Kenyértörés az SZFE-n, nagyvonal az orvosoknak

reggel 4
2020 október 05., 05:24

Kellemes hétfő reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevele. A hétvégén melegrekordok dőltek meg, ma hasonlóan jó idő lesz, és a hét maradékában sem sokkal rosszabb.

Elnöki vírus

photo_camera Fotó: ALEX EDELMAN/AFP

A hétvége legfontosabb híre Donald Trump koronavírusa volt. MI is lehetne fontosabb egy szuperhatalom elnökének potenciálisan halálos betegségénél? Az amerikai vezetés pedig arról is gondoskodott, hogy a történet minél érdekfeszítőbben legyen tálalva.

Trumpot még pénteken vitték kórházba, de most már tudjuk, hogy az első tesztje már korábban pozitív lett, csak erről nem tájékoztatták a közvéleményt. Nem csak ő fertőződött meg, hanem még egy rakás republikánus politikus és tanácsadó is. Az elnök orvosai eleinte azt mondták, hogy minden rendben, de most már tudjuk, hogy legalább kétszer kapott oxigént. Mindenesetre Trump a nemzet megnyugtatására rögzített egy beszédet a kórházban, de ez nem feltétlenül érte el a célját, majd vasárnap délután ki is ment üdvözölni az érte virrasztó rajongóit. Összességében úgy tűnik, a 74 éves elnöknél enyhe lefolyású a betegség, de ezt teljesen biztosan csak néhány nap múlva jelenthetjük ki.

Covid-20

Szombaton kiderült, hogy a koronavírus nem csak az emberi testtel, hanem a magyar politikával is váratlan dolgokat képes művelni. Ekkor jelentette be Orbán Viktor, hogy a kormány elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot. Ennek értelmében:

  • A munkában töltött évektől függően 687 ezer és 2 millió 380 ezer forint közé emelkedne az orvosok bruttó bére.
  • A háromlépcsős béremelés első, legnagyobb lépése 2021. január elsejével megtörténik, az orvosok bére pedig két következő lépésben éri majd el az orvosi kamara javaslatát.
  • A hálapénz kivezetéséről is megállapodás született.

A harmadik pont teljesülésével kapcsolatban nyilván mindannyiunknak vannak kétségei, az első kettő viszont már csak azért is érdekes, mert a miniszterelnök azt egy olyan MOK-tól fogadta el, amely új vezetésének tavalyi megválasztása óta kifejezetten kritikus a kormánnyal. Most mindenesetre a MOK is azt mondja, hogy „önkizsákmányolásra épülő rendszer felszámolását teszi lehetővé a mostani bérrendezés”.

Nehéz másra gondolni, mint hogy a kormány azért tett most látványos gesztust az orvostársadalom felé, mert tudják, hogy a járvány következő hónapjaiban nagy szükség lesz az emberfelettit nyújtó egészségügyre. Már többen haltak meg Magyarországon koronavírusban, mint Ausztriában, és a múlt hét volt itthon a második leghalálosabb a járványban. Minden jel arra mutat, hogy ez a tendencia romlani fog.

Stadionkatasztrófa

Még mindig nehéz elhinni, hogy a Fradi nem játszhatja a BL-meccseit a Puskás Arénában, és így az országban, ahol tíz éve minden pénzt stadionra költenek, pont akkor nincs megfelelő méretű nézőtér, amikor egyszer végre szükség lenne rá. Vasárnap újabb fordulat jött, amikor Fürjes Balázs Budapest-ügyi államtitkár közölte, a Fradi mégis játszhat a Puskásban, hogy két mondattal később maga tegye világossá, ez még csak vágyálom. De legalább ügyesen áttolta a felelősséget Csányi Sándorra, az UEFA alelnökére, amely szervezetnek most engedélyezni kellene, hogy két meccset mégis az ország legnagyobb stadionjában lehessen rendezni.

Hasonlóan szomorú, hogy a magyar válogatott legjobbja, Szoboszlai Dominik nem játszhat a csütörtöki sorsdöntő Eb-pótselejtezőn, a bolgárok ellen, Ez a meccs amin eldől, hogy a magyar válogatott is játszhat-e azon a tornán, amit jövőre talán tényleg megrendeznek a Puskásban. Szoboszlai klubcsapatában három játékosnak is pozitív lett a koronavírus tesztje, így a magyar hiába olyan egészséges, hogy két gólpasszt is adott vasárnap a Salzburg meccsén, a szabály az szabály, nem hagyhatja el Ausztriát.

Utolsó felvonás

szfe színház- és filmművészeti egyetem vas utca  upor lászló
photo_camera szfe színház- és filmművészeti egyetem vas utca upor lászló Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Úgy tűnik, ezen a héten kenyértörésre viheti a dolgot a tiltakozó diákokkal és a sztrájkoló dolgozókkal az SZFE új vezetése. Legalábbis erre utal az, hogy abban a nyílt levélben, amiben béremeléssel és büntetlenséggel próbálják megvenni az autonómiáért tüntető tanárokat és diákokat, október 7-e éjfélt jelölik meg, mint az időpontot, amikorra tessék mindent abbahagyni, vagy nem állnak jót magukért. Talán nem is ez a fenyegető hangnem a legszomorúbb, mert azt már megszoktuk, hanem ahogy a magyar rektorok némán nézik végig egy több száz éves európai érték, az egyetemi autonómia magyarországi felszámolását.

Nem látja a NAV-kéz

Olyan bürokratikus rémálma talán még Kafkának sem volt, hogy a háziorvos közli vele, nincs társadalombiztosítása, pedig ő biztosan tudja, hogy minden hónapban fizeti, ahogy kell. Fődi Kitti viszont még ennél is súlyosabb eseteket mutat be egy olyan cikkben, aminek elolvasása után minden magyar munkavállaló szalad leellenőrizni, hogy ugye nála minden rendben.

Az összegyűjtött rémisztő példák alapján úgy tűnik, a fő gondot az okozza, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) és a NAV vagy rosszul, vagy egyáltalán nem kommunikálnak egymással. Így fordulhat elő az, hogy valaki hiába fizeti a társadalombiztosítását, az nem jut célba. Van, aki erről akkor értesül, amikor az orvos nem akarja ellátni, más meg akkor, amikor kap egy csomag csekket félmillió forintos tartozással.

Gázkanyarok

Rendkívül bonyolult energiaipari üzletet mutat be hétfői cikkében Magyari Péter. Röviden arról van szó, hogy úgy veszünk Horvátországból LNG-t, azaz cseppfolyósított gázt, hogy a Magyarországra érkező gáz sosem fordul meg Horvátországban, és nem is cseppfolyós. Hanem Oroszországból, vezetéken keresztül érkezik, és Ukrajna felől lép be az országba. Egy horvátországi gázkereskedő céggel cseréli majd meg az MVM a gázt, és valami azt súgja, hogy ezzel az üzlettel az oroszokon kívül leginkább az egész kavarást intéző magyar és horvát üzletemberek és politikusok fognak a leginkább jól járni.

Majdnem háború, behazudott terror

Karabahi férfi rakétamaradvánnyal 2020-ban
photo_camera Karabahi férfi rakétamaradvánnyal Fotó: HAYK BAGHDASARYAN/AFP

A hétvégén két, külpolitikai témájú cikkem jelent meg a 444-en. Az egyik a Hegyi-Karabahban fellángolt konfliktusról, amelyről senki sem tudja, hogy miért pont most estek egymásnak ilyen intenzitással az örmények és az azeriek, az viszont már látszik, hogy bármiféle hadicélt itt nagyon nehéz lesz elérni. A másik pedig egy kanadai férfiról, aki úgy tűnik, az egész világot, de még a New York Times-t is megvezette azt hazudva, hogy ő az ISIS véreskezű hóhéra volt Szíriában.

Máshol:

A kormánymédia hétvégéje

  • A KDNP-hez közeli vasárnap.hu-n klasszikus fajvédő cikk jelent meg. Az „A legkisebbek körében érzékenyít a LEGO” című írás azon jajveszékel. hogy a Dupla egyik játékában a a két figura közül az egyiknek valamivel sötétebb a „bőre” a másikénál.
  • A köztévén elhangzott az a mondat, hogy „persze egyvalamiben biztosak lehetünk: a magyar kormány és szövetségesei mindent megtesznek majd, hogy a sorosisták legújabb haditerve elbukjon, így elejét lehet venni a brüsszeli maffiademokráciának”.
  • Orbán Viktor pedig vasárnap reggel arról beszélt a közrádióban, hogy Magyarország türelmes a homoszexualitás tekintetében, de van egy vörös vonal: „hagyják békén a gyerekeinket”.

Járványfutball

Amikor a nyáron újraindultak a koronavírus miatt leállított európai focibajnokságok, már derengeni kezdett, hogy a világjárványnak magára a játékra is komoly hatása van. Most viszont már végképp egyértelmű, hogy valami megváltozott. A múlt héten a Manchester City kapott otthon egy ötöst a Leicestertől, vasárnap pedig, a Premier League történetének legőrültebb napján előbb a Manchester United kapott ki 6:1-re a Tottenhamtől, majd a Liverpool 7:2-re az Aston Villától.

Pontos magyarázat még nincs, de a fő felelős valószínűleg a mentális és fizikai fáradtság, a rövid nyári szünetnek és annak köszönhetően, hogy most még egy profi focistát sem feltétlenül a foci érdekel a legjobban. Az is fontos tényező lehet, hogy az üres stadionokban a játékosoknak nem kell félniük a nézők haragjától, és így óvatos védekezés helyett bátrabban mernek támadni.