Mindkét üzem az SK On Hungary Kft.-é, ami tavalyelőtt még 2700 embert foglalkoztatott, tavaly már csak 1819-et.
Vitézy Dávid szerdán bejelentette, hogy elkezdik a Debrecen-Mátészalka vonal felújításának előkészítését. Nyolc éve volt az emlékezetes lefutás.
Korábban úgy volt, 16 milliárd eurónyi hitelt veszünk majd fel, de Magyar Péter kormánya aztán 5,4 milliárdra csökkentette az összeget.
A 45 éves bukott politikus ellen több nyomozás is folyik Brazíliában, így ő inkább Trumphoz menekült.
A NER-oligarcha érdekeltségébe tartozó 4iG volt a Gondosóra-program szolgáltatója, négy év alatt nettó 67 milliárdos bevételük lett belőle.
Az ausztriai lakcímű, változatos üzleti múltra visszatekintő Kósa Gábort pénzmosás miatt körözik.
Be is adott egy indítványt emiatt, amit most majd elbírálnak.
Jichák Hercog azt mondta, nem tartja magára nézve kötelező érvényűnek az eddigi szokásjogot.
A 2014-2018 közötti Orbán-kormány fejlesztési minisztere január 30-ig rács mögött marad.
Két brit újság feltárta, hogy a férfi hatalmával és pozíciójával visszaélve szexuális visszaéléseket követett el fiatal nőkkel és tinédzserekkel szemben.
Akárcsak a volt államtitkára, Varga-Bajusz Veronika.
A rappert a napokban kiadott körözésektől eltérően nem a lélegeztetőgép-biznisz miatt, hanem kábítószer birtoklásáért körözik.
A két vonaton több mint ötszázan utaztak. Az első feltételezések szerint emberi mulasztás vezethetett a szerda délelőtti balesethez.
Majer Bálint, akire nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, a napokban egy indonéz lapnak nyilatkozott strandokról és naplementékről. Egy olyan bűnűgyről van szó, amiben 15,6 milliárd forintos kárt okozhattak a magyar adófizetőnek az úgynevezett lélegeztetőgép-bizniszben résztvevő cégek.
A múlt hónapban pedig több mint 3 milliárd dollárt.