Végre közöltek adatokat az intenzívre került oltottak és oltatlanok arányáról

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
január 10., hétfő 6:31

Jó reggelt, ez a napindító hírlevél, amire hipp-hipp fel lehet iratkozni. Ezúttal a belpolitikai és vírusügyi aktualitások után a kifejezetten erősre sikerült hétvégi termésből szemezgetünk.

4 fontos cikk:

Ellenzék

Fotó: Halász Júlia

A józsefvárosi-ferencvárosi választókerület ellenzéki jelöltje úgy látja, az ellenzék nem tudott volna végigkampányolni tíz hónapot, ezért volt az előválasztás után egy kis pihenő. Hogy jut el egy 2010-es LMP-s oda, hogy 2022-ben a nyolcadik kerületi MSZP-irodából vezeti a kampányát összellenzéki jelöltként? Hogyan működik az ellenzéki együttműködés napi szinten? Mire jó ez a népszavazás? Nagyinterjú Jámbor Andrással.

Covid

Fotó: MICHAL CIZEK/AFP

Mi már öt napja kiolvastuk a számokból, hogy elkezdődött az ötödik hullám, járványügyi hírlevelünkben pedig már csütörtökön körbejártuk, mire kell számítanunk. Vasárnap az elvileg felelős miniszter is kimondta, hogy már az ötödik hullámban vagyunk, amelynek a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal, a tetőzéskor körülbelül 200-as napi halálozással. Ha a jóslata beigazolódna, akkor az utóbbi szám magasabb lenne, mint a most véget ért 4. hullám csúcsa.

A kormány négy hónapon át titkolózott, Kásler Miklós csak most osztott meg olyan alapvető számokat, mint az oltottak aránya: a hivatalos adatok ezek szerint azt mutatják, hogy a kórházba kerültek 60, az intenzíven kezeltek 70 százaléka nem volt beoltva.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt