Szájzár, politikusbűnözés, pilisi kaktusz

reggel 4

Jó reggelt! Ma vége az év utolsó teljes munkahetének.

4 legfontosabb cikkünk most

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek. Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

COVID-20

Talán túl vagyunk a csúcson. A meglehetősen megbízhatatlan számok a halálozások, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők esetében is azt mutatják nagyjából egy hete, hogy Magyarországon tetőzhetett a koronavírus-járvány második hulláma. Most erről beszélt Szlávik János is, aki szerint azért optimizmusra még nincs ok.

Hogy mennyire nincs ok, azt jól mutatja például Mosonmagyaróvár fideszes polgármesterének esete, aki nyílt levélben követelt magyarázatot arra, hogy miért omlott össze az ellátás a helyi kórházban. És miközben tetőzésről beszélünk, érdemes tisztában lenni azzal, hogy az egymillió főre jutó magyarországi covid-halálozások száma éppen behozta azt a Svédországét, ahol a világon egyedülállóan lazán kezelték a járványt. Pedig most már maga a svéd király is arról beszél, hogy országa elbukott a járvány elleni küzdelemben.

Attól, hogy a járvány második hulláma tetőzött, még egyáltalán nincs ok bármiféle lazításra, ahogy azt több európai ország is éppen bizonyítja:

  • Karácsonyi kijárási tilalom jöhet Olaszországban.
  • Szilveszteri kijárási tilalom és újévi zárlat Lengyelországban.
  • Bulgáriában január végéig zárva tartanak mindent, hogy ne omoljon össze az egészségügyi ellátás.

Egészen más eset Ausztrália, ahol eddig is rendkívül hatékonyan küzdöttek a vírus ellen, most pedig Sydneyben 250 ezer embernek kell otthon maradnia, mert találtak 17 új fertőzöttet. De ott is nehéz megtalálni az egyensúlyt alapvető emberi jogok és járványellenes küzdelem közt: az ausztrál ombudsman szerint igenis emberi jogokat sértett, hogy júliusban Melbourne-ben két hétig otthon kellett maradnia 3000 embernek 23 fertőzés miatt.

A SZOMSZÉDBAN

Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

Mi történik Szlovákiában, ahol mintha naponta tartóztatnának le olyan magas rangú állami tisztségviselőket, akik a régióban máshol teljesen érinthetetlenek? Magyari Péternek Soltész Árpád író, újságíró, a szlovákiai korrupciókutatás kitűnő ismerője magyarázta el lépésről lépésre, mi a Penta, mi a Gorilla, és miért Jan Kuciak és barátnője meggyilkolása kellett ahhoz, hogy a hivatalok végre politikai nyomás nélkül tehessék a dolgukat.

Hogy Szlovákiában mennyire máshogy működik az állam, mint nálunk, arra jó példa, hogy a miniszterelnök egyszerűen idiótának nevezte a gazdasági miniszterét.

OLTUNK MÁR?

December 27-e a legújabb dátum, amikor az Európai Unióban megkezdhetik a lakosság oltását, de már Ursula von der Leyen sem mondja azt, hogy minden országban ezen a napon neki is látnak. Maradjunk annyiban inkább, hogy idén. Mindenesetre tényleg egy kicsit gyorsít Európa, most már az a terv, hogy a Pfizer vakcinája után a Modernáét is engedélyezhetik január 6-án.

További oltáshírek:

GYERMEK ÉS BORÍTÉK

Január elsejétől tilos lesz hálapénzt fizetni az állami egészségügyi ellátásban, ami a legnehezebben megvalósíthatónak a szülészetben tűnik, mivel az óriási arányban erre épül.

Csak akkor lehetne kivezetni a rendszerből a hálapénz intézményét, ha a magyar nők nagy része nem ragaszkodna választott orvosához, de erre csak akkor lenne esély, ha a szülő nők biztosak lehetnének abban, hogy bárhol, bármikor szülnek, ugyanolyan magas színvonalú ellátást kapnak. Amíg ez nem valósul meg, az orvosi kamara azt javasolja, hogy átmeneti megoldásként szerződéses alapon tegyék lehetővé a fogadott orvossal szülést a kórházakban. Ez legalább kifehérítené a rendszert.

MECCS A NYUGATTAL

Kínai egyenruhás a pekingi ausztrál nagykövetségnél
Fotó: NICOLAS ASFOURI/AFP

Néhány éve még Ausztrália és Kína volt a jó példa arra, hogy kölcsönösen előnyös kapcsolatban együtt tud élni egy totalitariánus diktatúra és egy liberális demokrácia. Nem túlzás, hogy az utóbbi évtizedekben az ausztrálok a kínai exportnak köszönhetően lettek a világ egyik legjómódúbb országa.

Aztán jött a koronavírus és az egyre agresszívebb külpolitikát folytató Kína, és a korábbi harmonikus kapcsolat hónapok alatt a világ legrosszabb hangulatú diplomáciai balhéjává romlott. Hosszú cikkben írtam meg ennek az összefeszülésnek a történetét, melynek leglátványosabb része az a kereskedelmi háború, aminek köszönhetően a homártól a szénig nem tudnak bejutni az ausztrál termékek Kínába. És nagyon úgy tűnik, hogy Pekingben most mérik fel, meddig mehetnek el egy nyugati országgal szemben.

POLITIKUSBŰNÖZÉS

Nem azt mondom, hogy gyorsan, de azért csak szorul a hurok Simonka György körül. Csütörtökön Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta, hogy függesszék fel a vesztegetéssel vádolt fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogát. Simonka erre reagálva annyit mondott, hogy nem tudja, ki az, akit állítólag megvesztegetett, ahogy azt sem, mit érthetett félre az ügyészség.

Ugyanez az ügyészség kér most másfél év felfüggesztettet Fekete-Győr Andrásra, mert 2018 decemberében füstgránátot dobott a rendőrökre a túlóratörvény miatt szervezett tüntetésen.

SZÁJZÁR

A járvány egy csoportot különösen súlyosan érint: azokat a hallássérülteket, akikből Magyarországon több százezer van, és akik közül sokan a szájról olvasásra támaszkodnak a beszélgetéseik során. Számukra a kötelező maszkhasználat ellehetetleníti a mindennapi kommunikációt, hiszen nem értik, mit mond a másik.

Orvosnál vagy ügyintézésnél így a másik fél jóindulatán múlik, hogy lehúzzák-e a maszkot a kommunikáció idejére, ami járványszempontból nem biztonságos megoldás. Ezen sokat segítenének az átlátszó arcvédő pajzsok vagy ablakos maszkok, de erre még fontos közinténtézményekben sem gondolnak.

MAGYAR KAKTUSZ

A ma élő emberek az elsők a faj történetében, akikre saját maguk jelentik a legnagyobb fenyegetést, állítja az ENSZ egy új jelentése. Hogy milyen változatosan tudjuk pusztítani a környezetünket, arra most a Pilisből érkezett egészen furcsa példa.

Valaki, ráadásul szemmel láthatóan egy szakértő, néhány éve kaktuszokat ültetett a Budapest melletti hegység szikláira. Az egzotikus növények olyan jól érezték magukat, hogy simán át is teleltek, és klasszikus invazív fajként szaporodni és terjeszkedni is kezdtek, kiszorítva az őshonos növényeket. Természetvédelmi szakemberek már évek óta irtják az ültetvényt, most is felszámoltak száz négyzetmétert, de a kaktuszok, ahogy az közismert, elég jól bírják a gyűrődést.

SPORTHÍREKET MONDUNK

Ahogy azt már egy ideje segíteni lehetett, Szoboszlai Dominik végül a Red Bull-birodalmon belül váltott csapatot: Salzburgból Lipcsébe igazolt. Az RB Leipzig ugyan valóban nem a Real Madrid, de az alig 20 éves Szoboszlainak valószínűleg jobban is jön, hogy nem kispadra szerződik, hanem a német bajnokság élvonalába, egy olyan csapathoz, ahol kis szerencsével folyamatosan a pályán lehet. Februárban a BL-nyolcaddöntőben például a Liverpool ellen. A Leipzignél mellette még két magyar válogatott, Gulácsi Péter és Willi Orban is tagja a kezdőnek, ilyen magas szinten ennyire magyar csapat rég nem volt.

2020-ban az Aranylabdát nem osztják ki, így a legmagasabb rangú egyéni focidíj a The Best maradt. Az idei győztes Cristiano Ronaldót és Messit megelőzve Robert Lewandowski lett. A Puskás-díjat az év legszebb góljáért a saját tizenhatosától induló koreai Szon kapta.

A Nemzetközi Sport Döntőbíróság ismét csak félig büntette meg a sokadszorra is állami doppingprogrammal lebukó oroszokat. A következő két év összes sporteseményén ott lehetnek az orosz sportolók, csak nem az orosz zászló alatt. Ennél lényegesen őszintébb a magyar állam, amely a járvány miatt létrehozott gazdasági alapból most 3 milliárd forintot irányított egyetemek fenntartására, 10-et sportakadémiákra, 20,4-et pedig motorsportra.

Kapcsolódó cikkek

Egy újságíró meggyilkolása tette láthatóvá a maffiaállam működését

Soltész Árpád író, újságíró magyarázza el, hogyan lehetséges, hogy idén egymás után csuknak le rendőrfőnököket, vezető ügyészeket és bírókat, volt államtitkárokat és titkosszolgálati főnököket Szlovákiában.

Magyari Péter
külföld

Kína Ausztrálián teszteli, meddig mehet el a nyugattal szemben

Néhány éve még ők voltak a jó példa demokrácia és diktatúra békés, kölcsönösen elönyös együttélésére. Aztán jött a koronavírus, a farkasharcos-diplomácia, az alpári üzenetváltások, és a nyílt kereskedelmi háború, a széntől a homárig.

Bede Márton
külföld

Szlávik szerint már tetőzött a járvány második hulláma Magyarországon

Az infektológus arról is beszélt, hogy még nincs meghatározva, hogy itthon ki és milyen sorrendben kapja meg a koronavírus elleni vakcinát.

Mészáros Juli
koronavírus

Nyílt levélben vár magyarázatot a mosonmagyaróvári polgármester, miért omlott össze az ellátás a helyi kórházban

A közösségi médiából tudta meg, hogy részben felfüggesztették az ellátást.

Szurovecz Illés
Egészségügy

A svéd király szerint országa elbukott a járvány elleni küzdelemben

Svédországban továbbra sem kötelező a maszkhasználat.

Mészáros Juli
külföld

Karácsonyi kijárási tilalom jöhet Olaszországban

Jövő héttől tilos a tartományok közt utazni, ezért a hétvégén óriási forgalom várható. Rendőrök tízezreit, drónokat vetnek be.

Szurovecz Illés
járvány

Szilveszteri kijárási tilalom és újévi zárlat Lengyelországban

A járvány harmadik hullámának elkerülése érdekében.

Szurovecz Illés
járvány

Bulgáriában január végéig zárva tartanak mindent, hogy ne omoljon össze az egészségügyi ellátás

Egyedül az óvodák és általános iskolák nyithatnak ki.

Fődi Kitti
járvány

Sydneyben 17 új covidos esetet találtak, emiatt 250 ezer embernek kell otthon maradnia

Ausztráliában komolyan veszik a védekezést.

Mészáros Juli
külföld

Az ombudsman szerint emberi jogokat sértett a melbourne-i toronyházak lezárása

3000-en rekedtek a négy fal között, mert találtak 23 fertőzöttet.

Fődi Kitti
külföld

A szlovák miniszterelnök szerint a gazdasági minisztere egy idióta

Richard Sulík nem vette magára.

Szurovecz Illés
külföld

Ursula von der Leyen: Az unióban december 27-én kezdik meg az oltást

Eljött Európa ideje.

Fődi Kitti
járvány

Január 6-án dönt az Európai Gyógyszerügynökség a Moderna vakcinájának engedélyezéséről

Ez lehet a második vakcina, amit engedélyeznek, a Pfizer/BioNTech már jövő héten sorra kerülhet.

Szurovecz Illés
járvány

Putyin akkor fogja beoltatni magát az orosz vakcinával, ha az ő korosztályának is javasolják

Tagadta, hogy az orosz nemzetbiztonsági szolgálat mérgezte volna meg Alekszej Navalnijt. „Kinek kell ő?”

Szurovecz Illés
külföld

Szerződéssel tenné transzparensebbé az orvosfogadást az orvosi kamara, amíg teljesen felszívódik a választott orvosos szülés igénye

Januártól tilos lesz hálapénzt fizetni és elfogadni, de a választott orvossal szülés egy ideig még velünk maradhat, a társadalmi igény e téren még találkozik az szülész-nőgyógyászok anyagi érdekeivel. A K-Monitor és az EMMA Egyesület friss, nagyszabású szülésélmény-kutatása megmutatja, miért.

Neuberger Eszter
Egészségügy

Simonka Györgyöt vesztegetéssel gyanúsítják

A gyanú szerint pénzt ajánlott azért, hogy az egyik gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást, és hogy az egyik tanú előre megbeszélt vallomást tegyen.

Fődi Kitti
bűnügy

Simonka György nem tudja, mit érthetett félre az ügyészség

Azt is elárulta a 24.hu-nak, hogy koronavírusos.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Másfél év felfüggesztettet kér az ügyészség Fekete-Győr Andrásra

Mert eldobott egy füstbombát egy két évvel ezelőtti tüntetésen, az ügyészség szerint ezzel akadályozva a rendőröket.

Szurovecz Illés
POLITIKA

„Nem szeretnék visszamenni az időben, hogy írótáblát rakjak a nyakamba és azzal kommunikáljak”

A hallássérültek számára a kötelező maszkviselés fontos kommunikációs csatornát vág el, hiszen így nem tudnak szájról olvasni. Ezzel gyakorlatilag ellehetetlenül az orvoshoz járás, a banki ügyintézés és a barátokkal való találkozások is.

Szász Zsófi
koronavírus

Szon szédületes szólógólja Puskás-díjat ért

A dél-koreai eredetileg passzolni akart, de nem volt kinek. Ezért elkezdett futni a labdával.

Haszán Zoltán
puskás-díj

Két évre eltiltották Oroszországot a világ nagy sporteseményeiről

Sem az olimpián, sem a foci vébén nem lesz orosz himnusz.

Szurovecz Illés
sport

Motorsportra 20,4 milliárd jut a Gazdaságvédelmi Alapból, az egyetemek fenntartására 3 milliárd forint

Összesen több mint 300 milliárd forintot csoportosítanak át.

Fődi Kitti
gazdaság