Paraguay sunyifocival próbálkozott, de az indulatok gerjesztésén túl sokra nem ment vele.
A spanyolok a 2010-es világbajnoki cím óta egyszer sem jutottak a nyolc közé, négy éve mindkét csapatot Marokkó verte ki.
Európa-szerte nő a halálozások száma a hőség következtében.
Magyarország is közreműködött, összesen 274 új nyomozás indult az ügyben.
Svédország nem tudta igazán megnehezíteni az egyik legnagyobb esélyes dolgát, a vége 3–0 lett.
Az Egyesült Államok több vb-helyszínén extrém hőségre és viharokra figyelmeztetnek, ami nemcsak a szurkolókra, hanem a játékosokra és a meccsek lebonyolítására is hatással lehet.
A kánikula ellenére is felszálló pilóta felelősségéről beszélnek a 11 életet követelő halálos baleset után.
Ki a világbajnokság eddigi leghatékonyabb támadója, és melyik nagycsapat az, amelyik gólszerzés helyett a gólok elhárításában nyújtott kimagaslót?
Figyeljünk ember- és állattársainkra, kéri Gajdos miniszter. Ami növénytestvéreinket illeti: egy nap alatt 47 helyen gyulladt ki az erdő, mező. Vigyázat, hűsítő képek!
A szövetségi kapitány az utolsó emberig kicserélte a kezdőcsapatát, a franciák ellen meg is lett az eredménye.
A rendező a Fehérlófiát választotta, hogy bemutassa a filmfesztivál közönségének.
A tilalom pénteken délben lép életbe, a párizsi rendőrfőnök szerint azért van szükség erre, hogy csökkentsék a kórházakra nehezedő nyomást.
Párizsban szerdán 40 fok volt.
A kormány figyelmeztette a lakosságot, hogy ne fürödjenek engedély nélküli vagy veszélyes helyeken.
Lement két csoportkör, hat csapat már tuti kiesett, hét biztosan továbbjutott, közülük négyen már csoportgyőztesek. Holnap reggelre három csoportban is végeredmény van, de a dolgok mostani állása szerint már a legjobb 32 között összejöhet egy argentin-spanyol meccs.