Pár száz őrjöngő síita megmutatta, hogy valójában mennyire gyenge Irakban az USA

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Az elmúlt napok eseményei alapján nagyon úgy tűnik, hogy hiába költött az elmúlt bő másfél évtizedben ezer milliárd dollárt, és áldozta fel ötezer amerikai katona életét az Egyesült Államok, csak nem sikerült olyan országot összedrótozniuk, aminek a kormánya legalább hajlandó feltartóztatni az amerikaiak nagykövetségére tartó hőbörgő tömeget. Hétfőn több száz iraki, javarészt az Irán-barát Kataib Hezbollah nevű síita milícia harcedzett legényei rohanták meg a bagdadi nagykövetség – a világ legdrágább, legnagyobb, elvben legbiztonságosabb követségének – épületét az iraki főváros elvben szigorúan védett Zöld zónájában.

Ide csak egy hídon juthattak át, ahol az iraki kormány biztonsági erői simán át is engedték őket. Mi több, hétfőn, amikor a tüntetők áttörték a nagykövetség főbejáratát, és a recepció épületét fel is gyújtották, a zavargók között felbukkantak a hivatásos iraki biztonsági erők egyenruhás tagjai is.

Az ostrom harmadik napján az Irán-barát milíciák vezetői visszarendelték híveiket, így január 1-én már csak a nyomai látszottak a pusztításnak.Fotó: AHMAD AL-RUBAYE/AFP

A történtek azonban nemcsak azt mutatják, hogy az USA-nak mennyire korlátozott a befolyása Irakban, hanem azt is, hogy Iránnak milyen nagy. Miután két napig táboroztak a követség épületénél, a tüntetők szerdán, miután az Irán támogatását élvező milíciák vezetői ezt kérték tőlük, lassacskán feloszlottak. Most nem fajultak el úgy a dolgok, mint 1979-ben Teheránban vagy Iszlámábádban, vagy mint 2012-ben Bengáziban. Az első két eset nagyban hozzájárult Jimmy Carter elnök bukásához, a bengázi esetet pedig még 2016-ban is Barack Obama és egykori külügyminisztere, a későbbi elnökjelölt Hillary Clinton fejére olvasták a republikánusok. De ettől még a történtek komoly eszkalációt jelentenek az USA és Irán viszonyában, alaposan próbára téve Donald Trumpot.

Ő ugyanis szinte tarthatatlan helyzetbe hozta magát. Az már a 2016-os választási kampányából kiderült, hogy zsigerből utálja az egész közel-keleti helyzetet, főként az USA iraki és szíriai beavatkozását. Kampányában folyamatosan a csapatok hazahozatalát ígérte, és külpolitikájában azóta is meghatározó ez: tavaly váratlan szíriai csapatcsökkentéssel indította az évet, melynek végén cserbenhagyva kurd szövetségeseit ténylegesen is kivonta Szíriából azokat az amerikai alakulatokat, amelyek egészen addig garantálták, hogy Törökország ne indítson támadást Szíriában.

Ez az ösztönös külpolitikája elnöksége kezdetétől ütközőpályára állította őt a republikánusok harciasabb külpolitikusaival. Trump politikájának ugyanakkor legalább ennyire meghatározó mozgatórugója az a törekvés, hogy minél többet töröljön el Obama hagyatékából. Ez eleve konfliktust okozott, mert miközben szíve szerint már hagyta volna a francba az egész Közel-Keletet, elődje iránt érzett kicsinyes gyűlölete elég volt hozzá, hogy a republikánus külpolitikát meghatározó héják belehajszolják az Iránnal Obama idején kötött, az ország atomfegyverprogramját minden megfigyelő szerint ténylegesen lekorlátozó atomalku felmondásába.

Az ikonográfia egy teheráni tüntetésen sem keltett volna feltűnést.Fotó: AHMAD AL-RUBAYE/AFP

Ez még 2018 májusában történt. Trump akkor azzal indokolta az alku felmondását, hogy Irán megsértette a megállapodásban foglaltakat. Ezt akkor mindenki más cáfolta, de azóta megtörtént. Irán egy évig várt, azóta újraindította az uráncentrifugákat, a megengedettnél nagyobb mennyiséget halmozott fel enyhén dúsított uránból, és megkezdte araki tenyészreaktora újbóli beüzemelését is, egyre csak emelve a tétet. Erre két jó oka is van:

  • egyrészt Trump és az amerikai külpolitikai vezetés teljesen lehetetlen feltételeket szabott, gyakorlatilag azt várják Irántól, hogy önként adja fel térségbeli pozícióját az amerikaiakkal szövetséges, az iszlám világban fő konkurens, szunnita Szaúd-Arábia javára;
  • másrészt, mint azt az elmúlt év eseményei mutatják, az amerikaiak túlbecsülhették saját, és alulbecsülhették Irán befolyását Irakban.

És persze az is kiderült, hogy Trump csak szavakban harcias. Az atomprogram újraindítása ugyanis csak egy volt az iráni válaszlépések között. Májusban több tankerhajót is támadás ért a Perzsa-(Arab-)öbölben, ezekért az USA Iránt hibáztatta. Júniusban pedig Irán maga jelentette be, hogy lelőtt egy amerikai drónt. Trump akkor elrendelte, majd az utolsó pillanatban lefújta az amerikai válaszcsapást. Ez utóbbit azzal indokolta, hogy amerikai emberéletben nem esett kár.

Húzott tehát egy vörös vonalat. Ezt lépte át Irán most decemberben, amikor az év utolsó hétvégéjén Kirkukban rakétát lőttek ki egy amerikai támaszpontra. A támadásban négy katona megsérült, egy zsoldos pedig életét vesztette. Az amerikaiak légicsapásokkal reagáltak, a támadásért felelős Irán-barát milícia, a Kataib Hezbollah iraki és szíriai bázisait bombázták legalább 24 milicista halálát okozva. December 30-án ennek a milíciának a tagjai rohanták le a bagdadi követséget az iraki biztonsági erők asszisztálásával.

És bár most csillapodni látszanak a kedélyek, az elmúlt háromnegyed évben hasonló volt a dinamika. „Hát ez elég gyorsan eszkalálódott” – írtam például május 16-án, hogy másnap már arról írjak, Trump nem akar háborúba kezdeni. Ez utóbbi azóta se változott.

Bár Trump kedden még azzal búcsúztatta az óévet, hogy Irán "nagyon súlyos árat" fog fizetni a követség elleni támadásért, és hogy "ez nem Figyelmeztetés, hanem Fenyegetés", még tőle is meglepő lenne, ha szavait tettek követnék: választási év van; ilyenkor pedig aligha kockáztatna egy drága, népszerűtlen és komoly véráldozatokkal járó háborút a világ olajtermelésének központjában, megkockáztatva ezzel az olajáremelkedést, és annak az amerikai gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásait. Közben viszont Iránt semmi sem motiválja arra, hogy felhagyjon a provokációkkal. Az amerikaiak két éve kezdett szankciópolitikájának hatásai komolyan érződnek a gazdasági nehézségekkel küzdő országban, ahol tavaly már véres zavargások is voltak emiatt. Ebben a helyzetben nekik meg nagyon más választásuk nem maradt, mint az amerikaellenesség felkorbácsolása és az erőfitogtatás. Egy biztos, jobb hely ettől sem lett a Közel-Kelet.