2026.

Vitályos Eszter a Kormányinfóról: Nem lesz

A részletekről majd Gulyás Gergely ad tájékoztatást – mondta a kormányszóvivő, aki egyéni képviselőjelöltként is csúnyán kikapott a vasárnapi választáson.

Német Szilvi
Média

Újabb nagy, literenként 24 forintos dízeláresést jelentett be a Mol

A nagykereskedelmi ár csökken ennyivel csütörtökön. A védett ár még így is nagyjából 130 forinttal alacsonyabb lesz a piacinál.

Haász János
gazdaság

Magyar Péter: Ha nem mond le a köztársasági elnök és a többi báb, alkotmánymódosítással távolítják el őket

Az elnök a lehető legkorábbra, május elejére hívta össze a parlament alakuló ülését, az új kormány május közepére megalakulhat. Sulyok Tamás is posztolt a találkozó után.

Windisch Judit
POLITIKA

Válasz Online: Már tárgyal Brüsszellel a Tisza az elakadt uniós pénzekről, de szorít az idő

A lap szerint csütörtökön magas szintű brüsszeli delegáció érkezik Budapestre tárgyalni. A befagyasztott pénzek egy részét még idén le kell hívni, különben végleg elvesznek.

Német Szilvi
gazdaság

Túlzsúfoltság és vihar dönthette fel a menekülthajót, 250 embernek nyoma veszett

A hajón főként rohingya menekültek voltak, akik Bangladesből Malajziába tartottak. Az ENSZ szerint a mostani katasztrófa is azt mutatja, milyen súlyos következményei vannak annak, hogy az üldözött etnikai kisebbség helyzete évek óta megoldatlan.

Német Szilvi
külföld

A választások után a lengyel ügyészség újra érdeklődik a Magyarországon bujkáló két volt politikusuk iránt

Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter és Marcin Romanowski volt igazságügyi államtitkár is Magyarországon bujkál, miközben Lengyelországban eljárás folyik ellenük. Magyar Péter többször megígérte, hogy az európai elfogatóparancsnak eleget téve kiadják őket.

Német Szilvi
POLITIKA

Nőtt az antiszemita incidensek száma a nyugati országokban

Egy tanulmány szerint több a támadás, mint a gázai háború előtt.

Windisch Judit
külföld

Sorban harmadik hónapja nő több mint negyedével a hazai akkugyártás

A növekedés csak annak köszönhető, hogy brutális mélypontra jutott az ágazat egy évvel ezelőtt. Innen pedig könnyű nagyobbat ugrani.

Székely Sarolta
gazdaság

Rémálom Alabamában: 86 éves francia nőt vitt el a bevándorlási hatóság, aki egy régi szerelme miatt költözött az Államokba

A nantes-i nő a hatvanas években ismerkedett meg egy amerikai katonával egy franciaországi NATO-bázison. 2010-ben újra felvették a kapcsolatot, a férfi halála után azonban rosszra fordultak a dolgok.

Német Szilvi
külföld

Trump kedveli Magyart, szerinte jó munkát fog végezni

Orbán veresége miatt nem aggódik.

Windisch Judit
külföld

HVG: A választás után 390 milliárdot osztanának ki egy informatikai tenderen

A lap szerint versenyjogi szempontból aggályos lehet egy ekkora tender. Az egyik szereplő jelezte, ők eddig nem jutottak bevételhez a keretmegállapodás megkötésével.

Windisch Judit
gazdaság

Magyar Péter a közmédiában: Ennek a hazugsággyárnak a kormányalakítás után vége van

A Kossuth rádióban, majd az M1 reggeli adásában szerepelt a Tisza elnöke. Egészen más hangulatúak voltak az interjúk, mint amikhez hozzászoktunk, amikor Orbán Viktor járt a közmédiában.

Haász János
belföld

J. D. Vance amerikai alelnök kioktatta a pápát teológiából

XIV. Leó pápa és a Trump-kormány között egyre nő a feszültség az Irán elleni háború miatt. Vance, aki maga is katolikus, óvatosságra intette a pápát a megszólalásaival kapcsolatban, és azt mondta: Isten a második világháborúban is az amerikaiak oldalán állt.

Német Szilvi
vallás

A spanyol kormány úgy döntött, legalizálja félmillió illegális migráns helyzetét

A hónapok óta Spanyolországban élő illegális bevándorlók egyéves, megújítható tartózkodási engedélyt kapnak.

Windisch Judit
külföld

Kanye West már Marseille-ben sem biztos, hogy színpadra állhat

A brit Wireless fesztivál után Franciaországban sem fogadják szívesen az antiszemita kijelentései miatt sokat bírált rappert.

Német Szilvi
külföld