A Munkások Újsága Online-nak egy ott dolgozó könyvtáros azt mondta, az elmúlt hetekben több mint tízen adták be a felmondási kérelmüket.
Az ombudsman viszont vizsgálatot indít
Az Együtt politikusa közölt egy képet a szerződés április 18-i tervezetéről, erről írja azt, hogy a kormány nem írja alá, emiatt kényszerülhet költözésre az egyetem.
Tanácsadóként térne vissza az LMP alapítója a párt környékére.
A pártból és a frakcióból is távozik.
A mai napon átutalták az összedobott 153 millió 637 ezer forintot.
Korábban többször is megkérdezték, hogy ha ennyi baja van a pártjával, miért nem lép ki, de azt mondta, őt ez az egész nem érdekli. Ezek szerint mégis.
Így jött ki politikai-ideológiai szempontból.
Az Együtt politikusa Németh Szilárdot verte egyéniben Csepelen, de a pártja nem jutott be a parlamentbe, úgyhogy döntenie kell.
Németh Szilárd 2014 után megint kikapott, pedig a hvg.hu-nak több delegált is arról beszélt, hogy sokszor ugyanabba a lépcsőházba bejelentett, kísérőkkel érkező, külföldön született szavazók érkeztek.
A három bizonytalan egyéni mandátumból kettő a Fidesznek áll, ezekkel lenne meg a 133 hely, a tuti kétharmad. De van még egy rejtett tartalékuk is.
Rossz szabályra hivatkoztak, és rosszul. A Momentummal is ezt csinálták több helyen.
Lehetett volna hamarabb, lehetett több helyen, lehetett volna okosabban, de még a részleges koordináció is sokat javított az ellenzék esélyein.
Az Együttes Szabó Szabolcs és az LMP-s Tenk András maradt még versenyben.
Négy körzetben állapodtak meg a felek, a deal vesztese az Együtt és Szabó Szabolcs lehet.