Deep state Tatabányán

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, szokás szerint az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb híreivel. És ahogy szoktuk, négy anyagot külön ki is emelünk:

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

Mélyállam

Az önkormányzati cégekben folytatódik a tatabányai polgármester és az összefogásból kiszállt, rendszeresen a Fidesszel szavazó képviselők küzdelme: mint kedden írtuk, Szücsné Posztovics Ilona hetek óta nem kap adatokat az önkormányzati cégek gazdálkodásáról. Szerinte azért, mert féltik a rejtett politikai alkalmazottakat. Az önkormányzati holding művileg előállított cirkuszról ír.

Idén Veszprém Európa egyik kulturális fővárosa, ennek apropóján megnéztük, mi történt akkor, amikor legutóbb magyar városnak jutott a titulus, és arra jutottunk, Pécs 2010-es története intő jel lehet most Veszprémnek is.

Kedd éjfélig kellett felkerüljenek a vagyonnyilatkozatok a parlament honlapjára, és ugyan a magyar rendszernek régóta nincs semmiféle értelme, mi azért minden évben megnézzük, mit állítanak éppen az ország legjelesebb koponyái. Idén például kiderült, hogy

A vagyonbevallásokhoz alighanem érdemben kapcsolódik, hogy megjelent a Transparency International 2022-es Korrupció Érzékelési Indexe, és immár Magyarország abszolút sereghajtó az EU-n belül, már ami a korrupció megélt tapasztalatát illeti.

Az sem világos egyelőre, hogy mi lesz az Erasmus- és kutatási támogatási pénzek sorsa, Mariya Gabriel illetékes uniós biztos például arról beszélt, hogy nincs egyetlen csodaszer, ami egy csapásra megoldaná az összes problémát. Szintén konfliktushoz vezethet Brüsszellel, hogy a kormány ugyan belevág az igazságügyi reformba, csakhogy mint arról részletesen is írtunk, a jelek szerint egyszerűen át akarják verni az EU-t. Kedden jelent meg az OBT elemzése is a reformcsomagról, és ők is arra jutottak: a kormány terve több ponton nem felel meg az uniós elvárásoknak.

Kedden beszámoltunk arról is, hogy

Eltemették TGM-et

Fotó: Németh Dániel/444

Kedd délután eltemették Tamás Gáspár Miklós erdélyi származású magyar filozófust, a Kádár-rendszer földalatti ellenzékének meghatározó személyiségét, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőt és publicistát.

A háború

Fotó: WILLIAM WEST/AFP

Kedden beszámoltunk arról, hogy az ukrán külügyminiszter szerint első körben 120-140 tankra számítanak nyugatról, Macron pedig arról beszélt, „nincs kizárva”, hogy Franciaország vadászgépeket küldjön Ukrajnának.

Kijevben közben bekérették a magyar nagykövetet Orbán „senkiföldjés” megszólalása miatt, és felszólították, hogy Magyarország hagyja abba az ukránellenes retorikát. Vannak persze országok, melyekkel jobban megtalálja az Orbán-kormány a vezetést, kiderült például, hogy a miniszterelnök úgy köszöntötte Ilham Alijev azeri elnököt, hogy nagyon sokat tanult tőle arról, hogyan kell vezetni egy országot.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pedig a Bloombergnek adott interjút, és kiderült, hogy a „keleti szárnyon” látja a veszélyt, de Oroszország nevét nem mondja ki.

A világ

Keddi hír volt még, hogy

Kapcsolódó cikkek

Orbán 14 millió forintot spórolt össze a feleségével közösen

Rogán Antal összesen már 1,1 milliárd forintot kapott találmány hasznosítási díj címen 2017 óta.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Nem sokra jut Tatabánya polgármestere, ha az önkormányzati cégeknél kérdezősködik

Hetek óta nem kap adatokat a cégek gazdálkodásáról. Szerinte azért, mert féltik a rejtett politikai alkalmazottakat. Az önkormányzati holding művileg előállított cirkuszról ír.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Bajnai nyitotta, Orbán zárta – Pécs kitörési kísérlete száz év bányászkodás után

Veszprém méretes Gizella-bábuval jelezte, hogy idén ő lett Európa kulturális fővárosa cím. Az első és eddig egyetlen magyar kulturális főváros Pécs volt 2010-ben. Vajon mit nyert a címmel? Beváltotta a hozzá fűzött reményeket? Van olyan öröksége az EKF-projektnek, amire máig büszkék lehetnek a pécsiek?

Molnár Kristóf
belföld

Eltemették TGM-et

A filozófus-közírót, akit 74 éves korában ért a halál, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomba.

Németh Dániel, Rényi Pál Dániel
gyász

Milliárdjai vannak az új energiaminiszternek, de a kinevezése előtt még beszerzett egy Suzuki Swiftet

Emellett tanácsokat ad a kormánnyal üzletelő 4iG-nek is.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Matolcsy Györgynek lett egy 250 millió forintos vagyona

Ennek nagy része örökrész eladásából származik a jegybank elnöke szerint.

Fődi Kitti
gazdaság

Hadházy vett Bécsben egy 30 négyzetméteres lakást

Az autói eltűntek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyarország már tök utolsó az EU-s államok között a Korrupció Érzékelési Indexen

Szép magyar győzelem.

Horváth Bence
bűnügy

Uniós biztos: Nincs egyetlen csodaszer Erasmus ügyben

Nemcsak az a bizottság problémája, hogy kormányzati politikusok ülnek a modellváltó egyetemek kuratóriumaiban.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Trükkök az igazságügyi reformcsomagban: a kormány átverné a Bizottságot, hogy hozzájusson az uniós támogatásokhoz

Látszólag egész jól teljesítenek, de az apró betűs részeken elhasalnak. Az OBT továbbra se tudná ellátni a feladatát, még tíz év múlva is újabb alkotmánybírók ejtőernyőznének a felhígított Kúriára, Varga Zs. András élete végéig a Kúria elnöke maradhatna.

Miklósi Gábor
belföld

Az OBT szerint a józan észnek sem felel meg az igazságügyi reformcsomag némely pontja

A kormánynak elvileg erősítenie kellene az Országos Bírói Tanácsot, hogy hozzáférjen az uniós pénzekhez. A törvénytervezetből mégsem ez látszik.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás

Meghalt Kordás László, a DK parlamenti képviselője

Az egykori államtitkár és a Magyar Szakszervezeti Szövetség volt elnöke 53 éves volt.

Horváth Bence
POLITIKA

Évek óta egyre kevesebben nyelvvizsgáznak

Már nem is feltétlenül kell a diplomához.

Szurovecz Illés
oktatás

Annyira rossz volt a fordítás, hogy az MMA Kiadó visszavonja Scruton zeneelméleti könyvét

A magyar fordítás minőségéről pár napja jelent meg megsemmisítő kritika a prae.hu oldalon, erre válaszul dönthetett a kiadó a kötet újrakiadása mellett.

Horváth Bence
könyv

Ukrán külügyminiszter: Első körben 120-140 tankra számítunk nyugatról

A megfogalmazásból érezhető, hogy az ukrán kormány még több tankot remén.

Csurgó Dénes
külföld

Macron szerint „nincs kizárva”, hogy Franciaország vadászgépeket küldjön Ukrajnának

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter kedden Párizsban tárgyal a francia védelmi miniszterrel és Emmanuel Macronnal.

Mészáros Juli
háború

Kijevben felszólították a magyar nagykövetet, hogy abba kellene hagyni az ukránellenes retorikát

Orbán senkiföldjés nyilatkozata után berendelték a kijevi magyar nagykövetet.

Szurovecz Illés
háború

Orbán: Én nagyon sokat tanultam Alijev elnök úrtól, hogyan kell jól vezetni egy országot

Orbán itt nem pont arra gondol, mint sokan ezt a kijelentést olvasva, de így is érdekes a miniszterelnök eszmefuttatása Azerbajdzsán autoriter vezetőjéről.

Csurgó Dénes
POLITIKA

„A keleti szárnyon” látja a veszélyt a honvédelmi miniszter, de Oroszország nevét nem mondja ki

Szalay-Bobrovniczky a hadsereg átalakításáról is beszélt a Bloombergnek, az asztalán két gépfegyverrel és egy pisztollyal.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Hiába nem követett el semmit, a kínai nő nem hagyhatja el az országot, amíg körözött férje vissza nem tér

A házaspár Floridában él, de a nő tavaly augusztus óta nem utazhat el. A férjét álnéven megjelent, rendszerellenes cikkek írásával vádolják.

Horváth Bence
külföld

Leállt a vasút, bezártak az iskolák: országos sztrájk van Franciaországban

A kormány 62-ről 64 évre emelné a nyugdíjkorhatárt, kedden százezreket várnak a tömegtüntetésekre emiatt.

Horváth Bence
külföld

Lemondott a bizottsági posztjairól a hazugkirály republikánus képviselő

Könnyebb lenne felsorolni, hogy miről nem hazudott.

Szurovecz Illés
külföld

Jair Bolsonaro további fél évre szóló vízumot igényelt az Egyesült Államokban

December 30. óta Floridában húzta meg magát.

Mészáros Juli
külföld

Hasonmását gyilkolta meg a fiatal nő, hogy elhitesse, ő maga halt meg

A 23 éves német-iraki nő Instagramon kutatta fel a rá rendkívül hasonlító áldozatát.

Horváth Bence
külföld

Megegyeztek az Aldi-örökösök, véget ér a titokzatos milliárdos család bírósági drámája

Átszervezik a céget, így lehet hogy nem fog több részlet kiderülni az örökösök belső vitáiról.

Horváth Bence
külföld

Amerikai kongresszusi bizottság előtt fog tanúskodni a TikTok vezére

A tét nagy, Washingtonban kétpárti mozgolódás van az alkalmazás teljes betiltására.

Horváth Bence
TECH