Közzétettek egy testkamerás felvételt is a történtekről.
A helyi férfit már hónapokkal a gyilkosság előtt nemi erőszakkal vádolták, de a folyamatos késlekedések miatt a rendőrség nem idézte be kihallgatásra.
Henry Nowak többször is jelezte, hogy nem kap levegőt, a rendőrök mégis a támadónak hittek, aki azt hazudta, hogy rasszista inzultus áldozata lett.
Rétvári a végkielégítését adja egy koraszülötteket mentő alapítványnak - kéri Laponyi Zsolt.
Eddig 92 milliárdnyi pénzt és értékpapírt foglaltak le, pénzmosás gyanújával összesen 97 magánszemélyt, 36 céget és 11 magántőkealapot vizsgálnak, de hűtlen kezelés gyanújával is folyik nyomozás.
Hamis tanúzásra kényszerítés gyanúja miatt.
A hatóságok 14 helyszínen tartottak házkutatást, öt embert pedig elfogtak egy kiterjedt, gyerekbántalmazással kapcsolatos ügyben a Tisztítótűz nevű műveletben.
Kétnapos buszsávrazzia volt Budapesten, négy feljelentés, egy előállítás és csaknem hetven bírság lett a vége.
A tüntetést szervező egyetemisták szerint a rendőrök tiltakozók tucatjait verték meg és tartóztatták le, a rendőrök szerint a tüntetők támadták meg őket.
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt.
Tüstént elfogták, három napra rá a bíróság le is tartóztatta.
Előtte ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványát.
A Halálos iramban és a Keresztapa Szicíliában találkozott, egy helyi állatvédő meg posztolt róla.
Gulyás Zsolt 54 éves volt.
Már csak azért sem érdemes a buszon dílerkedni, mert azok be vannak kamerázva.