Ahogy egyre sokasodnak a bizonytalansági tényezők, úgy kerülnek egyre kilátástalanabb helyzetbe a világ legszerencsétlenebbjei. A globális felmelegedés, az iszlám terrorizmus, az iszlám terrorizmus elleni harc, a bezárkozó Amerika, a menekültválság hatására elapadó szolidaritás, valamint egy rakás lokális probléma következményeként 2017 elejére a világ négy országában is felütötte a fejét az éhínség réme.

Az ENSZ először februárban kongatta meg a vészharangot: 

„A következő hat hónapban több mint húszmillió ember életét fenyegetheti nagyon súlyos éhínség: Dél-Szudánban, Szomáliában, Nigéria északi részen és Jemenben is kritikus a helyzet, összesen több mint 1,4 millió gyerek van közvetlen életveszélyben. Évtizedek óta nem volt példa ekkora éhínségre.”

Márciusban a világszervezet még elkeseredettebb hangot ütött meg:

„A világ 1945 óta most éli legsúlyosabb humanitárius válságát, körülbelül 20 millió embert fenyeget az éhínség. A történelem kritikus pillanatában vagyunk. Világszintű közös és összehangolt erőfeszítés nélkül ezek az emberek éhen fognak halni vagy betegségekbe fognak belepusztulni.”

Április elején az UNICEF pedig még tovább ment:

„A II. világháború vége óta nem volt akkora éhínség a világon, mint ami jelenleg van kilátásban. Dél-Szudánban, Szomáliában, Jemenben és Nigériában jelenleg is mintegy 1,4 millió gyermeket fenyeget közvetlenül a súlyos alultápláltság. A júniusban beköszöntő száraz évszak további 368.000 gyermek életét veszélyezteti. A humanitárius válság Afrika több országát is fenyegeti, különösképpen Dzsibutit, Etiópát és Kenyát. A dél-szudáni menekültválság további terheket ró Ugandára, és a Csád-tó térségében is egyre többen kényszerülnek lakhelyük elhagyására.”

Drámai számok szerepelnek abban a jelentésben is, amelyen közösen dolgozott az Európai Unió és az USA nemzetközi segélyezéssel foglalkozó ügynöksége, a USAID. A dokumentum szerint a 2015-ös 80 millióval szemben 2016-ban már 108 millió ember élelmiszerellátása volt nagyon bizonytalan a világban, és a már említett országok mellett Malawiban, Zimbabwéban, Szíriában, illetve a Szíriából a szomszédos országokba menekülteknél is nagy lehet a baj. Az egy éven belüli drámai növekedés okai közt ott van a bizonytalan időjárással járó El Niño-jelenség, a helyi konfliktusok miatt ellehetetlenülő mezőgazdasági termelés és kereskedés, valamint a mindezekből fakadó, egyra magasabb élelmiszerárak.

Ahogy a korábbi nagy éhínségek idején, most sem arról van szó, hogy a világon nincs elég táplálék, sőt, még a négy legsúlyosabb helyzetben lévő országokban sem éhezik mindenki. Amikor a nyolcvanas évek közepén az egész világot megrázó éhínség sújtotta Etiópiát, az ország jelentős részében bőven volt mit enni, az éhínségről pedig nagy mértékben az ország korrupt, alkalmatlan és esetenként a lakosság bizonyos csoportjait szándékosan büntető vezetői tehettek. Nigéria, Jemen, Dél-Szudán és Szomália mostani nyomorúsága is azt mutatja, hogy jó nemzetközi és helyi politikai döntésekkel, ha nem is mindenkinek, de nagyon sokaknak lenne mit ennie.

NIGÉRIA

Afrika legnépesebb országának északkeleti, muszlim többségű vidéke hagyományosan önellátó tudott lenni, de amióta a 2000-es évek végétől kezdve a Boko Haram iszlamista terrorszervezet itt megerősödött, folyamatosan éhínség fenyeget. A Boko Haram 2014-re gyakorlatilag az egész régióban átvette az uralmat, tulajdonképpen börtönbe zárva az ott élőket.

Az idei már a harmadik év, amikor a helyiek nem tudják rendesen megművelni a földjeiket. Sokan eleve nem is nagyon akarnak, hiszen mivel a terrorszervezet egyszerűen azt vesz el, amit szükségesnek ítél, sok földműves nem is látja értelmét a mezőgazdasági munkának. Bár nehéz pontos adatokat szerezni, szakértők úgy becsülik, hogy Nigériának ebben a szegletében már 2016-ban is éhínség-közeli állapotok volt, most pedig 5,1 milló ember, az itt élők nyolcvan százalékának élelmiszerellátása nem biztosított.

Az utóbbi hónapokban a nigériai kormány fogadkozott, hogy megpróbálnak valamit tenni az északkeleti országrész szenvedésének enyhítéséért, de ehhez először is vissza kellene szerezni az ellenőrzést a Boko Haramtól. Bár voltak is katonai sikerek a terrorszervezet ellen, ez egy nagyon lassú folyamat, a helyieknek pedig már nincs sok idejük.

Az ENSZ becslései szerint ma az 5,1 millió ember közül csak 1,9-et tudnak segélyekkel elérni, és így az idén közel félmillió 5 év alatti gyereket fenyeget a súlyos alultápláltság veszélye. Ötödük meg is halhat, ha nem sikerül táplálékhoz juttatni őket. A Boko Haram elleni polgárháború-szerűségben folyamatosan változik a biztonsági helyzet, így a segélyszervezetek munkatársai különösen nehezen tudnak tervezni. Még ha minden a rendelkezésükre is állna a helyzet megoldásához, ha nem tudják elérni a legrászorultabbakat, hamarosan tömegek halhatnak éhen.

DÉL-SZUDÁN

A világ legfiatalabb, Szudántól csak 2011-ben elszakadt országának megszületését utólag már nagyon sokan hibának tartják. A ma Dél-Szudánnak nevezett régió egyszerűen nem állt készen arra, hogy önálló államként működjön. A függetlenné válást követő rövid kegyelmi időszakban azonnal polgárháború tört ki, ami a mai napig is tart, és tovább rontja a törzsi vonalak mentén egyébként is reménytelenül széttartó ország helyzetét.

Ha Dél-Szudánban béke lenne, lenne mit enni. De mivel nincs béke, a segélyszervezetek már hónapok óta arról beszélnek, hogy a frontvonalba eső országrészeken hamarosan súlyos éhínség törhet ki. A probléma hasonló, mint Nigériában: a földművesek nem tudnak dolgozni, mert életveszélyes, és egyébként sem nagyon akarnak, mert az országban portyázó szabadcsapatok úgyis ellopnak mindent. Különösen súlyos a helyzet Leer és Mayendit tartományokban, ahol egyaránt kormányellenes lázadók vannak hatalmon. Az ENSZ becslése szerint júliusra 5,5 millió embernek nem lesz mit ennie.

Az afrikai mércével is fejletlen Dél-Szudánban különösen nehéz eljuttatni a segélyszállítmányokat a rászorulókhoz. Járható utak a települések között sem nagyon vannak, de mivel a fejetlen háború valamennyi szereplője iszonyatos dolgokat követ el a polgári lakossággal szemben, sokan mára elmenekültek az otthonukból, és egyszerűen a vadonban próbálnak túlélni, ott, ahol leginkább biztonságban érzik magukat. Ebben a helyzetben a segélyszervezetek szinte lehetetlen feladat előtt állnak. Gyalogos teherhordókkal, kis evezős csónakokkal próbálják eljuttatni a segítséget a legszerencsétlenebbekhez, de ezzel a módszerrel lehetetlen milliók élelmiszerigényét kielégíteni.

Az országban tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a polgárháborúban a segélyszervezetek alkalmazottai is célponttá váltak. Megölik és megerőszakolják őket, 2013 óta legalább 79 segélymunkást gyilkoltak meg az országban. Ezzel lassan elérik, hogy senki ne merjen segíteni az országban, illetve a biztonsági intézkedések miatt a segélyezés olyan drága legyen, hogy a működési költségek emésszék fel annak a pénznek a nagy részét, amit az éhező dél-szudániak élelmezésére szánnak.

Mindennek a tetejébe pedig, akárcsak a nyolcvanas években Etiópiában, a gyenge dél-szudáni kormány egyszerűen úgy tesz, mintha nem is lenne nagy a baj, miközben maga is hozzátesz a helyiek nyomorúságához. A kormány hadserege is rendszeresen fosztogatja a segélyszervezetek raktárait, ugyanakkor dél-szudáni küldöttek minden nemzetközi fórumon arról beszélnek, hogy egyrészt a kormány ilyet nem tesz, másrészt nincs is olyan nagy élelmiszerhiány az országban.

Talán a legtragikusabb az egész történetben az, hogy minden segélyszervezet szerint el lehetett volna kerülni a mostani humanitárius katasztrófát, ha a nemzetközi közösség időben felfogja, mi történik, és tesz is valamit annak elkerüléséért. Lehet, hogy most már túl késő, ha a segélyszervezetek meg is kapnák azt az 1,6 milliárd dollárt, amibe becsléseik szerint az éhínség enyhítése kerülne, erősen kérdéses, hogy időben el tudnák érni a rászorulókat.

SZOMÁLIA

A négy súlyos helyzetben lévő országgal kapcsolatban csak Szomáliáról van jó hír: az, hogy a most fenyegető éhínség valamivel kevésbé tűnik súlyosnak, mint amibe ott 2011-ben két nyári hónap alatt 260 ezren haltak bele. Ugyanakkor szemben a másik három országgal, Szomália az egyetlen, ahol a most fenyegető éhínséget, akárcsak a hat évvel ezelőttit, elsősorban a szárazság okozza. Fontos megemlíteni, hogy ez nem az emberi tényezőtől független vis maior: az Afrika szarván elhelyezkedő országban a globális felmelegedésnek is köszönhetőek az egyre szélsőségesebb éghajlati viszonyok.

Már 2016-ban is kevés csapadék hullott Szomáliában, és az eddigi jelek szerint 2017-ben is hasonló a helyzet. Maga a szárazság már most súlyosabb, mint 2011-ben, gyakorlatilag az egész országot sújtja, és ennek eredményeként minden termény ára növekszik, a gabona ára például most kétszer annyi, mint tavaly ilyenkor.

A másik jó hír Szomáliával kapcsolatban, hogy a nagy segélyszervezetek tanultak a 2011-es katasztrófából, és álítólag jobban felkészültek a most várható éhínségre. A negyedmillió éhhalál után minden szakértő arra jutott, hogy a nemzetközi közösség túl keveset és túl későn segített, és az ebből levont tanulságokat most mintha sikerülne átültetni a gyakorlatra. A legsúlyosabban érintett országrészekben most a segélyszervezetek kis, helyi központokat hoznak létre, ahonnét gyorsan és hatékonyan lehet elérni a környező falvakban élő rászorulókat.

A rossz hír viszont az, hogy Szomália ma nem is egy ország, hanem de facto három. Az „ország” északi részén Szomáliföld és Puntföld gyakorlatilag leváltak az egyébként is gyenge szomáliai kormányról. Ebben a két régióban különösen súlyos károkat okozott a szárazság, viszont a segélyszervezetek csak minimális szinten vannak jelen, messze nem olyan jól kiépített hálózattal, mint Szomália déli részén.

Ezen a déli részen viszont, Északkelet-Nigériához hasonlóan, a helyi iszlamista terrorszervezet ront tovább az éhezők kilátásain. A több tartományt ellenőrzése alatt tartó al-Shabab egyszerűen nem enged be a területre külföldi segélymunkásokat. Engedélyt sem adnak ki, aki pedig mégis megpróbál bejutni, azt nem engedik át az utakon felállított ellenőrzőpontokon. Nagyon sokan egyébként nem is próbálkoznak, a közeli Dél-Szudánhoz hasonlóan itt is sok segélymunkás vesztette életét az utóbbi években.

JEMEN

Mind a négy történet szomorú, de talán Jemené a legszomorúbb. Jelenleg a 27 milliós ország 17 millió lakosának élelmiszerellátása bizonytalan, 3,3 millióan pedig súlyosan alultápláltak, köztük megdöbbentően sok, 2,1 millió gyerek.

A hegyes-sivatagos Jemenben évek óta problémát jelent az élelmiszerellátás, de korábban a különböző nemzetközi segélyszervezeteknek köszönhetően, amelyek mindig betömték az éppen felbukkanó új lyukakat, sikerült elkerülni a katasztrófát. 2011-ben azonban az arab tavasz Jement is elérte, és a Közel-Keleten máshol is elég kétes eredményekkel járó demokratizálódási mozgalom az országot a teljes káoszba taszította.

Ma Jemenben polgárháború van, egyik oldalon a szunnita kormánnyal, akiket Szaúd-Arábia és az egész nyugati világ támogat, másik oldalon a síita húti lázadókkal, akiket meg Irán segít a távolból. A háború iszonyatos pusztításának eredményeként Jemenben teljesen összeomlott a gazdaság, a helyieknek pedig így egyszerűen nincs pénze megvenni azokat az élelmiszereket, amiket még a békeidőben is 90 százalékban külföldről kellett importálni.

Jemenben ma több embert fenyeget az éhínség, mint a másik három említett országban együttvéve, ám ennek ellenére szinte lehetetlen segélyszállítmányokat bejuttatni az ország legnyomorultabb, leginkább a hútik által ellenőrzött területeire. A Jement körülvevő vizeket, a Vörös-tengert és az Ádeni-öblöt a szaúdi hadiflotta ellenőrzi, és ők nem valami segítőkészek a segélyszállítmányok célba juttatásában. Gyakran előfordul, hogy az ezeket szállító hajóknak hetekik a jemeni kikötőkben kell várakozniuk, mire egyáltalán kirakodhatnak. És a légi út sem megoldás, a szaúdiak gyakorlatilag lezárták a jemeni légteret.

Bár Jemenben korábban sem volt könnyű, az ENSZ szerint a mostani krízis teljes egészében emberi kéz műve. De szemben a többi rossz helyzetben lévő országgal, Jemen esetében senki sem hitehet azzal, hogy emberi kéz helyre is tudná hozni, ami elromlott. Az ország területén soha nem volt vízbőség, de amióta a lakosság robbanásszerűen növekedni kezdett, a helyzet drámaian romlik.

Ma a jemeniek 80 százaléka csak nehezen tud vízhez jutni, és van, ahol 1000 méternél is mélyebb kutakat kell ásni a talajba. A száz éve még alig 20 000 lakosú Szanaában különösen súlyos a helyzet, vannak szakértők, akik szerint a ma kétmilliós városban 2017-re tényleg el fog fogyni a víz. Lehet, hogy az Jement, a világ egyik legrégebben lakott vidékét sikerült örökre tönkretenni. 

(IRIN, Washington Post)