Nincs kiskorú érintett. Azért tartóztatták le őket, mert a kormány teszi a dolgát. A kormány nem tudott arról, hogy a Szőlő utcában ilyen esetek történnek. Ez egy börtön, ahol bűnözők vannak.
Ahogy telik az idő, egyre több kormányzati állítás válik tarthatatlanná a Szőlő utcai javítóintézet körüli botrányok ügyében.
A botrány a nyilvánosságban azzal indult, hogy a rendőrség 2025. május 27-én őrizetbe vette, majd le is tartóztatta a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját, Juhász Péter Pált azzal a gyanúval, hogy az élettársával, A.-val függőségi viszonyt alakított ki a gyerekvédelemben nevelkedett lányokkal, akiket aztán az élettársával prostitúcióra kényszerítettek. Juhászt később hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsították – mivel az élettársát és a kizsákmányolt lányokat is fiktív módon alkalmazhatta a javítóintézetben –, illetve pénzmosással is.
Juhász és A. letartóztatásakor két, több tízmillió forintot érő autót, egy Lexust és egy Ford Ranger Raptort foglalt le náluk a rendőrség (éppen ezek lettek gyanúsak az ellenőröknek a kifogástalan életvitel vizsgálaton), valamint 120 millió forintot érő készpénzt euróban, amerikai dollárban, svájci frankban és forintban.
Az igazgató és az élettársa egy kétszintes fővárosi házban élt, de több forrásunk is beszélt további ingatlanokról.
Ahogy azt feltártuk, ugyan már a 2000-es évek elején, és a 2010-es években is érkezett a rendőrséghez bejelentés a gyerekvédelemből Juhásszal kapcsolatban, a férfi karrierje mégis töretlenül haladt előre, a letartóztatásáig díjakkal elismert gyerekvédelmi szakemberként tartották számon. Juhászt a környezete a hatalom kedvezményezettjének tartotta, olyan fideszesnek, akinek jó kapcsolatai vannak, és ezt a képet ahol tudta, ő is gerjesztette. Az első és a második Orbán-kormány több minisztériumának is dolgozott mellékállásban vagy megbízási szerződés alapján.
Amikor a Kormányinfón érdeklődtünk, Gulyás Gergely megerősítette, hogy Juhász elsőre átment a 2024-es kegyelmi ügy miatt bevezetett kifogástalan életvitel ellenőrzésen, majd - ahogy már említettük, - az átvilágítás után jutott a Nemzeti Védelmi Szolgálat olyan információ birtokába, ami alapján újra megvizsgálták az igazgatót. A Belügyminisztérium belső vizsgálatot indított, hogy megtalálja, ki végezte el az átvilágítást.
Juhászt ráadásul annak ellenére nevezték ki 2011-ben az intézet élére, hogy a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori igazgatója jelezte a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának, hogy ez hiba. Gulyás Gergely Kormányinfón azt mondta, egy akkori főosztályvezető követhette el a hibát, amikor felterjesztette, de kiderült, hogy nem sima minisztériumi dolgozóról volt szó, hanem a Fidesz későbbi csepeli polgármesterjelöltjéről, Dudás Zoltánról.
Ő Németh Szilárd beosztottja, titkárságvezetője, illetve titkára volt, mielőtt tavaly polgármesterjelölt lett, Németh mindenhova magával vitte a kampányban, lényegében az összes prominens fideszessel készült közös fotó, amit büszkén osztott meg maga Németh. „Olyan politikusok és közéleti személyiségek mellett tevékenykedhettem, mint Lőrincz Csaba, Sasvári Szilárd, Schmitt Pál, Tirts Tamás, Szemkő Judit, Tarlós István, Németh Szilárd, Soltész Miklós, Navracsics Tibor, György István, Lázár János, Wittner Mária, Benkő Tibor, Lantos Csaba, Kozma Imre, Böjte Csaba. Egyházi szolgálatomban állandó diakónus vagyok, 2011-ben szentelt fel Erdő Péter bíboros úr” – írta Dudás a Facebookon, mielőtt mindent törölt az oldaláról. Dudás Zoltánt rövidesen ki is rúgták a külügyből, pedig korábban Bukarestbe akarták küldeni kiküldetésre. Dudás a Facebookon - egy azóta törölt posztban - azzal védekezett, hogy egy bizottság döntése volt Juhász kinevezése.
A szeptemberben hirtelenjében összedobott Tuzson-jelentés (ami előbb volt kész, mint hogy a felhatalmazás megszületett volna az elkészítésére) azt állította, „kiskorú érintett nem merült fel” – aztán kiderült, hogy nagy eséllyel mégiscsak felmerült. A nyomozás ugyan elvileg még csak ott tartott, hogy a Szőlő utcai javítóintézet egykori igazgatója két nagykorú nőt futtathatott prostituáltként, de már akkor is tudható volt, hogy nagykorú nők futtatásánál sokkal súlyosabb dolgok is történhettek Juhász Péter Pál körül.
A 444-en például hivatalos dokumentumok alapján megírtuk, hogy az egyik, később a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lányt Juhász már 2012-ben, 12 éves korában ismerte, amikor a lány még az édesanyjával élt. A lány bekerült a gyermekvédelmi szakellátásba, és egy ott készült pszichológiai szakvélemény megállapította, hogy valószínűleg szexuális bántalmazás áldozata, ezért a szakvéleményt elküldték a rendőrségnek. A nyomozás során Juhászt is meghallgatták, de a kiskorú veszélyeztetése miatt a lány édesanyja ellen indult eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették. A szakvélemény által valószínűsített szexuális bántalmazást nem vizsgálták külön eljárásban.
Tavaly decemberben az is kiderült, hogy Juhász tanúvallomások szerint szexuálisan zaklathatott 14-15 éves fiúkat. Volt olyan, aki azt mondta, jelezte a nevelőnőnek, hogy Juhász megerőszakolta, még aznap este megverték, a nevelő pedig – aki kormányzati kitüntetést is kapott – továbbra is vezető pozícióban maradt. December közepén a legfőbb ügyész is elismerte, hogy van kiskorú sértett, mostanra pedig a nyomozás már eljutott oda, hogy legalább 15 kiskorú sértettje van a botránynak.
Kövesd velünk 2026-ot!
Már előfizetőnk vagy?
A múlt héten letartóztatott javítóintézeti igazgatóval kapcsolatban több jelzés is érkezett a rendőrségre korábban. Juhász Péter mindeközben 30 milliós terepjáróval járt be dolgozni, és az általa és az élettársa által a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lányok is a javítóintézetben dolgoztak, legalábbis névleg. Úgy tudjuk, az őt igazgatónak felterjesztő minisztériumi főosztályvezetőt figyelmeztették vele kapcsolatban, mégis kinevezték.
Juhász Péter Pál a gyanú szerint élettársát és a kizsákmányolt lányokat is fiktív módon alkalmazta a javítóintézetben.
Az ügyészség szerint több mint 100 millió forintot keresett Juhász Péter Pál három nehéz sorsú lány prostitúcióra kényszerítésével, a pénzt pedig ingatlan és drága autók formájában rejtegette.
Rétvári szerint éppen a kormány által bevezetett ellenőrzés miatt bukott le Juhász Péter Pál.
Mindez nem Juhász Péter, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának 2025-ös letartóztatásakor, hanem egy évtizeddel korábban történt. Juhász ezek után is úgy lehetett díjakkal elismert gyermekvédelmi szakember, hogy közben az intézetben tudták: vannak lányok, akik az irodájában szokták tölteni az éjszakát.
Mit lehet tudni a Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott igazgatójáról? Hány áldozat lehet? Milyen kapcsolatai lehettek? Podcast.
Juhász Péter Pált a környezete a hatalom kedvezményezettjének tartotta, olyan fideszesnek, akinek jó kapcsolatai vannak. Ezt a képet ahol tudta, a Szőlő utcai javítóintézet egykori igazgatója is gerjesztette. Több tucat háttérbeszélgetés alapján próbáltuk visszafejteni, hogyan úszhatta meg Juhász a felelősségre vonást közel másfél évtizeden keresztül.
A Szőlő utca volt igazgatója a dokumentumok szerint az első és a második Orbán-kormány több minisztériumának is dolgozott mellékállásban, vagy megbízási szerződés alapján. Feltűnik egy újabb személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cég is, ahol „humán vezető” volt.
Az első átvilágítás után jutott az NVSZ olyan információ birtokába, ami alapján újra megvizsgálták az igazgatót. A Belügyminisztérium belső vizsgálatot indított, hogy megtalálja, ki végezte el a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel gyanúsított igazgatójának átvilágítását.
Eddig sima minisztériumi főosztályvezetőként emlegették a felterjesztőt. Most kiderült, hogy emellett erős fideszes politikai kötődése is volt.
Pedig korábban Bukarestbe akarták küldeni kiküldetésre.
A mindössze 3 oldalas jelentés nagy része kronológia, és utalnak benne Káncz Csaba brit titkosszolgálati kapcsolataira.
A Szőlő utcai javítóintézet ügyéről szóló miniszteri jelentéssel kapcsolatban súlyos formai és tartalmi aggályok merültek fel.
Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és jelenlegi élettársa 12 éves korától kezdve vittek egy lányt mindenféle programra. A gyermekvédelem értesítette a rendőrséget, hogy valami nincs rendjén, felmerült a szexuális bántalmazás gyanúja, nyomozás is indult. Juhászt tanúként hallgatták meg. Később ez a lány lett az egyik prostituált, akit Juhászék a gyanú szerint futtattak. A 444-hez eljutott hivatalos dokumentumok alapján mutatjuk be az akkor 12 éves Sára történetét.
Ajándékokkal, ígéretekkel, fenyegetéssel vette rá őket a szexre. Új tanúvallomások születtek Juhász Péter Pál ügyében.
Dobrev Klára interjút készített a Szőlő utcai intézet igazgatójának áldozatával, aki intézetisként a hónapokon át tartó nemi erőszaktevések idején kiskorú volt.
A fiú állítása szerint a nevelőnő tudott arról, hogy Juhász Péter Pál többször megerőszakolta őt, mégsem tett semmit. Úgy tudjuk, a nevelőnő az igazgató bizalmasa volt, három éve Fülöp Attila államtitkár adott át neki kitüntetést, és most is a Szőlő utca egyik vezetőjeként dolgozik.
A sértettek között „olyan személyek is vannak, akik a sérelmükre elkövetett bűncselekmények időpontjában a tizennyolcadik életévüket még nem töltötték be”, írta egy parlamenti képviselőnek adott válaszában.
A kiskorú áldozatok ellen szexuális bűncselekményeket is elkövettek a gyanú szerint.
Nagyon sok a félinformáció, a csúsztatás az ügyben. Podcastunkban ezeket beszéltük át Bábel Vilmossal, aki hónapok óta dolgozik a témán.
Az igazságügyi miniszter gyorsan készített egy jelentést, ami megállapította, hogy „ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel, minden alapot nélkülöző, aljas rágalom az, hogy az ügyben politikus neve felmerült volna”.
Ilyen gyorsan terjedő, konkrét és súlyos vádaskodás talán még soha nem volt kormánypárti politikus ellen, mint most Semjén Zsolt ellen. Az ezt terjesztők kérdésünkre és a kormány nyomozására is azt mondták, nincs bizonyítékuk. Sok dolog együttállása kellett ahhoz, hogy egy ilyen vád ennyire hatásos legyen bizonyítékok nélkül, nem csoda, hogy a Fidesz megtorlást ígér.
A Szőlő utcai javítóintézet vezetője, Juhász Péter Pál 2001-től vállalkozó is volt, összesen három cégben tűnik fel a neve. Vele dolgozott két olyan ember is, akik karriert futottak be állami cégeknél, egyikük ma is egy közpénzzel és NER-káderekkel kitömött alapítványban ül.
Erős pillanatok a parlamentben: amikor Kálmán Olga megkérdezte, vajon Balog Zoltán és Novák Katalin falazott-e a Szőlő utca igazgatójának, Orbán azt mondta, nem rossz a keresési irány, ezzel is kell foglalkozni. Plusz petesejt-donáció, újdörögdi kézigránát-baleset, kreténkedés és gusztustalanságok.
Pintér Sándor azt ígérte, a lehető legkeményebben kivizsgálják, hogy a Szőlő utca ügyében történt-e rendőri mulasztás évekkel ezelőtt.
Először kellett magyarázkodnia a belügyminiszternek, mióta felmerült, hogy rendőri mulasztások is történhettek a Szőlő utcai ügyben.
Először rágalmazási ügyként kommunikálta a kormány a Semjén elleni vádakat, majd államellenes puccskísérletet faragott belőle. Állítólag Semjén győzte meg Orbánt arról, hogy ez nem csak róla szól. Jogilag nem lesz könnyű ráhúzni ezt a kategóriát a történtekre.
Lekerült az asztaltól az államellenes puccskísérlet témája, az állítólagos titkosszolgálati szálat sem emlegetik mostanában, és nincs hír tanúkihallgatásokról sem. Arra viszont hetek óta nem válaszolnak, hogyan ment át Káncz Csaba az átvilágításon a gyanúsnak mondott időszakban.
Arról is érdeklődtünk, miért hívták meg Bede Zsoltot a Digitális Polgári Körök show-jára, és hogy tettek-e feljelentést az állítólagos puccskísérlet miatt. (Nem.)
Nem érti, hogy a hatóságok előbb miért nem annak mennek utána, hogy ki az a Zsolt bácsi.
A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban folytatott nyomozásról adott ki új közleményt a Központi Nyomozó Főügyészség.
Az ügyészség által már bejelentett, a bútorokat elrejtő nő mellett a nyomozók látókörébe került egy másik vezető is. Egy harmadik dolgozót eközben elbocsátottak a javítóintézetből. Úgy tudni, mindhárman Juhász Péter Pál belső köreihez tartoznak.
Arra kérte a kollégáit, hogy hallgassanak, ha az ügyészek kérdezik őket.
Kovács-Buna Károly azzal indokolta a döntését, hogy valóságos „lejárató kampány” indult ellene a sajtóban.
Újabb embereket vettek őrizetbe, Juhász Péter pedig publikált egy felvételt, ami miatt lemondott a megbízott igazgató. Az év egyik legsúlyosabb bűnügyében egyre inkább égető kérdés: hogyan történhetett meg mindez? A Helyzet: van! rendkívüli adása.
Csütörtökön eddig három ember ellen kezdeményeztek letartóztatást a hatóságok, Kovács-Buna Károly az egyik.
Varga László Balázst múlt héten nevezték ki. Az előző megbízott igazgató, Kovács-Buna Károly az után mondott le, hogy kikerült róla egy videó, amin durván bántalmazott egy gyereket.
Varga László Balázst decemberben azután nevezték ki az intézet igazgatójának, hogy az előző megbízott igazgató, Kovács-Buna Károly lemondott.
Varga László Balázs intézményvezető megbízatását december 17-én szerdán visszavonták.
A rendelet szerint a javítóintézetek irányítását a továbbiakban a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka látja el, a javítóintézetek fenntartásáról a büntetés-végrehajtási szervezet gondoskodik.
Az ügyészség szerint a hirtelen eljárásoknak semmi közük a nyilvánosságra került videókhoz.
A negyedik letartóztatásáról később döntenek. Az ügynek eddig hét gyanúsítottja van.
A kormány nem tudott arról, hogy a Szőlő utcában ilyen esetek történnek - mondta Gulyás Gergely a 444 kérdésére a megbízott igazgató által elkövetett bántalmazásokról szóló felvétel után. Bár már Orbán szerint is ki kellene vizsgálni, miért nem lépett hamarabb a rendőrség Juhász Péter Pál ügyében, a kormány szerint mégis az a jó megoldás, ha ezek az intézmények a rendőrség irányítása alá kerülnek.
Juhász Péter újabb felvételt tett közzé.
Az ígérte, minden visszaélést felfednek.
A jelentés alapján forráshiányból fakadt a kiskorúak jóllétét veszélyeztető működés, amelyet a kormány felelőssége lett volna megoldani.
Birtokunkba jutott egy névtelen e-mail több mint három évvel ezelőttről, melyben valaki leírja a tapasztalatait a javítóintézetről, és segítséget kér az államtól a problémák megoldásában. A levél azóta meglehetősen pontosnak bizonyult, mégsem lett eredménye. Az e-mailt, és annak egyik fontos, a nyilvánosság előtt nem ismert pontját, mely alapján újabb prostitúciós hálózat nyomaira bukkantunk, kétrészes cikksorozatban dolgozzuk fel.
Egy nevelőnő intim viszonyba keveredett két növendékkel – ezt is írta egy évekkel ezelőtti figyelmeztető e-mailben valaki az állami fenntartónak a Szőlő utcáról. Kiderítettük, kikről van szó, hogyan kapcsolódik a történethez egy prostituált, akiről eddig még nem lehetett hallani ebben az ügyben, valamint egy férfi, aki azzal dicsekszik, hogy nőket futtat.
Megerősítették, hogy náluk voltak a videók, de szerintük az azokon látható esetleges bűncselekmények már elévültek.
A HVG birtokába jutott irat szerint három gyermekvédelmi vezető arról számolt be, Juhász több kiskorú lánnyal is gyanús kapcsolatot tart fenn. Azt nem tudni, mi történt a tájékoztatás után.
A videót az a közmédiás riporter forgatta, akit utána prostitúció elősegítésével vádoltak meg, hasonlóan az általa meginterjúvolt Juhász Péter Pálhoz. „Bekerül ide és nagyon idézőjelben talán férfivé válik.” - mondja benne a javító lakóiról az igazgató.
Magyar Péter szerint az Orbán-kormány és a Fidesz a bántalmazók oldalára állt. Sok ezren vonultak a Tisza Párt elnökének felhívására a Karmelitához és a Sándor-palotához szombaton.
A nő nevelőként több alkalommal is bántalmazhatta az intézetben lakó fiatalokat.
És a parlamenti képviselő nem a gyerekeket bántalmazó Szőlő utcai igazgatókat és gyerekfelügyelőket tartja bűnelkövetőnek.
Megtudtuk, hogy Orbánnak van valóságos élete, csak néha felmegy a netre, aztán meg lejön, a balosok viszont ott élnek.
A meglévő személyi állomány csökkenése miatt jelentősen megnehezült a Szőlő utcai javítóintézet működése. A BVOP szerint az intézet a szükséges létszámmal működik, de átszállításokról nem adhatnak információt.