A tulajdonos Vaszily Miklós tagadja, hogy Schmidt Mária átvenné a lapot, de a NER egykori nagyasszonyának komoly befolyása lehet a társaság felett. Az Index marad a Fidesz-média zászlóshajója.
Még az olyan alapvető feltételek sem adottak, mint hogy szavazóurnákat, papírt és tintát juttassanak be Gázába.
A miniszterelnök és Vitézy Dávid sajtótájékoztatóján a 444 is kérdezhetett, két témában.
Az oroszok az elmúlt napokban-hetekben rendszeresen támadták az ukrán adatközpontokat, az ukránok így válaszoltak ezekre a csapásokra.
Mészárosék összejátszása miatt 350 milliárd forint uniós pénztől eshetne el Magyarország. Ezért a Déli körvasút második ütemének beruházását felfüggesztik és szerződést bontanak a V-Híddal, derült ki a pénteki miniszterelnöki sajtótájékoztatón.
Az intézmény palackozott ivóvizet biztosít a betegeknek.
A Mi Hazánk politikusa azt mondta, Orbán sok mindenért felelős, de szerinte ebben az ügyben még a meghallgatása sem indokolt.
A Fidesz elnöke azt írta, példamutatóan dolgoztak a hatóságok, és felszámolták „Európa legnagyobb korrupciós botrányát”.
Az ügyészség szerint előbb büntetőügyei eltüntetését ígérték a sértettnek, majd rendőri eljárást színlelve próbáltak nyomást gyakorolni rá.
Peruban.
A közmédia volt, az ÖT jövőbeli műsorvezetője Csurka Istvánt védte meg.
Vitézy Dáviddal tartanak közösen sajtótájékoztatót az elmúlt kormányülések döntéseiről.
A norvég Nobel-bizottság szerint Pillay a béke és a nemzetközi jog előmozdítására irányuló erőfeszítéseiért kapta a díjat.
Hajdú az interjúban azt is felvetette, hogy nem a kiskorú lány, hanem a 60 éves borász-vendéglátós lehet az áldozat.
Mert a tiszás Schummer párttársa helyett szavazott a parlamentben.