagyságrendű jutalmakat akartak kiosztani Mohácson bizonyos projektek menedzseléséért, amik már korábban lezárultak, így nem is lehetett velük semmi teendőjük.

Csorbai 38 tételben fel is sorolta ezeket a projekteket: köztük volt például a mohácsi bicikliút-hálózat bővítése, ami 2019-re teljesen lezajlott, ahogy a mohácsi piacfejlesztés is. (A listán több olyan projekt is szerepel, ami még nem zárult le.)

Csorbai a feljelentésben azt is állította, a jegyző szerint kialakult gyakorlat, hogy a polgármesterrel íratják alá ezeket a kifizetéseket, emiatt az is felmerülhet, hogy már az előző évi kifizetések is megalapozatlanok voltak.

A rendőrség augusztus 12-én hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Csorba kérésére az ügy átkerült Mohácsról a Pécsi Rendőrkapitányságra, a város rendőrkapitányságának vezetője a feljelentővel és a feljelentettel is napi kapcsolatban van.

Csorbai Ferencet egyébként a választáson nem támogatja a Momentum. (HVG)