Tavaink vízszintjénél csak az inflációnk emelkedik jobban

reggel 4
2023 január 18., 23:37

Csapadékos jó reggelt! Mára egyszerre jósolnak esőt és havat; tegnap Kékestetőn már húsz centi hó esett; januárban fél hónap alatt leesett a havi csapadékmennyiség kétszerese; tavaink vízszintje 20 centimétert emelkedett. Videómelléklet: tajtékzó hegyi folyóként ömlik éppen az esővízzel kevert szennyvíz a Ráckevei Dunába.

És most négy belpol cikk:

Erre és más hírleveleinkre itt tudnak feliratkozni.

Milyen infláció?

Amikor szerda este elkezdtem jegyzetelni ehhez a hírlevélhez, az Origo címlapján egyetlen találatot leltem az infláció szóra: „Tombol az infláció a briteknél”. A közmédia főoldalán szintén szerepelt a szörnyűséges 10 százalékos brit infláció, illetve egy másik hír: „Győzött a nyugdíj az infláció fölött”.

Ezeket az információkat kapta meg a kormánymédia fogyasztója egy olyan napon, amikor még az MTI is megírta, sőt grafikonra rakta, hogy az EU-ban nálunk a legmagasabb az infláció. De magasan.

photo_camera Fotó: MTI

Korábban ismertettük a Világbank statisztikáját, miszerint a magyar élelmiszer-infláció a tizedik legmagasabb a világon, illetve azt is, hogy a jegybank elemzője szerint az ársapkák az év végére 3-4 százalékponttal emelték az inflációt.

Most már ott tartunk, hogy miközben sok boltban áruhiány van az árstopos termékekből, az Iparkamara, az Agrárkamara és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is az árstop kivezetésének szükségességéről beszél.

Nem is utáljuk Brüsszelt!

photo_camera Fotó: LUDOVIC MARIN/AFP

Az Eurobarometer októberi felmérése alapján a többség még mindig helyesli a háborúval kapcsolatos uniós lépéseket, és az Európai Parlamentet sem utáljuk annyira. Ha a megélhetést nézzük, sokan elégedetlenek a kormánnyal, de a szlovák vagy a román vezetés még rosszabbul áll.

De van itt más baj is: ahogy csúszik Paks II. építése, úgy hajlik a kormány a meglévő reaktorok élettartamának meghosszabbítására. Csakhogy az új erőművek építésére nyújtott állami támogatást az EU úgy hagyta jóvá, hogy az utolsó régi reaktort is lekapcsolják 2037-ben.

A kevesebb több

photo_camera Fotó: Olimpiai megvalósíthatósági tanulmány - PWC

Egy válság kellett ahhoz, hogy egyértelmű legyen: Mészáros Lőrincnek nem kell állami milliárdokat adni a szállodái felújításához. A Hunguest Hotels a megnyert 17,7 mil­liárd forint felújítási támogatásból 4 milliárdot mégsem kap meg, de saját forrásból így is el tudják indítani a fejlesztéseket.

Valamiért előtört a fideszes politikusokból az olimpiai nosztalgia. Egy olyan eseményt akartunk megrendezni 2024-ben, aminek legfontosabb előkészítő szakaszában jött a covid, aztán elszálltak az építőiparban az árak, majd beesett a háború és az energiaválság.

Háborús

photo_camera Gyászolók a kijevi óvodánál Fotó: SERGEI SUPINSKY/AFP

A nap sokkoló híre volt, hogy meghalt az ukrán belügyi vezetés egy helikopterbalesetben. Egy óvoda közelében zuhantak le Kijevnél, tizennyolcan meghaltak, a halottak között három gyerek is van.

Felhagytak a túlélők keresésével a dnyiprói lakóépületnél, amit rakétatámadás ért. A lengyel elnök attól tart, hogy az oroszok újabb támadást készítenek elő. Putyin elkerülhetetlennek tartja a győzelmet, a híresen oroszbarát Szerbia azonban nem támogatja, hogy az oroszok területeket szakítsanak el Ukrajnától.

A cseh köztársaságielnök-választás második fordulóját beharangozó remek cikkében Tóth-Szenesi Attila arról ír, hogy két kommunista múltú elnökjelölt közül lehet választani. Az egyik, Orbán szövetségese azzal kampányol, hogy nem viszi háborúba Csehországot. Ezt persze ellenfele sem szeretné, de támadni lehet vele - ismerős ez valahonnan?

Még négy

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
  • Lakmusz: Aranybulla vs. történelemkönyvek
  • A Főügyészség be akarta égetni Hadházyt, de csak magát ásta még mélyebbre azzal, hogy rávilágított, valamit nagyon titkolnak „Tóni, Barbara és Ádám” ügyében
  • A NAV szerint rendben van, hogy Felcsúton az ifjúsági szállóra szánt támogatásból hotel lett
  • Kedves szerzőnket, a Nobel-díjas újságíró Maria Ressát felmentették az adócsalási vádak alól a Fülöp-szigeteken

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.