Nem saját saját vélemények

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne olyan cikkekkel, minthogy:

Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet.

Az élet itthon

Molnár Zsolt és Magyar Péter
Forrás: Molnár Zsolt/Facebook

Az ongai Molnár Zsoltnak szerda reggel jelent meg egy cikke az Indexen, amiben Magyar Péter testvérét támadta, volt tiszás aktivistaként. De amikor megkerestük, hogy utánakérdezzünk a dolgoknak, sajtótörténeti erősségű választ kaptunk, amit azóta sem értünk teljesen.

Szerdán jelent meg a Medián új kutatása, 51:39-es Tisza-előnyt mértek, a DK-t pedig egyszázalékra, ami miatt a párt alelnöke, Molnár Csaba Menczer Tamás stílusában esett neki Hann Endrének, mire a Medián vezetője a levelezésüket bemutatva mutatta meg, hogyan akart a DK számukra kedvező eredményű kutatást megrendelni.

Összeszedtük, hogy az utóbbi időben hogyan vált a kormány több, Szőlő utcáról szóló állítása is tarthatatlanná, és Szőlő utcai fejlemény volt, hogy kiderült, már nyáron a rendőrségnél voltak az intézményen belüli bántalmazásról készült videók, de a hatóságok nem találták „az eljárás szempontjából relevánsnak”, valamint hogy három hónappal meghosszabbították az ügy négy gyanúsítottjának letartóztatását.

És hír volt még itthonról, hogy

Interjú

Fotó: Kolozsi Ádám

A magyar kormány csak korrupt nacionalista politikusokkal szolidáris, a menekültügy botrányos és van egy vallási fundamentalista háttere is - mondta lapunknak Radosław Sikorski.

Hogy kerül Orbán Viktor arcképe keleti diktátorok mellé, miben más, mint Trump, és miben hasonlít Mussolinire? Interjút készítettünk Laczó Ferenccel, a Hollandiában kutató magyar történésszel illiberalizmusról, a Kelet-Európát nem ismerő Nyugatról és a Bajnokok Ligája szimbolikájáról.

Világ

Fotó: KHOSHIRAN/Middle East Images via AFP

Írtunk arról, hogy egyelőre nem a szabadságért életüket adó iráni tüntetők állnak nyerésre, és hír volt, hogy felfegyverzett kurd szeparatista csoportok próbálták meg átlépni az iraki-iráni határt, valamint hogy Trump visszavett Iránnal kapcsolatban, szerinte a fenyegetései miatt leálltak a kivégzések és gyilkosságok.

Trump közben szokott stílusában reagált arra, hogy a grönlandi miniszterelnök Dániát választotta, míg Dánia még több katonát küld a szigetre. A Lakmusz megnézte, mi is volt a bűne azoknak a dezinformáció ellen küzdő európaiaknak, akiket a Trump-kormány cenzúrát kiáltva tiltott ki az Egyesült Államokból, és írtunk arról is, hogy

Kapcsolódó cikkek

Sikorski lengyel külügyminiszter a 444-nek: Orbán korrupt nacionalizmusa nem patrióta

A magyar kormány csak korrupt nacionalista politikusokkal szolidáris, a menekültügy botrányos és van egy vallási fundamentalista háttere is - mondta interjúnkban Radosław Sikorski. Ha manipulálják az áprilisi választásokat, az EU bekeményít.

Kolozsi Ádám
külföld

„A sajtóban megjelent véleményem nem minden esetben tükrözi a saját véleményemet” – írta a férfi, aki volt tiszás aktivistaként támadja Magyar Mártont az Indexen

Molnár Zsolt korábban a KDNP, a Fidesz és a DK körül is megfordult, és egy furcsa választ küldött a 444-nek, mikor a véleménycikkről kérdeztük.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán maradhatott volna kiskirály Európa perifériáján, de inkább hírhedt akart lenni

Hogy kerül Orbán Viktor arcképe keleti diktátorok mellé, miben más, mint Trump, és miben hasonlít Mussolinire? Interjú Laczó Ferenccel, a Hollandiában kutató magyar történésszel illiberalizmusról, a Kelet-Európát nem ismerő Nyugatról és a Bajnokok Ligája szimbolikájáról.

Kolozsi Ádám
interjú

Egyelőre nem a szabadságért életüket adó iráni tüntetők állnak nyerésre

A viszonylag népszerű, karizmatikus forradalmárok első generációjának kihalása vagy eltakarítása után gyakran a technokrata, cinikus, maffiaszerű és még brutálisabb másodvonal kerül az ország élére. Iránban ez a Forradalmi Gárda lehetne.

Bede Márton
külföld

51:39 – a Medián szerint ismét nyílik az olló a Tisza és a Fidesz között

A teljes népességben először érte el az ellenzéki párt támogatottsága a 40 százalékot.

Haász János
belföld

A DK alelnöke Menczer Tamás stílusában gyalázza és zsarolónak állítja be a mediános Hann Endrét, mert 1 százalékra mérte a pártját

Ha fejre áll az RTL, akkor sem tud olyan szórakoztató trash realityt kitalálni, mint amit a Gyurcsány utáni Gyurcsány-párt produkál.

Szily László
publicisztika

„Van olyan aspektus, amit megmérve, kutatva várhatóan jó eredmény jönne ki a DK-nak?” – Hann Endre a levelezésüket bemutatva válaszol a DK kemény beszólására

Nem volt ilyen aspektus, ezért kutatás sem – állítja a Medián vezetője.

Bábel Vilmos
belföld

Szőlő utca: a kormány egyre több állítása válik tarthatatlanná

Nincs kiskorú érintett. Azért tartóztatták le őket, mert a kormány teszi a dolgát. A kormány nem tudott arról, hogy a Szőlő utcában ilyen esetek történnek. Sorra dőlnek meg ezek az állítások.

Herczeg Márk
bűnügy

Már nyáron a rendőrségnél voltak a Szőlő utcai bántalmazásról készült videók, de a hatóságok nem találták „az eljárás szempontjából relevánsnak”

Megerősítették, hogy náluk voltak a videók, de szerintük az azokon látható esetleges bűncselekmények már elévültek.

Haász János
belföld

Három hónappal meghosszabbították a Szőlő utcai ügy négy gyanúsítottjának letartóztatását

A bíróság úgy ítélte meg, hogy szabadlábra kerülésük esetén mind a négyüknél fennáll a lehetősége annak, hogy nehezítenék vagy meghiúsítanák a bizonyítást.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Ungár Péter otthagyja a politikát és gyerekvédelmi dolgozó lesz

Karrierváltás.

Mészáros Juli
ÉLET

Újfent mélyre zuhant a magyar építőipar novemberben

Több mint egy éve nem volt arra példa, hogy az építőipar teljesítménye két egymást követő hónapban csökkenjen havi szinten.

Székely Sarolta
gazdaság

Mészáros Lőrinc 20 milliárdért épít 5 kilométernyi vasutat az iváncsai akkugyárhoz

Hadházy Ákos szerint a kilométerenként 4 milliárdba kerülő vasutat egy olyan gyárhoz építik, ami „már alig-alig működik, ahol elbocsátják az embereket”.

Haász János
belföld

Csökkentik a létszámot a győri Audinál

A Telex úgy tudja, hogy nem töltik be a fluktuáció és a nyugdíjazás miatt megüresedő munkaköröket, illetve meg is szűnnek bizonyos feladatok.

Haász János
gazdaság

Befejezte munkáját Domokos László, mint a főváros átvilágítási szakértője, csak nem tudni, mire jutott

Van ez így, na.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Reuters: Felfegyverzett kurd szeparatista csoportok próbálták meg átlépni az iraki-iráni határt

Iránban jelentős kurd kisebbség él, a hetek óta tartó tüntetéshullám miatt pedig épp gyenge pillanatait éli a rezsim.

Bábel Vilmos
külföld

Trump visszavett Iránnal kapcsolatban, szerinte a fenyegetései miatt leálltak a kivégzések és gyilkosságok

Az amerikai elnök szerint már nem ölik a tüntetőket - ez pedig lehetőséget ad számára, hogy mégse avatkozzon be katonailag.

Kolozsi Ádám
külföld

„Nem tudom, ő kicsoda, de ebből nagy baja lesz” – reagált Trump arra, hogy a grönlandi miniszterelnök Dániát választotta

„Ha választanunk kell az Egyesült Államok és Dánia között, akkor Dániát választjuk” – Jens-Frederik Nielsennek ezek a szavai verték ki a biztosítékot az amerikai elnöknél.

Haász János
külföld

Dánia még több katonát küld Grönlandra

Éppen azon a napon jelentették ezt be, amikor a dán külügyminiszter Washingtonba utazott a sziget jövőjéről tárgyalni.

Bábel Vilmos
külföld

Mi a bűne a dezinformáció ellen küzdő európaiaknak, akiket a Trump-kormány cenzúrát kiáltva tiltott ki az Egyesült Államokból?

Az öt kitiltott személyt összeköti a nagy techcégek működését szabályozó uniós rendelet, ami miatt decemberben az Európai Bizottság megbüntette Elon Musk platformját. Ez alapján úgy tűnik, Trumpnak leginkább az európai digitális szabályozással van baja.

Fülöp Zsófia
Nemzetközi

Az orosz vízumkérelmek elbírálását is felfüggeszti az Egyesült Államok

Összesen 75 ország van a külügyminisztérium listáján.

Czinkóczi Sándor
külföld

Áram és víz nélkül a –19 fokban: különféle technikákkal próbálnak túlélni az ítéletidő és oroszok által sanyargatott kijeviek

A Legyőzhetetlenség vonatai, tűzhelyen melegített téglák, tanulás fejlámpával – mindennapok a télbe és háborúba dermedt ukrán fővárosban.

Haász János
külföld

Két hónappal a választások előtt gyanúsította meg a korrupcióellenes hivatal a szlovén miniszterelnököt

Egy jelentés szerint Robert Golob visszaélt a hatalmával.

Czinkóczi Sándor
külföld

Megtagadta a vallomástételt Bill és Hillary Clinton is az Epstein-ügyben

Nem hajlandóak részt venni az eljárásban.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Letartóztatták Kiefer Sutherlandet, mert megtámadott egy sofőrt

Nem ez az első alkalom, hogy beviszik a rendőrök.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Mind befejezték a katonai szolgálatot, turnéra indul a BTS

Európában is koncerteznek majd.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld