„Rövid vallomást tettem, nem ismertem el a terhemre rótt bűncselekményt” – közölte Magyar Péter a mobiltelefonügyről.
Legalábbis arról beszélt, hogy vannak olyan, a korábbi kormányzathoz kötődő szereplők, akiknél súlyos szabálytalanságra utaló gyanút látnak a korábbi közbeszerzéseknél.
Mészáros Lőrinc és Szíjj László konzorciuma már nem akadályozza a kormány szándékát, megkezdődhet 35 évre szóló, 23 ezer milliárdos megállapodás felbontása.
„Lehet vitatkozni úgy, hogy közben nem kérdőjelezzük meg a másik ember magyarságát. Hogy nem nevezünk rovarnak egyetlen magyar embert sem” – mondta beszédében a miniszterelnök.
A 100 milliárd fölötti vagyonokat 1,5%-os adóval terhelik, de lesznek az adóból, adóalapból leírható tételek. A hivatásos sportolók nagyon kedvezményes ekhóját megszüntetik, ezentúl évi 500 millió helyett évi 60 millió lesz az arra jogosító jövedelemhatár.
A Belvárosi Plébániatemplom vezetője tartja, hogy a tiszás keresztények meghasonlott állapotban vannak.
„Tegyük egyértelművé, hogy mi az ami elfogadható a közösségünkben és mi az, ami nem” – írta a miniszterelnök.
A külügyminiszter arra reagált, hogy Kerkez Milos és Hidvéghi Balázs felkerült egy ukrán szélsőjobboldali oldal „halállistájára”. A Fidesz-frakció ezt megelőzően közleményben arról elmélkedett, hogy ki rakott inasba kit.
Az ÁSZ elnöke szerint a miniszterelnök támadásai már túlmutatnak a politikai vitán, és a fékek és ellensúlyok rendszerét veszélyeztetik.
A legfideszesebb nevek. Heti letartóztatásértékelés: Hankó-show 9/10. Az ország felöntése. Az ön gyereke is megtanulhat Nyugat-Európában bongot építeni! Performatív palesztinpártiság Debrecenben.
Valójában nem volt fix leülős interjú megbeszélve, de nem is kapták meg az ilyenkor elvárható lehetőséget.
Kormányzati megrendelésekből nőtt nagyra a cég, most visszavette a korábban Simicskának dolgozó alapító.
Mindenesetre együttműködik a kormánnyal, miután Gyulán tartják az október 6-i központi állami ünnepséget.
Az Orbán-rendszer legfáradhatatlanabb külföldi kritikusa áprilisban még óvatos volt, most viszont már optimista. Scheppele a 444-nek arról beszélt, hogy a Tisza szét fog szakadni, de nagyon fontos, hogy ez csak egy új alkotmány és az új választási törvény elfogadása után történjen meg.
Azt állítják, hónapokig egyeztettek egy interjúról, amit az utolsó pillanatban mondtak le, majd töröltetni akarták a felvételüket. A Miniszterelnökség tagad.