atv

Szél Bernadett beperli Sallai Róbert Benedeket

Az LMP-ből való kilépése utáni első interjújában azt mondta: semmi nem indokolja azt az önpusztítást, ami a pártban történik.

plankog
politika

Hollik István szerint az a magánrepülő elindult volna Orbán Viktor nélkül is

A milliárdos Garancsi István csak elvitte oda a miniszterelnököt, ahová ő amúgy is ment. A barátság így működik.

Haszán Zoltán
politika

Jakupcsek új műsora: az ATV kinyomtatta a Nők Lapja '82-es lapszámát

A Jakupcsek Plusz olyan embereknek szól, akik nem, vagy nagyon rosszul interneteznek.

Boros Juli
Média

Kálmán Olga: Szabadabban dolgoztam a Hír TV-ben, mint az ATV-ben

A visszafideszesített tévétől kirúgott műsorvezető élete legjobb döntésének nevezte, hogy aláírt Simicska Lajoshoz.

Rényi Pál Dániel
Média

Villám csapott egy társasházba Dunakeszin, 16-an maradtak tető nélkül

Magyarországon lazán szabályozzák a villámhárító telepítését, nem is volt a házon.

Tbg
bulvár

Nem lesz bulvártévé az ATV, de Jakupcsek Gabriella kapott náluk egy magazinműsort

Kálmán Olgát nem várja vissza a csatorna, ugyanis már felépítették a saját arcaikat. Az ATV új csatorna indítását is tervezi.

Boros Juli
Média

Kunhalmi a genderszakról: Kevesebb a bérem, mert két cicim van és nő vagyok, miért van ez?

„Ez szerintem most mindenki megértette”, mondja erre Kárász Róbert.

plankog
politika

Kulka János: „Idegen vagyok”

A színész az ATV-nek adta első élő tévéinterjúját a sztrókja óta. Azt mondta, olyan, mint egy börtön, hogy intellektuálisan rendben van, csak kifejezni nem tudja magát elég jól.

Herczeg Márk
színház

Fodor Gábor szerint ők tettek szívességet, hogy lemondtak az önálló szereplésről

Az ATV-ben lendült ellentámadásba a Liberálisok elnöke: Mi hoztuk a szavazatokat!

Urfi Péter
POLITIKA

1,7 milliárdért hirdették az Erzsébet-utalványokat az ATV-n, többért mint bárhol máshol

Rendőrségi feljelentés kellett, hogy beismerjék: két kézzel szórják a milliárdokat hirdetésre.

Rényi Pál Dániel
media

Mit követhetett el Kálmán Olga, amiért jobban gyűlöli őt az Origo, mintha Soros György és egy BMW-s szerelemgyereke lenne?

Bezzeg ott van "a legcsinosabb, legtehetségesebb és mindezek tetejébe még legkedvesebb hazai híradós", aki történetesen az Origo főszerkesztőjének élettársa.

Haszán Zoltán
Média

Nem bocsát meg Hadházy Sallai Róbert Benedeknek

A párt titkára röstelli, hogy felborította az LMP távozó társelnökét, Hadházy azonban úgy véli, Sallai nem méri fel kellőképp tette súlyát.

Boros Juli
politka

Kunhalmi Ágnes vállalná az MSZP elnökségét

De még nem döntött arról, hogy ténylegesen el is indul a posztért.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Hajdú Péter 💔 ATV

Halott virágok illatát nyögik a fák.

Herczeg Márk
GYÁSZ

A DK úgy ígérte be a kötvényprogram megszüntetését, hogy az már tavaly leállt

Könnyen tartható vállalásnak tűnik.

Czinkóczi Sándor
képzavar