Az Echo TV legszebb pillanatai: űrlények, patkányozás és az Emberi Erőfosások Minisztériuma

Amikor tavaly az Echo TV elnyerte az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíjat, még senki nem sejtette, hogy fél évvel később véget ér ez a sikertörténet. A tévé mai állománygyűlésén ugyanis bejelentették, hogy a csatorna beolvad a Hír TV-be.  

Lehetett erre számítani. Mi már tavaly, a nagy fideszes médiaholding létrehozása előtt figyelmeztettünk a veszélyre.

Hiába.

Vitathatatlan, hogy a Hír TV maga is gazdag hagyományokkal büszkélkedhet, és az átvett műsorok és munkatársak megfelelő helyre kerülnek. Mégis ki kell mondani: az Echo TV olyan színfoltja volt a fideszes médiavilágnak, amelyet nem pótolhat semmi. Történetét és szerepét röviden összefoglaltuk már, ezúttal pedig az elmúlt 14 év legemlékezetesebb szereplőit és pillanatait idézzük fel.

Mészáros Lőrinc felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla, az Echo Hungária TV Zrt. igazgatósági elnöke átveszi a kommunikációs nívódíjat Latorcai Jánostól, az Országgyűlés KDNP-s alelnökétől, a rendezvény fővédnökétől az I. Érték és Minõség Nagydíj Pályázat díjátadójánFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

2018 szeptemberében, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíj ünnepélyes átadásán Farkas Boglárka vezérigazgató arról beszélt, hogy 

„egy videószakkörből egy világszínvonalú televíziót sikerült létrehozni”.

E szavak nem méltók a régi Echo TV-hez. A gyász óráiban tegyük félre az ellentéteket, ne állítsuk egymással szembe a Széles Gábor-korszakot és a Mészáros Lőrinc-korszakot. Inkább idézzük fel néhány meghatározó műsorvezető alakját, illetve tíz jellemző vagy pont hogy különleges jelenetet a tévé életéből.

Szaniszló Ferenc és a háttérhatalmak

Lehetetlen egyetlen pillanatot kiragadni az életművéből. A lenti videóban azt a világrekord-kísérletet láthatjuk, hogy az Echo TV kezdeti időszakának legeredetibb gondolkodója, a Világ-Panoráma műsorvezetője az emberiség kultúrtörténetének valamennyi nagy összeesküvéselméletét igyekszik belezsúfolni egyetlen felkonfba. Talán akkor kezdtek elromlani a dolgok, amikor őt kigolyózták.

„A magyarsággal semmilyen kapcsolatban nem lévő, nemzetünk iránt nem elfogult bolgár látnokasszony egyik előrejelzése szerint 2115-ben a világűrből jövő lények velünk, magyarokkal lépnek kapcsolatba”

- mutatott rá Szaniszló Ferenc.

Kadarkai Endre és a lelkek

Az ArcKép című kulturális-beszélgetős műsorban mindenki megnyílt, Ákos is itt beszélt például a női princípiumról. 

Bayer Zsolt és a patkányok

Ebben a tévében eredményesen idézték fel a kocsmák őszinte párbeszédeit. Például akkor, amikor Bayer Zsolt patkányoknak nevezte azokat, akik megijedtek a választások utáni „elégtétellel” fenyegetező miniszterelnöktől.

„Ezek a rohadékok, akik most ajvékolnak, hogy ők meg lettek fenyegetve. Pedig mindössze arról van szó, hogy egyszer tényleg vége lesz, és az összes szemét, rágalmazó tetű be lesz perelve.”

Egyébként ez visszatérő szólás-mondás volt az Echóban, Göncz Árpádot is lepatkányozták például.

Velkovics Vilmos és a vezetők

A műsorvezető nagyot ment a diáktüntetővel szemben is, de inkább azt az elszólását emeljük itt ki, amely példás őszinteséggel villantotta fel a Fidesz kommunikációs igazgatója és az Echo TV műsorvezetője között fennálló viszonyt. 

Bohár Dániel és a hazaárulók

Az Echo Tv-t sokan vádolták elfogultsággal, pedig ők az ellenzékkel is szóba is álltak. Ez történt például a Sargentini-jelentés elfogadása után is, amikor a fiatal echós riportergeneráció neves képviselője tett fel tárgyilagos kérdést Szanyi Tibornak.

Bencsik András és a géniuszok

Az Echo régi nagy egyénisége az O1G problémára ezt a választ adta: „mondjuk ki hangosan, a fekete mágiát változtassuk fehérré, hogy Orbán Viktor egy géniusz, az O1G ezt is jelenti, és én azt javaslom, hogy ezzel zárjuk”.

És a tíz nagy pillanat:

1. Amikor így nézett ki a stúdió

Pörzse Sándor, mielőtt jobbikos politikus lett, Pörzsölő címmel vezetett műsort az Echón, ezzel az utánozhatatlan életképpel is ő ajándékozta meg a magyar médiatörténetet.

2. Amikor Rozika néni eldalolta, hogy Orbán Viktor majd tesz bele

Mármint pénzt a pénztárcájába, csuhajja.

3. Amikor elhangzott, hogy Barack

4. Amikor megkérdezték a momentumostól, hogy a pártnak van-e programja a melegek heteróvá alakítására

Lebuktak, hogy nincs ilyen.

5. Amikor az új tulajdonos megmondta, milyen lesz a tévé

Több sport, több kultúra - adta ki a jelszót Mészáros Lőrinc.

6. Amikor az új tulajdonos felesége is megmondta

„Az igazgatótanácsunk elnöke, Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla felügyelete alatt egy olyan, a szakma csúcsán lévő alkotói közösséget sikerült létrehozni, amellyel egy élvezhető, szerethető és szakmailag is minden tekintetben mércének számító csatorna jött létre” - szögezte le a megújulás után Farkas Boglárka vezérigazgató.

Mészárosné az első adásnapon beszédet is mondott a tévében.

7. Amikor bemutatkozott az Emberi Erőfosások Minisztériuma

Egy szebb világban tényleg így hívnák.

8. Amikor kiderült a CEU szerepe a szeptember 11-ei terrortámadásban

Egy elemző elmondta, hogy ő próbálta figyelmeztetni Amerikát a szeptember 11-ei terrortámadásra, de egy CEU-s professzor megakadályozta ebben. A szakértő szerint ezért az egyetemnek bocsánatot kellene kérnie az amerikai néptől.

9. Amikor a Sajtóklubban elhangzott, hogy abba kellene hagyni a sorosozást

A hódmezővásárhelyi vereség után állt be egy kis zavar, de aztán visszatértek a helyes útra.

10. Amikor Mészáros Lőrinc tévéjében megkérdezték Simicska Lajost, mit gondol Orbán Viktorról

Szomorú pillanat volt a korábbi fideszes médiatulajdonos és a fideszes média találkozása. Reméljük, többet ilyen nem fordul elő!

UPDATE 20:43

Ebben a cikkben korábban tévesen az szerepelt, hogy Kadarkai Endrét Széles Gábor szerint a Fidesztől való eltávolodása miatt kellett kirúgni a tévétől. Ezt Széles Gábor nem róla, hanem Szaniszló Ferencről állította, a hibáért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük.