Az ikonikus duók napja: Magyar és Pintér, Rossi és Csányi, Hasbulla és a Rizzler

reggel 4

Üdv! Ismét itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt nap legfontosabb-legérdekesebb híreivel. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)

VÁLASZTÁS 2026

Megvannak a tiszás előválasztás továbbjutói: már most több a biztos női jelölt, mint a Fidesznek bármikor. Fideszes és gyurcsányista múlttal is második fordulóba lehetett jutni, a megvariált bemutatkozás viszont átok volt a Tisza jelöltversenyén.

A Tisza Párt nyári kongresszusa
Fotó: Németh Dániel/444

Újbuda rendelettel szorítaná vissza a köztéri politikai reklámokat, bár eddig minden hasonló próbálkozás elbukott – ők pont emiatt nem tiltanak, hanem féláron adják a plakáthelyet annak, aki bármit, csak nem politikai reklámot ragaszt ki.

BELFÖLD

Három hónappal ismét meghosszabbítanák a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak letartóztatását. Pintér Sándor belügyminiszter, akinek először kellett az ügyben magyarázatot adnia, azt ígérte, a lehető legkeményebben kivizsgálják, hogy a Szőlő utca ügyében történt-e rendőri mulasztás évekkel ezelőtt. Pintér bejelentette azt is, hogy a kormány betiltaná a drogok emlegetését különféle művekben.

Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatása az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága előtt
Fotó: Bankó Gábor/444
  • Minden ötödik magyar orvosnál megjelenik az öngyilkosság kockázata.

GAZDASÁG

A Sándor-palota szerint nemzetbiztonsági érdek, hogy titokban maradjon, mennyit költ utazásaira Sulyok Tamás, és ha már nem lesz hivatalban, kiderülhetnek ezek az információk.

Fotó: Omar Marques/Anadolu via AFP

Novák Katalin rekordösszeget adományozott egy állami gondozott gyerekeket segítő alapítványnak: a kegyelmi ügybe belebukó volt köztársasági elnöki 50 millió forintot adományozott az ÁGOTA Alapítványnak.

  • Még mindig tartozik 26 milliárd forinttal az orosz kémbank a magyar államnak.
  • Podcastunkban arról volt szó, lehet-e tervezni még a választások előtt, mire készülhetnek a cégek, és hogyan lehet sikerrel megoldani jövőbeni kihívásokat.

KÜLFÖLD

Volodimir Zelenszkij már elégedett a módosított béketervvel, ami viszont az ismét Kijevet bombázó Oroszországnak nem tetszik. Ukrajna minél előbb szeretne egy Trump–Zelenszkij-találkozót, közben oroszokkal tárgyal az USA hadügyi államtitkára Abu-Dzabiban.

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP

Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy egy EU-tagállam köteles elismerni egy másikban kötött melegházasságot: a történelminek tűnő döntés valószínűleg jogvitákat szül majd.

  • Először mérték közvélemény-kutatók, hogy a szélsőjobboldali Jordan Bardella nyerné a francia elnökválasztást.
  • Bíróság elé állnak Németországban a becsületnapi támadásokban is részt vevő antifasiszta aktivisták.
  • A brazil legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy Jair Bolsonaro kezdje el a 27 éves büntetését egy 12 m²-es cellában.

FOCI

Az MLSZ elnöksége egyhangúlag döntött: Marco Rossi marad a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya. Csányi Sándor az alkalomból adott interjúban keményen szembement Orbán ötleteivel, és elmesélte, hogy az előző ligapróbálkozás főszereplői börtönben végezték.

Fotó: Kisbenedek Attila/AFP
  • Saját csapattársát pofozta meg az Everton játékosa, rögtön kiállították.

KULTÚRA

Először találkozott egymással Karikó Katalin és Krasznahorkai László, de az igazi békecsúcs az volt, amin Hasbulla királlyá koronázta a Rizzlert.

Kultúrharc ciánnal és a Fidesz harcai a régi értelmiség ellen: Kristóf Luca krimit írt az akadémiai háborúról, miközben élőben kutatja a saját ellehetetlenítésüket.

  • A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján választotta a Petőfi Rádió a nap előadójának Dopemant.
Kapcsolódó cikkek

Nemzetbiztonsági érdek a Sándor-palota szerint, hogy titokban maradjon, mennyit költ utazásaira Sulyok Tamás

Ha már nem lesz Sulyok Tamás hivatalban, kiderülhetnek ezek az információk.

Székely Sarolta
belföld

Három hónappal ismét meghosszabbítanák a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak letartóztatását

A nyomozó ügyészség szerint fennáll a bűnismétlés és a szökés veszélye is.

Székely Sarolta
bűnügy

Ukrajna minél előbb szeretne egy Trump-Zelenszkij találkozót

Ukrajna biztonsági főnöke reméli, minél előbb, még ebben a hónapban összejöhet a találkozó.

Székely Sarolta
külföld

Csányi MLSZ-elnök keményen szembement Orbán ötleteivel, és elmesélte, hogy az előző ligapróbálkozás főszereplői börtönben végezték

„Addig, míg én elnök vagyok, nem lesz hivatásos futball-liga” – mondta Csányi Sándor, akinek nem tetszett a miniszterelnök ötlete a kiemelt akadémiák létrehozásáról, és bocsánatkérést várt volna az anyázása miatt.

Szily László
sport

Oroszország elutasíthatja a módosított béketervet

Szergej Lavrov azt mondta, amennyiben a terv eltörölné az alaszkai kulcsfontosságú egyetértéseket, akkor „a helyzet alapvetően más lesz”.

Fődi Kitti
háború
Podcast

Nem csak talpon maradni, de fejlődni is: kinek és mire jó a kontrolling?

Podcastunkban többek közt arra keressük a választ, lehet-e egyáltalán tervezni még a választások előtt, mire készülhetnek a vállalatok, és hogyan lehet sikerrel megoldani jövőbeni kihívásokat.

Diószegi-Horváth Nóra
támogatott tartalom

Ismét Kijevet támadta Oroszország

Lakóépületek és az energetikai infrastruktúra volt célpont.

Székely Sarolta
külföld

Először találkozott egymással Karikó Katalin és Krasznahorkai László

A két magyar Nobel-díjas a svéd nagykövetségen vacsorázott együtt.

Benics Márk
belföld

Minden ötödik magyar orvosnál megjelenik az öngyilkosság kockázata

A Magyar Orvosi Kamara elég nagy mintán mérte fel az orvosok lelki egészségének állapotát és aggasztó eredményre jutott. Nemzetközi összehasonlításban is rosszabb a hazai helyzet, mint az EU-s átlag.

Kaufmann Balázs
belföld

Novák Katalin rekordösszeget adományozott egy állami gondozott gyerekeket segítő alapítványnak

A kegyelmi ügybe belebukó volt köztársasági elnöki 50 millió forintot adományozott az ÁGOTA Alapítványnak.

Benics Márk
POLITIKA

Fideszes és gyurcsányista múlttal is második fordulóba lehetett jutni, a megvariált bemutatkozás viszont átok volt a Tisza jelöltversenyén

A polgármesteri rutinnal rendelkezők sem mind tudták megugrani az első forduló nehézségeit, sőt, a Tisza fődiplomatája is elhasalt. Érdekes kiesők és továbbjutók az ellenzéki párt jelöltkeresésének első fordulójában.

Rovó Attila
belföld

Még mindig tartozik 26 milliárd forinttal az orosz kémbank a magyar államnak

Pedig Magyarország – utolsó uniós országként, de – több mint két éve kilépett a bank részvényesei közül.

Székely Sarolta
gazdaság

Újbuda rendelettel szorítaná vissza a köztéri politikai reklámokat, bár eddig minden hasonló próbálkozás elbukott

Ők pont emiatt nem tiltanak, hanem féláron adják a plakáthelyet annak, aki bármit, csak nem politikai reklámot ragaszt ki.

Szily László
POLITIKA

Zelenszkij már elégedett a módosított béketervvel, ami viszont a Kremlnek nem tetszik

Az ukrán elnök szerint számos helyes elemet építettek be a tervbe, amely így már nem 28, hanem csak 19 pontos.

Székely Sarolta
külföld

Magyar Péter parázs vitát folytatott egy férfival Jászkiséren

A Tisza Párt elnökét az EP-képviselői munkájáról és Ruszin-Szendiről kérdezte az exkatona volt polgármester.

Herczeg Márk
POLITIKA

Zalaegerszegen tizenegy év után új képviselőjelöltet indít a Fidesz

Orbán Viktor árulta el, hogy Vigh László ezután más formában folytatja majd a munkát.

Fődi Kitti
POLITIKA

Megvannak a tiszás előválasztás továbbjutói: már most több a biztos női jelölt, mint a Fidesznek bármikor

Nyolc olyan körzet van, ahol két női induló maradt. Sok a vállalkozó a második fordulóban, a pedagógusok és orvosok közül is a legtöbben bent tudtak maradni. A párt két fontos munkatársa, az első erdélyi Tisza Sziget alapítója és egy polgármester viszont kiesett.

Bódog Bálint, Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Saját csapattársát pofozta meg az Everton játékosa, rögtön kiállították

A csapat emberhátrányban is nyerni tudott a Manchester United otthonában.

Benics Márk
foci

Európai Unió Bírósága: Egy EU-tagállam köteles elismerni egy másikban kötött melegházasságot

A történelminek tűnő döntés valószínűleg jogvitákat szül majd.

Kaufmann Balázs
eu

Az igazi békecsúcs: Hasbulla királlyá koronázta a Rizzlert

Miután a 23 éves kaukázusi orosz férfi levezényelt egy edzést, majd a ringben lekevert egy nagyot a 9 éves New Jersey-i kisfiúnak.

Herczeg Márk
Történelem

Pintér Sándor a Szőlő utcáról: Azt majd én eldöntöm, hogy lemondok-e

Pintér Sándor azt ígérte, a lehető legkeményebben kivizsgálják, hogy a Szőlő utca ügyében történt-e rendőri mulasztás évekkel ezelőtt.

Windisch Judit
POLITIKA

Bíróság elé állnak Németországban a becsület napi támadásokban is részt vevő antifasiszta aktivisták

Az Antifa Ost csoport hét feltételezett tagját szélsőjobboldaliak elleni erőszakos akciók megszervezésével és végrehajtásával gyanúsítják.

Benics Márk
külföld

Politikai zaklatásból gyilkosságba: hova menekülhet a kutató, akinek ki akarják csinálni a munkahelyét?

Kristóf Luca krimit írt az akadémiai háborúról, miközben élőben kutatja a saját ellehetetlenítésüket: kultúrharc ciánnal és a Fidesz harcai a régi értelmiség ellen.

Kolozsi Ádám
belföld

Sem bennfentes kereskedelemben, sem piaci manipulációban nem találta vétkesnek Magyar Pétert az MNB

Négy embert büntettek meg és jelentettek fel az Opus-részvényekkel való szabálytalan kereskedés miatt. A Magyar elleni eljárást jogsértés, illetve bizonyíthatóság hiányában zárták le. A közleményük szerint „minden releváns” bizonyítékot „a szélesebb eszköztárral bíró nyomozóhatóságok” rendelkezésére bocsátottak.

Haász János
belföld

Először mérték közvélemény-kutatók, hogy a szélsőjobboldali Jordan Bardella nyerné a francia elnökválasztást

Az Odoxa szerint Marine Le Pen politikai örököse több szavazatot kapna bárki másnál, ha ezen a héten tartanák az elnökválasztást.

Benics Márk
külföld

Oroszokkal tárgyalt az USA hadügyi államtitkára Abu-Dzabiban

Amerikai tisztviselők szerint Driscoll tárgyalásai kedden is folytatódnak.

Székely Sarolta
külföld

Rossi marad

Egyhangúlag döntött az MLSZ elnöksége.

Szily László
sport

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján választotta a nap előadójának Dopemant a Petőfi Rádió

Akinek rengeteg dala szólt nők bántalmazásáról.

Fődi Kitti
belföld

A brazil legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy Jair Bolsonaro kezdje el a 27 éves büntetését egy 12 m²-es cellában

Lezárult a fellebbezési időszak.

Fődi Kitti
külföld
Videó

Pintér Sándor: „Nem hagyunk semmit rohadni"

Először kellett magyarázkodnia a belügyminiszternek, mióta felmerült, hogy rendőri mulasztások is történhettek a Szőlő utcai ügyben.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video