Átláthatatlan, követhetetlen költségvetéssel készül a kormány 2023-ra

gazdaság
2022 június 13., 07:14
comments 11

A költségvetés tervezetének beadása elég komoly esemény egy ország politikai életében, ilyenkor kellene kiderülnie, hogy a kormány pontosan mit és hogyan tervez a következő egy évre. Varga Mihály idén is elvitte Kövér Lászlónak a jövő évi költségvetés tervezetét, ami meg is jelent, és van benne egy csomó szám, amiből megpróbáltunk kibogarászni pár érdekességet. Ez viszont évről évre nehezebb, az Orbán-kormány, pontosabban kormányok ugyanis lényegében egyre átláthatatlanabb költségvetésekkel állnak elő, amiket aztán egyre szabadabban és kontroll nélkül írnak át később, ahogy csak a kedvük tartja. Az idei évre ez különösen fájdalmasan igaz, ugyanis Orbánék a minisztériumokat is teljesen átszervezték, így még annál is kevésbé lehet kiolvasni a dokumentumból, hogy hogyan alakulnak egyik évről a másikra az állam közpénzügyei, mint eddig lehetett.

Egyre nagyobb a homály

Az Orbán-kormány költségvetései már évek óta egyre kevésbé átláthatók. A Költségvetési Felelősség Intézet a napokban publikálta összehasonlító jelentését, amely szerint nemzetközi összehasonlításban a régióban csak a nem uniós tagállamok költségvetései zavarosabbak. Az intézet az Open Budget Survey nevű nemzetközi módszertan szerint elemezte még a 2021-es költségvetést, ami a maximális 100 pontból mindössze 44-et kapott. Csak hogy könnyebb legyen értelmezni, ez mennyire rossz, a módszertan szerint 61 ponttól lehet megfelelően átláthatónak tekinteni egy költségvetési rendszert.

A KFIB elemzése szerint a magyar költségvetési rendszer és minden éves költségvetés átláthatóságát csökkenti, hogy a kormány finoman szólva nem igyekszik nagyon érthetően kommunikálni a saját pénzügyeiről. Nem publikál például semmilyen dokumentumot a költségvetés irányelveiről, amelyben vitára bocsájtaná, hogy mik lesznek a következő év prioritásai és azokat konkrétan hogyan tervezi elérni. A kormány persze beszél prioritásokról, de azok megvalósulását aztán a költségvetés soraiból kellene kibogarászni, ami, ahogy arra mindjárt rátérünk, szintén nagyon nehéz. A tervezet mellé ugyan szokott a kormány csatolni egy egyszerűsített költségvetést, amiből elvileg közgazdasági végzettség vagy több éves gazdasági újságírói tapasztalat nélkül is meg kellene értenie az állampolgárnak, mire mennyit szán a kormány, de a KFIB meglátása szerint ezt nem igazán terjeszti a Pénzügyminisztérium, abban nem fejti ki az intézkedéseit, és alapvető adatokat hagy ki belőle, például az államháztartás makrogazdasági környezetéról.

Jó, a kormány nem rágja az emberek szájába a költségvetést, de azért magából a tervezetből kiderül, hogy mi mennyi és miért, nem? Nem.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.