Miután újabb három képviselő lépett ki a Jobbik frakciójából, azt elnök bejelentette, hogy békejobbot kínál a párttársainak.
Mellette Farkas Gergely és Varga-Damm Andrea is kilépett a párt képviselőcsoportjából.
A pártvezetés keménykedik, a képviselők nem engedelmeskednek.
A párt elnöksége szerint azért, mert az ő javaslata alapján szavazta meg a frakció az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvényt.
A minisztert az sem hatotta meg, hogy még a kormány házi publicistája is károsnak tartotta az OORI főigazgatójának kirúgását.
Az övét rongálás miatt.
A jobbikos képviselő a Parlamentben jelentette be, hogy beáll a mentősökhöz, mert ott "sokkal többet tud tenni a nemzetért, minthogy egy képviselő legyen a 199 másik közül."
A tapolcai jobbikos képviselő is visszatér korábbi szakmájához, önkéntesnek áll az egészségügyben.
De az ellenzéki összefogásnak azért szurkol.
Nem ért egyet azzal az iránnyal, amit az új pártelnök, Jakab Péter képvisel.
Név szerint felolvasta, kikben bízik, és kikben nem.
Feleannyi ember szavazott összesen, mégis kétszer akkora különbséggel nyert, mint a 2018-as dunaújvárosi jobbikos győztes. Egy helyben ismeretlen, korábban MIÉP-es politikussal is működött a rendszer, minden számítás szerint az ellenzékiek fegyelmezetten követték a pártjaik kérését, és a közös jelöltre szavaztak.
Az ellenzéki összefogás őszi sikerei után mindegyik párt azt mondta, hogy együtt kell működni. Az eddig elmondott terveik azonban nem fedik egymást. Rengeteg nagyon nehéz gyakorlati kérdés megválaszolatlan még.
A Fidesz szerint Szabó Balázsnak le kellene mondania, de a momentumos polgármester még nem törne pálcát a képviselő felett.
Ander Balázs szerint nyugodtan lehet rasszistának nevezni a DK-s polgármester kijelentéseit.