Gazdálkodás emberi erőforrásokkal

POLITIKA
2020 október 14., 16:00
  • Immár Magyarországon is ezernél több halottja van a koronavírus-járványnak
  • A kórházban ápoltak és a halottak számának növekedése alapján még mindig felfutóban van a járvány, bár ezt a tesztelések visszafogottsága miatt már nem is látjuk.
  • Kásler Miklós miniszter mégis úgy gondolja, hogy a minisztériuma nevében erőforrásként jellemzett emberek nyugodtan mehetnek tömött karácsonyi vásárokba és ünnepségekre.
  • Közben Angliában bizonyos esetekben még azt is tiltanák, hogy külön háztartásban élők akár az utcán találkozzanak.

Több mint ezer

Szerdára 27 újabb halálos áldozatot szedett a koronavírus, ezzel a hivatalos statisztikák szerint már 1023 magyar vesztette életét a járvány kirobbanása óta. A legfiatalabb magyar áldozat 21, a legidősebb 103 éves volt. Az áldozatok átlagéletkora 76 év. A járvány halálos áldozatainak 43 százaléka az elmúlt másfél hónapban vesztette életét, októberben eddig minden nap legalább tízen haltak meg covid betegségben.

Nemcsak öregeket

Bár a fenti statisztikából is látszik, hogy a vírus elsősorban az idősekre veszélyes, ez korántsem jelenti azt, hogy csakis rájuk. Elrettentő példaként álljon itt a 24 éves Tóth Kristóf története, aki élsportolóként aligha nevezhető átlagembernek, ám saját elbeszélése szerint is kis híján belehalt a fertőzésbe, ami miatt másfél hétig lélegeztetőgépre is került.

Három tanár

A járvány magyarországi halottjai között a Pedagógusok Szakszervezete szerint három tanár is van, köztük az a 39 éves férfi, akinek az adatai csak azután bukkantak fel a hivatalos statisztikákban, hogy már mi is érdeklődtünk az ügyében. Hogy mennyire fenyegeti amúgy a tanárokat a járvány? Pécsen a héten 17 tanár és több osztály is karanténba került a Szent Mór Iskolaközpontból. A felcsúti focisták középiskolájában többen megbetegedtek, de ott azért egy szakácsversenyt ennek ellenére is megrendeztek.

Kevés teszt, sok ápolt

A járvány második hulláma nem látszik csillapodni, bár hogy pontosan hogy alakul a helyzet, arról a visszafogott tesztelés miatt továbbra sincs pontos képünk. Arról, hogy hogyan érdemes értelmezni az operatív törzs által közölt, vagy éppen elhallgatott adatokat, Haszán Zoltán írt bővebben. A szerdán közölt adatok szerint az elmúlt 24 órában sem haladta meg a tízezret az elvégzett tesztek száma. így a pozitív tesztarány továbbra is messze felette van a WHO által ajánlott 5 százalékos szintnek. A hivatalos adatok szerint jelenleg 1538-an szorulnak kórházi ápolásra, közülük 156-an gépi lélegeztetésre is.

Kásler tömött vásárokba küldené a népet

Mindezek ellenére Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere még mindig elég lazán gazdálkodna a minisztériuma nevében emlegetett erőforrásokkal - veletek és velünk, kedves olvasók. Miközben a környező országokban már rég korlátozták a tömegrendezvényeket, az emberekért felelős miniszter nem látja akadályát a karácsonyi ünnepségek és vásárok megtartásának. Közben Angliában háromlépcsős korlátozási rendszert vezettek be, melynek legszigorúbb fokozatában különböző háztartásban élők egyáltalán nem találkozhatnának. De még a legalacsonyabb fokozatban is legfeljebb hat főben korlátozzák a csoportok méretét.

Teszt

Magyarországon is fontolgatják, hogy a költséges és lassú, ámde szinte száz százalékig pontos PCR-tesztek mellett antigén gyorsteszteket is bevessenek a járvány elleni védekezésben. Ennek van értelme, pláne, ha jól csinálják. Hogy hogyan kell jól csinálni, azt Szurovecz Illés foglalta össze.

Gyógyító vér

"Rendkívül hatékony kezelési mód" a vérplazma, válaszolta kérdésünkre, vagyis inkább a kérdésünkből kiragadott részletre az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Müller Cecília. Magyarországon már a járvány első hullámában alkalmazták a fertőzésen átesett, felgyógyult betegek ellenanyagokban dús vérplazmáját, és most is várják véradóként a felgyógyultakat. Épp ezért érdekelt volna minket, hogy végeznek-e vizsgálatokat a kezelés hatásosságának tárgyában. A nemzetközi szakirodalmat átböngészve ugyanis még nem találtunk lezárt, eredményes klinikai vizsgálatokat, csupán olyan kis mintán végzetteket, amelyek ennek megállapítására alkalmatlanok. Randomizált klinikai tesztek hiányában így csak megfigyeléseken alapuló, tudományosan nem igazolt ismereteink vannak az amúgy már száz éve, a spanyolnátha-világjárvány idején is bevetett módszer hatásosságáról.

Elérte az öregeket

A járvány második hulláma alatt az operatív törzs nem győzi ismételgetni, hogy az most elsősorban a fiatalok között terjed, akikre kevésbé veszélyes (erről ld. fentebb). A szakemberek ezalatt rendszeresen arra figyelmeztetnek, hogy ha a fiatalok között terjed, akkor idővel átterjedhet a veszélyeztetettebb korcsoportokra is. Azóta már több idősotthonban is újra felbukkant, ma például egy kiskunfélegyházi otthonról adtunk hírt, ahova feltehetőleg egy tünetmentes konyhai dolgozó vihette be a vírust, és ahol 44 ellátott és 11 gondozó fertőződött meg igazoltan. Az idős gondozottak közül hárman el is hunytak.