Az amerikai elnök szeptember végén nevezte át szuperintelligenciának a mesterséges intelligenciát.
A Kreml szerint Putyin médiaértesülésekből tudta meg, hogy a volt német kancellár Moszkvában tartózkodik.
Önálló aloldaluk lesz, és a nyomtatott hetilapba is írnak majd.
Szerinte sincs rendben, hogy az ultrák ki akarják rúgatni Kálnoki-Kiss Attila fiát a Soroksárból.
Mezőhegyesre.
Ha minden a tervek szerint megy.
Október 15-től pedig várólista-csökkentő program indul a fekvőbeteg-ellátásban.
Az ügyben 10 személlyel szemben emeltek vádat.
Drónokkal.
Csütörtökön, nyugat felől.
Az ukrán elnök szerint ez volt az oroszok egyik leggaládabb támadása.
A bevallása szerint szociális szorongásban szenvedő férfi körülbelül 9,4 millió forint kárt okozott.
A felvidéki beruházást 2025 végéig kellett volna befejeznie a református egyháznak.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal volt vezetője rágalmazás és becsületsértés miatt indított magánvádas eljárást.
Eddig azt lehetett tudni, hogy Hajdu János az egyetlen gyanúsított.