A neves szakmai vezető viselkedése az egész iparban megbotránkozást váltott ki.
A szarvast nyugtatólövedékkel hatástalanították, majd elnevezték Emilnek.
A képviselő arról írt, hogy túl van kezelése „jelentős részén”, és bízik a gyógyulásában.
Enyedi Ildikó új filmjét először a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, de a 45. Magyar Filmszemlén is tarolt.
Ha valaki, akkor a korábbi belügyminiszter és országos rendőrfőkapitány igazán vághatná, hogy milyen jogszabályoknak kéne megfelelni autózás közben.
Magyar Péter a Parlamentben is hosszan beszélt a gyerekvédelem jelenlegi hiányosságairól.
Az önkormányzat szerint egy csőtörés miatt alámosás alakulhatott ki, ez vezethetett a balesethez.
A most jelölt jogászok közül akad, aki többször is megszólalt a jogállamiságot érintő kérdésekben, valamint olyan is, akit a NER alatt el akartak lehetetleníteni. De köztük van a jogásztársadalom Jungkookja, Ligeti Miklós, valamint a Semjén Zsolt által kitüntetett Orosz Árpád Gábor is. Tudják-e garantálni az új arcok, hogy ezután tényleg független lesz AB?
A volt miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy nála jobb egyházpolitikát Magyarországon Szent István király ideje óta nem csináltak, de azt is elmondta, mi volt a baj Orbán Balázs kampányfőnökségével.
Abszolút filmszínház abszolút filmes szemmel, Nagy Ervin életének legkockázatosabb időszaka, az NFI teljes átszabása, tanulságok a magyar független film felfutásából. Az állami szerepet vállaló filmesekkel az új korszakról beszélgettünk.
Az amerikai rendszerben egyhangú döntésre van szükség emberölés tárgyalása esetén.
Kijevet és Moszkvát is tervezi meglátogatni Steve Witkoff és Jared Kushner.
A klub szerint „sok rosszindulatú, elfogult és téves írás” jelent meg a Fradivárosról. Majd előálltak az „elvesztette közvagyon jellegét” óta legjobb eufemizmussal a közpénzek nehezebben követhetővé, esetleg köddé válására.
A cseh miniszterelnök a kormánytól elvileg független CPAC-re is ellátogatott, ekkor is a minisztérium állta az ötcsillagos szállás költségét.
„Vége van a közpénzek zabrálásának” – fogalmazott a miniszterelnök a kormányrendelet megjelenése után közzétett videójában.