Most jó magyarnak lenni: lenyomtuk Kuvaitot jogállamiságban

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt! Nézzék csak, milyen szép pénztornyai lesznek „Mészáros Lőrincnek”!

4 kiemelt cikk:

Csak pozitívan

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Elsőre tán rosszul hangzik, hogy az IDEA nevű kormányközi szervezet négy mutató alapján – demokratikus részvétel, képviselet, jogállamiság és alapvető jogok – felállított rangsorában Magyarország három kategóriában a legutolsó az EU-n belül, a negyedikben meg majdnem utolsó. De nézzük máshonnan: lehet, hogy csak a 125. helyen állunk a demokratikus részvételben, de majdnem ötven országot magunk mögé utasítottunk! Ne a fényévekkel előttünk járó Albániára vagy Kelet-Timorra irigykedjünk, hanem figyeljünk Angolára és Líbiára, mert nagyon jönnek fel a fiúk! Arról persze senki nem beszél, hogy jogállamiságban - ha csak egy paraszthajszálnyival is, de - megelőztük Kuvaitot, ahol az örökös emír nevezi ki a miniszterelnököt, a kormánytagok nagy része a családtagja és a bírókat is maga választja.

És ha nem az EU-hoz mérjük magunkat, hanem például Orbán Viktor választott közösségéhez, a Türk Tanácshoz, ott például rögtön az élre kerülünk mindenféle mutatóban. És még a miniszterelnök úr kitüntetéseinek száma is gyarapodik!

Semmi sem állíthatja meg

A Bureizs menekülttábor november 2-án, légicsapás után
Fotó: MAHMUD HAMS/AFP

Az persze kérdés, hogy a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozóján részt vevő muszlim vezetők - a soraik közé fogadott Orbán Viktorral karöltve - hogyan értékelik a Hamász tevékenységét, mennyire lesz megosztó a téma. Magyarország máshogyan szavazott az ENSZ-ben, mint új barátaink.

Közben folytatódott az izraeli hadsereg szárazföldi offenzívája, ismét menekülttáborokat értek légicsapások. Bekerítették Gázavárost, és Netanjahu szerint semmi nem állíthatja meg az izraeli csapatokat. A gázai egészségügyi minisztérium szerint 9000-nél is több áldozata van az övezetet ért légicsapásoknak. Az övezetet nyolc magyar állampolgár hagyta el nemrég, heten maradtak még.

Amerikai értesülések szerint az újjáalakult Wagner-csoport légvédelmi fegyvereket adna a Hezbollahnak. Ebben a konkrét ügyben a magyar kormány nem tudja segíteni Oroszországot, de a NATO-bővítést tudjuk tovább halogatni.

A másik háború

Ukrán aknamentesítés
Fotó: SERGEY BOBOK/AFP

Az oroszok az észak-koreai fegyverszállítmány birtokában az idei legerősebb támadást hajtották végre. Ahogy azt az olasz miniszterelnök telefonbetyároknak elmondta: az ukrajnai háborúban minden oldalon nagy a fáradtság, de közeledik a pillanat, amikor mindenki megérti: kiútra van szükség. Az ukrán csapatokat vezető Zaluzsnij tábornok szerint a technológiai fejlettség patthelyzethez vezet a fronton. Az elhúzódó háború Putyinnak jobb, mert „Oroszország egy feudális állam, ahol a legolcsóbb erőforrás az emberi élet”.

Perfelvétel

Fotó: Németh Dániel/444

Marosi Beatrix meghallgatásával folytatódott az öt kirúgott kölcseys tanár pere. A bíró alaposan megizzasztotta a tankerület vezetőjét, aki nem tudta megmondani, mi a polgári engedetlenség célja, ahogy azt sem, hogy mi alapján választotta ki, hogy kiket rúg ki.

  • Mindjárt vége az őszi szünetnek: és tanítani ki fog? Írják meg nekünk!
  • Jámbor András megpróbált megakadályozni egy kilakoltatást, földre vitték a rendőrök

Választás 24

Szigetszentmiklós
Illusztráció: Botos Tamás

A mostani állás szerint az egykori szövetségesek közül a DK és a Momentum is önálló jelöltet állít a szigetszentmiklósi önkormányzati választáson. Egykori támogatottjuk, a polgármester pedig saját egyesületet alapít, jelöltjei között lesz jobbikos, MSZP-s és civil is.

Fotógét

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Kiderült, hogy mégis látogathatják 18 éven aluliak is a Nemzeti Múzeum sajtófotó kiállítását, mert ilyen esetekben nem kérhetnek tőlük személyit. Az ismét egy homofób baromsággal kampányoló Dúró Dóra a múzeum főigazgatójának üzent: „L. Simon László nemhogy behúzná fülét-farkát, hanem még neki áll feljebb”. Nyáry Krisztiánnak tetszik L. Simon kurucos kiállása, de az egész balhéra lehetőséget adó törvényt annak idején ő is megszavazta.

YouTyúk

Illusztráció: Kiss Bence/444

Figyu, amúgy van/lesz/miért nincs gyereked? Tyúkól című női podcastunk második részében: tippek mosogatáshoz, csoki(nem)ajánló és néhány fontos téma a demográfiai nyomástól a bérfeszültségeken át a médiatudatosságig.

Nem tréfál

Illusztráció: Kiss Bence/444

Extrém terror: a Fidesz tagja és egyik legfontosabb műsorvezetője évek óta napi rendszerességgel fenyegetőzik veréssel, bántalmazással, végleges eltakarítással. Ha vannak áldozatai, segítenünk kell nekik!

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni!

Kapcsolódó cikkek

Itt vannak Mészáros Lőrinc bankjának látványtervei

Két tornyot építenek a munkatársaknak, de lesz egy harmadik is.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Ukrán főparancsnok: A háború holtpontra jutott, ha évekre elhúzódik, az kimerítheti az ukrán államot

Zaluzsnij tábornok szerint a technológiai fejlettség patthelyzethez vezet a fronton. Az elhúzódó háború Putyinnak jobb, mert „Oroszország egy feudális állam, ahol a legolcsóbb erőforrás az emberi élet”.

Haász János
külföld

Marosi Beatrix nem tudta megmondani a bíróságon, hogy miért pont öt tanárt rúgott ki a Kölcseyből

Marosi Beatrix meghallgatásával folytatódott az öt kirúgott kölcseys tanár pere. A bíró alaposan megizzasztotta a tankerület vezetőjét, aki nem tudta megmondani, mi a polgári engedetlenség célja, ahogy azt sem, hogy mi alapján választotta ki, hogy kiket rúg ki.

Fődi Kitti
oktatás

Szigetszentmiklóson összeomlott az ellenzéki összefogás, mindenki indul mindenki ellen

A mostani állás szerint az egykori szövetségesek közül a DK és a Momentum is önálló jelöltet állít a 2024-es önkormányzati választáson. Egykori támogatottjuk, a polgármester pedig saját egyesületet alapít, jelöltjei között lesz jobbikos, MSZP-s és civil is.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Keressük Bayer Zsolt áldozatait!

Extrém terror: a Fidesz tagja és egyik legfontosabb műsorvezetője évek óta napi rendszerességgel fenyegetőzik veréssel, bántalmazással, végleges eltakarítással. Ha vannak áldozatai, segítenünk kell nekik!

Herczeg Márk
erőszak

Demokrácia 2022: van olyan mutató, amiben Magyarországot még Szudán is előzi

Idén 173 országban vizsgálták a demokrácia állapotát négy szempont alapján. Mindegyik listán Európa sereghajtói között vagyunk.

Haász János
belföld

Orbán Viktort felköpenyezték, majd megkucsmázták Kazahsztánban

Közeleg a tél.

Molnár Kristóf
DIVAT

Egyre gyűlnek Orbán Viktor kitüntetései

Első miniszterelnöksége idején még Nyugatról jöttek az elismerések, most már inkább Keleten gondolják úgy, hogy ki kell őt tüntetni.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Megosztja-e a türk tanácsot Gáza bombázása?

A Türk Államok Szervezete 10. csúcstalálkozóján a vezetők megbeszélik a régióban és azon túl zajló politikai és gazdasági fejleményeket. De Magyarországon máshogyan szavazott az ENSZ-ben, mint a baráti országok.

Herczeg Márk
POLITIKA

A gázai egészségügyi minisztérium szerint 9000-nél is több áldozata van az övezetet ért légicsapásoknak

A sérültek száma a közölt adatok alapján 32 ezer felett jár.

Rényi Pál Dániel
háború

Nyolc magyar állampolgár elhagyta a Gázai övezetet

Heten maradtak az övezetben.

Molnár Kristóf
külföld

Amerikai értesülések szerint a Wagner-csoport légvédelmi fegyvereket adna a Hezbollahnak

A Fehér Ház figyelemmel kíséri a Wagner és a Hezbollah közötti beszélgetéseket.

Benics Márk
külföld

A 25 éves Pavel Prigozsin az apja örökébe léphet

Már két orosz városban toboroz az új Wagner.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Jövő héten sem tárgyalja a parlament a svéd NATO-csatlakozást

A háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását viszont igen.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Az oroszok az észak-koreai fegyverszállítmány birtokában az idei legerősebb támadást hajtották végre

Az ukrán főparancsnok az első világháborúhoz hasonlító patthelyzet veszélyeire figyelmeztet.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Orosz telefonbetyárok szívatták meg az olasz miniszterelnököt

Az olasz miniszterelnöknek vannak ötletei az orosz-ukrán háború megoldására, de a megfelelő pillanatra vár, hogy előálljon velük.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Mindjárt vége az őszi szünetnek: és tanítani ki fog?

Hány pedagógus nem tér vissza az iskolába az őszi szünet után? Sikerülhet-e őket pótolni, és ha igen, hogyan?

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Jámbor András megpróbált megakadályozni egy kilakoltatást, földre vitték a rendőrök

A kispesti önkormányzat összeférhetetlenség miatt utcára rakott egy két gyerekét egyedül nevelő anyát, pedig a lakók szerint ez nincs így.

Benics Márk
belföld

Mégis látogathatják 18 éven aluliak is a Nemzeti Múzeum sajtófotó kiállítását

Nem kérhetnek személyit.

Tóth-Szenesi Attila
KULTÚRA

Dúró Dóra: „L. Simon László nemhogy behúzná fülét-farkát, hanem még neki áll feljebb”

Eddig is tudta, hogy a volt fideszes államtitkár „az aberrációhoz vonzódik". Na de Orbán Viktort már csak nem kellene feldühíteni!

Haász János
belföld

Nyáry Krisztián: Tetszik L. Simon kurucos kiállása, de a törvényt annak idején ő is megszavazta

Egyébként pedig amit szabad L. Simonnak, nem szabad a könyvesboltnak.

Haász János
belföld
Podcast

Tyúkól #2: Ja, amúgy van/lesz/miért nincs gyereked?

Tippek mosogatáshoz, csoki(nem)ajánló, és néhány szerintünk-nekünk fontos téma a demográfiai nyomástól a bérfeszültségeken át a médiatudatosságig.

Diószegi-Horváth Nóra, Solti Hanna
podcast