De csak akkor utasítják ki őket, ha nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
Telegramon kértek adatokat a lettországi, litvániai és észtországi határ menti és katonai tevékenységről.
Ha megvannak az engedélyek, akkor egyébként üdvözlik az orosz és fehérorosz független médiát az EU-ban.
Hiába menekült Oroszországból Rigába a Dozsgy, a lettek nemzetbiztonsági okokra hivatkozva ellehetetlenítették.
Litvánia, Lettország és Észtország elengedhetetlennek tartja a megfelelő felkészülést a vegyi, biológiai és nukleáris fenyegetésekre, illetve balesetekre is.
Olyanok is voltak, akiket megkínoztak és bántalmaztak.
A szombati parlamenti választások egyik tétje, hogy a lett többség és az orosz kisebbség közötti szakadék tovább mélyül-e. Az orosz nyelvű oktatást betilthatják.
Az elmúlt hónapokban sokkal több orosz érkezett schengeni vízummal, a lettek, litvánok és észtek szerint ez veszélyes.
A gépen nem volt fekete doboz, ami segíthetne a baleset okának kiderítésében.
Az obeliszk a bontás után a mellette lévő tóba zuhant, amit sokan éljenzéssel és tapssal fogadtak.
Scholz nem támogatja a vízumtilalmat, mert az ukrajnai invázió Putyin háborúja, nem az orosz népé. A balti államok másként látják.
A rigai parlament felszólította az Európai Unió országait, ne adjanak ki turistavízumot az orosz és fehérorosz állampolgároknak.
A lettek nem voltak hajlandók a Putyin által kitalált rendszerben, a gáz árát rubelra váltva fizetni.
Ezentúl Litvániából szerzik majd be a földgázt.
2023-tól újra bevezetik, csak a férfiakra vonatkozik.