Archívum

Pósfai Gábor belügyminiszter minden sportág esetében szigorúbb kontrollt vezetne be az állami források felhasználására

Abban az esetben támogatják a nagyobb események megrendezését, ”ha a költségvetés átlátható, észszerű és reális terv készül a bevételi oldalra is”, írta a belügyminiszter.

Diószegi-Horváth Nóra
sport

Kisgépbalesetben meghalt az Ubisoft alapítója, ő vezette a Cessnát

Négy testvérével alapította a céget, aminek az Assassin's Creedet és a Far Cryt is köszönhetjük.

Szily László
baleset

Ez Ordabaszi: árverésen kelt el a kazah bajnokcsapat

Kazahsztánban leépítik a profi sport állami-önkormányzati támogatását, aki megadja a kikiáltási árat, akár a listavezető csapatot is viheti mint ezúttal történt.

Szily László
sport

Magyar Péter első brüsszeli csúcsa végre nem magyar vétófenyegetésekről szólt

Ez volt az első csúcs, ahol már Magyar Péter képviselte az országot. A magyar miniszterelnök egy viszonylag eseménytelen csúcson mutatkozhatott be, ahol nem kellett akut válságot kezelni, probléma és tennivaló azért volt bőven. Helyszíni beszámoló Brüsszelből.

Inkei Bence
külföld

Az ukrán elnöki iroda vezetője és a varsói nagykövetük is lemondott a lengyel kitüntetésükről

Tiltakozásul amiatt, hogy Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta országa legmagasabb állami kitüntetését, a Fehér Sas-rendet. Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől. Később Leonyid Kucsma, Ukrajna korábbi elnöke is lemondott a kitüntetésrőll.

Szily László
külföld

Szilágyi-ügy: sértetten lemondott a Magyar Sportjogász Társaság arról, hogy tagot delegáljon a MOB-ba

Megpróbálták betrollkodni a MOB-ba az úszóversenyekről is kitiltott Szilágyi Zoltánt. Prejudikálásról beszélnek, miközben az úszószövetség vizsgálata is megállapította, hogy Szilágyi Lilána igazat beszélt az apjáról.

Szily László
sport

Miért lepi el mindenféle aranyszínű jelvény Messi mezét?

Új jelvények jelentek meg a mezeken, a legszűkebb elit viselheti csak ezeket.

Haszán Zoltán
futball

Nyomoz a rendőrség, miután lázgörcsben meghalt egy kétéves kisfiú a tatabányai kórházban

A szülők feljelentést tettek a kórház ellen, ahová agyhártyagyulladás gyanújával küldte be a kisfiút a háziorvos.

Windisch Judit
Egészségügy

250 piknikező gyerek közelében tartottak szórásos temetést, kiakadt a dunabogdányi polgármester

A polgármester erősen korlátozná a szórásos temetéseket, korlátozásokról egyeztet a vízüggyel.

Windisch Judit
belföld

Budapest is készül a hőség miatt

Locsolják az utakat, külön protokoll jön a hajléktalanellátásban.

Windisch Judit
Budapest

A Fidesz titkos alkuval vádolja Magyar Péter sógorát és az egyik alkotmánybírót

Csak ezt a magyarázatot tudják elképzelni arra, ami Sulyok beadványával történt. A Tisza-frakció szerint viszont Melléthei-Barna Márton nem találkozott és nem egyeztetett Szabó Marcel alkotmánybíróval.

Windisch Judit
POLITIKA
Podcast

Borízű hang #275: Félmeztelenül, karfiolfüllel, örök-crackpanorámát bámulni a Demján-negyedben, és ügyet sem vetni a Gajdics Ottó-mémekre [hosszan]

Most a kedves nézők is csak hallgathatnak. A „Hülye vagy kretén?” visszatér. Ramen a Rákóczi téren. Megakvíz: alma vagy marihuána? Napilapmentes ország. Favela a Boráros téren, crackpipák és hajléktalanok a luxuslakások alatt. Amerika nagyobbat bukott Iránban, mint Rottenbiller. Egyél sünt!

Winkler Róbert, Bede Márton, Uj Péter
podcast

Nem volt még a töröknél impotensebb csapat a világbajnokságok történetében

Az impotencia mellett a meddő mezőnyfölényre is Törökország lett a szinonima.

Haszán Zoltán
futball

16 éves dédunokája ölhette meg az idős nőt Józsefvárosban

Őrizetbe vették őt és a 15 éves barátnőjét is.

Windisch Judit
bűnügy

A lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb állami kitüntetést

Felháborította, hogy egy olyan szervezetről nevezte el Zelenszkij az egyik egységet, amely a vádak szerint a második világháború alatt népirtást követett el lengyelek ellen. Zelenszkij nem kommentálta a lépést, a külügyminisztere viszont igen.

Windisch Judit
külföld