csehország

Csehországban már a betegek több mint fele meggyógyult

És eddig 290 ezer tesztet végeztek el.

Fődi Kitti
külföld

Vád alá helyezték Csehország egykori miniszterelnökét, mert hamis tanúvallomással védhette egykori szeretőjét

Petr Necas kabinetfőnöke a szeretője is volt, aki a katonai hírszerzéssel figyeltette meg főnöke feleségét. A 2013-as botrány újra napirenden van.

Magyari Péter
külföld

Babis: A cseh kormány nem kéri a szükségállapot meghosszabbítását

A miniszterelnök elégedett a kormány teljesítményével. Az adatok őt igazolják. Csehország két hete túl van a csúcson, a halálozási ráta kevesebb mint harmada a miénknek.

Uj Péter
járvány

Prága polgármestere rendőri védelmet kapott, miután arról írtak, hogy ricinnel akarták megmérgezni

A merénylő állítólag orosz diplomataútlevéllel érkezett, és egy aktatáskában vitte Prágába a halálos mérget.

Herczeg Márk
külföld

Csehországban köztéri korlátozásokat oldanak fel, tíz ember már találkozhat

A külföldre utazást is engedélyezik péntektől.

Fődi Kitti
külföld

Már több mint 2,5 millió igazolt koronavírus-fertőzött van a világon

Olaszországban közben több mint 500 fővel kevesebb az aktív eset, mint 24 órával ezelőtt.

Sarkadi Zsolt
külföld

Ezeket a lépéseket teszik meg a járványellenes harc újabb szakaszában azok az országok, amikre állítólag figyel a kormány

Maszkviselés, sok teszt és szűrések a szociális otthonokban. A csehek elfelejtkeztek az egyházakról és nagyot vitáztak a lagzikon.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Legalább egy évre lezárnák Csehország határait

Az egészségügyi miniszterhelyettes szerint lehet akár két év is.

Fődi Kitti
külföld

Egy melléképület postacímét használja ezentúl a prágai orosz nagykövetség, nehogy a Nyemcovról elnevezett térét kelljen

A prágai önkormányzat nevezte át a teret, öt évvel az orosz ellenzéki vezető meggyilkolása után.

Sarkadi Zsolt
külföld

A lazítások után is kötelező marad az utcai szájmaszk Csehországban

Egyelőre a határok újranyitása sem reális.

Czinkóczi Sándor
külföld

Magyarország továbbra sem erőlteti a tesztelést

Március végéig növögetett a naponta elvégzett tesztek száma, aztán visszazuhant. Pedig a növekvő betegszám több tesztet indokolna. A kétmilliós Szlovéniában több tesztet végeztek eddig, mint nálunk. Csehországban majdnem négyszer annyit.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Csehországban a parlament szavazott a szükségállapot meghosszabbításáról

Babis miniszterelnök ígéretet tett, hogy "a kormány a szükségállapotot semmiképpen sem fogja kihasználni hatalma és pozíciói megerősítéséhez."

Botos Tamás
külföld

Csehország enyhít a járványügyi intézkedéseken

Arcmaszk nélkül lehet szabadtéren futni és biciklizni is.

Sarkadi Zsolt
külföld

Vannak már európai országok, ahol belekezdenek a korlátozások enyhítésébe

Fokozatosan és nagyon óvatosan.

Haszán Zoltán
külföld

Francia betegeket gyógyítanak Csehországban

„Szolidárisak vagyunk az Európai Unión belül” - közölte Babis miniszterelnök.

Urfi Péter
külföld