Egy felmérésből kiderült, hogy a brit felnőttek közel fele szerint elég negyedévente. A félreértések elkerülése végett tisztázzuk, hogy NEM, NEM ELÉG!
Egy felmérésből kiderült, hogy a brit felnőttek közel fele szerint elég negyedévente. A félreértések elkerülése végett tisztázzuk, hogy NEM, NEM ELÉG!
Brit kutatók megfigyelték, hogy a méhek szeretnek játszani, ami arra utal, hogy képesek lehetnek örömöt és hasonló érzelmeket átélni.
Valaki nagyon ráért.
Brit kutatók figyelmeztetnek: időbe telik majd, mire minden korlátozást elengedhetünk.
Egy brit kriminológus szerint szinte minden párkapcsolati emberölés ugyanabból a nyolc lépésből áll.
A természetben töltött remek stresszoldó, csökkenti a vérnyomást és csökkenti az érrendszeri betegségek kockázatát - nem csoda, hogy az orvosok már receptre is felírják. Most végre az is kiderült, mennyi a természetben töltött idő hatásos adagja.
Berúgás, okádás és másnaposság a tudományos kísérletben, ami végre bebizonyította, hogy teljesen mindegy mit és milyen sorrendben iszol.
Ezt találták brit kutatók.
Hát persze, hogy brit tudósok! De amúgy tényleg, a dolog működik.
Brit tudósok kamerákkal figyelték a madáretetőket, így jöttek rá, hogy a madaraknak kiszort magok felét mókusok lopják el.
A Manchesteri Egyetem oktatói ugráltattak egy pókot. Szerintem ez olyasmi, amit nem kell indokolni, de ők azért elmondták, hogy a robotikában hasznos lehet a kutatásuk.
Aki már próbálta, tudja, hogy nem olyan egyszerű naponta tízezret lépni. De nem is feltétlenül muszáj, egészségvédelmi szempontokból hasznosabb lehet rövidebb, de intenzívebb testmozgást végezni.
A vietnami szemölcsös disznó nemcsak ronda, szemérmes is. Ritkán sikerül lefotózni, most is egy mozgásérzékelős vadcsapdával sikerült csak.
Régesrég kipusztult cickányféle fogaira találtak, a tudósok szerint a 145 millió éves csontok a legősibb emlős maradványai.
Az új kamera az endoszkóp fejéből sugárzó fényt tudja észlelni.