Vrrrrm vrrrmmmmmm vrrrmmmmmm dddzzzzzss dzzzzzzs

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb híreivel. Talán mára végre az esős miniévszaknak és a novemberi vendégidőjárásnak is búcsút inthetünk.

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, érdemes.

Az élet itthon

A Megafon és Pesti Srácok műsorvezetőjéről, Trombitás Kristófról bukkant elő egy régi kép, melyen karlendíteni látszik. És mint Ács Dániel cikkében írja, nem az a baj, ha valaki kamaszként karlendített, hanem ha úgy is maradt.

Csütörtökön a rendőrség közölte, hogy állnak az eljárások a Karmelitánál történt korábbi intézkedések nyomán, és a beszámolójuk alapján úgy tűnhet, Buda negyedik ostroma zajlott április végén és május elején Orbán hivatalánál. A rendőrségi beszámoló megjelenése összefügghetett azzal, hogy pénteken ismét tüntetés lesz a Várban, természetesen a történésekről mi is beszámolunk majd. Oktatáshoz kapcsolódva a Lakmusz azt nézte meg a nap során, hogy tényleg annyira visszaesett-e a tanárszakszervezetek tagszáma, mint ahogy azt a kormány állítja.

Egyetlen nap hírei voltak, hogy miközben biológiaihulladék-tárolókkal fogják fel a vizet a szombathelyi sürgősségi beázó teteje alatt, miközben a Veres Péter Gimnázium diákjai esernyővel táncoltak a Singin' in the Rain-re, miután az eső miatt leszakadt egy álmennyezetdarab. Az oktatáshoz kapcsolódott az is, hogy van olyan természettudományos tanárszak az ELTE-n, amire csak egy jelentkező akadt.

A nap folyamán kiderült az is, hogy elfogadja Novák Katalin panasztörvény-vétóját a kormány és a Fidesz, és hogy továbbra is propaganda-hírlevelekkel bombázza a kormány azokat, akik védőoltásért regisztráltak a Vakcinainfóra.

Ehhez képest már apróságnak tűnhet, hogy bár jogerősen eldőlt, bocsánatot kéne kérnie a saját kerületétől a fővárosi főispánnak, mert „LMBTQ-propaganda” terjesztésével vádolta az óvodákat, a józsefvárosi választásokon rendre veszítő Sára Botond erre képtelen volt, ezért Pikó András polgármester ismét beperli.

Újabb tárgyalási napjához ért a Schadl-ügy, ezúttal a korrupcióval vádolt végrehajtó feleségét is meghallgatták, és Schadl elnevette magát, amikor az ügyész „szájbabaszásáról” szóló mondatot idézte a bíró. Az ügyhöz kapcsolódó hír volt, hogy Jámbor András és a Szikra Mozgalom tüntetést jelentett be a „végrehajtói maffia” ellen.

Ezen kívül írtunk arról is a nap folyamán, hogy

A kínos politikai hírek rajongóinak pedig ajánljuk a kecskeméti photoshop-katasztrófát.

Fotó: Bankó Gábor/444

Csütörtökön a Szent István parkban búcsúztak el Vágó Istvántól, ott voltunk, ahogy Gyurcsány Ferenc érzékeny, racionális szívemberként méltatta a műsorvezetőből lett politikust.

A háború

Fotó: SERHII HUDAK/NurPhoto via AFP

Csütörtökön részletesen írtunk arról, hogy olyan magas polcon lévő figura még soha nem bukott meg korrupción Ukrajnában, mint Vszevolod Knyazev legfőbb főbíró, aki 2,7 millió dollárnyi kenőpénzt kasszírozott egyetlen ügyön.

Csütörtökre virradóra az oroszok ismét Kijevet lőtték, ebben a hónapban már kilencedik alkalommal, és hír volt még, hogy ismét kisiklattak egy tehervonatot a Krím-félszigeten, valamint hogy árulás gyanújával nyomoznak az orosz hiperszonikus csodafegyver fejlesztői ellen. Ukrajna pedig ismét megerősítette, ezúttal a kínaiak felé, hogy még a békéért sem hajlandóak területeket átengedni Oroszországnak. Megszólalt a háborúval kapcsolatban Orbán Viktor is: a magyar miniszterelnök a rájellemző éleslátással azt fejtegette, hogy egyesek szerint proxyháború zajlik Ukrajnában, míg mások valódi háborúról beszélnek a felek között. Péntek reggeli hír, hogy Zelenszkij Japánba, a G7-es találkozóra tart.

Fasterix

Itt a Halálos iramban-sorozat 10. része, de minek? - kérdezi cikkében a műfaj szakértője.

Kapcsolódó cikkek

Nem az a baj, hogy kamaszként karlendített, hanem hogy úgy is maradt

A Megafon és Pesti Srácok műsorvezetőjéről, Trombitás Kristófról bukkant elő egy régi kép.

Ács Dániel
vélemény

A rendőrség közleménye alapján Buda negyedik ostroma zajlott április végén és május elején a Karmelitánál

"Hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, rongálás..." - kezdődik a közleményük a diákok elleni erőszakos fellépésükről elhíresült demonstrációkról.

Király András
POLITIKA

Biológiaihulladék-tárolókkal fogják fel a vizet a szombathelyi sürgősségi beázó teteje alatt

Csak egy átlagos életkép egy átlagos magyar kórházból.

Király András
külföld

A Veres Péter Gimnázium diákjai esernyővel táncoltak a Singin' in the Rain-re, miután az eső miatt leszakadt egy álmennyezetdarab

Flashmobot tartottak, hogy rávilágítsanak az intézményben uralkodó állapotokra.

Herczeg Márk
oktatás

Van olyan természettudományos tanárszak az ELTE-n, amire csak egy jelentkező akadt

A kormányzati intézkedések egyelőre nem tették vonzóbbá a pályát.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Elfogadja Novák Katalin panasztörvény-vétóját a kormány és a Fidesz

Az alkalmazhatatlan, transz- és homofób törvényt eredetileg a visszaélés-bejelentési rendszerről szóló uniós irányelvre húzták volna rá. És az EU-ra hivatkozva engedik el.

Solti Hanna
POLITIKA

Továbbra is propaganda-hírlevelekkel bombázza a kormány azokat, akik védőoltásért regisztráltak a Vakcinainfóra

És az államtitkár szerint ez „még valameddig" így is marad.

Solti Hanna
propaganda

Bocsánatot kell kérnie a saját kerületétől a fővárosi főispánnak, mert „LMBTQ-propaganda” terjesztésével vádolta az óvodákat

Sára Botond egy olyan programot nézhetett be, ami hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő gyerekeket segít integrálni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A bírósági ítélet ellenére nem sikerült Sára Botond főispánnak bocsánatot kérnie a melegpropagandázásáért, ezért Pikóék újra beperlik

Józsefváros polgármestere azt írja: „úgy látszik, a fideszes kormányhivatali vezető nem érti, hogy rá is vonatkoznak a törvények és a bírói ítéletek. Jogvégzett embertől ez még csak igen kínos, de a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv vezetőjéhez méltatlan.”

Herczeg Márk
POLITIKA

Schadl György felnevetett, amikor az ügyész „szájbabaszásáról” szóló mondatot idézte a bíró

A korrupcióval vádolt végrehajtó felesége és apja tagadta, hogy ki akarták volna menekíteni a vagyonukat.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A bíróság előtt tüntet a „végrehajtói maffia” ellen a Szikra Mozgalom

Igazságtételt követeljenek a végrehajtások áldozatainak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Fidesz-közeli szervezetekhez csorogtak vissza a Samsung akkumulátorgyárának pénzei

A fideszes megyei önkormányzat osztja újra azokat a bevételeket, amiket Gödtől elvettek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Börtönre ítélték a tinibandát, ami a Gellérthegyen gázriasztó, airsoft fegyverekkel és késsel rabolt ki kiskorúakat

Első fokon.

Herczeg Márk
bűnügy

Új feladatot kapott, lemondott a Hír Tv vezérigazgatója, és a Karc FM-től is elmegy

A Media1 szerint Répásy Bálint kisebb presztízsű feladatkörben folytatja a KESMA-nál.

Herczeg Márk
Média

Az RTL rejtett kamerával vette fel, ahogy embercsempészeket engedhettek szabadon Szombathelynél

Az intézkedés már annak az új kormányrendeletnek az égisze alatt történhetett, amely gyakorlatilag amnesztiával felérő lehetőséget ad az embercsempészet miatt letartóztatott külföldi állampolgároknak.

Solti Hanna
bűnügy

Rétvári Bence felháborodott egy képregényen, amiben fiúk csókolóznak

A belügyminiszter-helyettes gyors műelemzésében politikai cenzúráról, könyvdarálásról és genderlobbiról is ír.

Solti Hanna
irodalom

Kecskeméti Photoshop-katasztrófa: fordítva tartotta az igazgató a nemzeti színű szalagot, manipuláltatta az erről készült képet

Aztán „elbeszélgetett" az ezt megmémesítő diákkal a kecskeméti kollégium vezetője.

Solti Hanna
képzavar

Érzékeny, racionális szívemberként emlegetve búcsúztatta Vágó Istvánt Gyurcsány Ferenc

A DK elnöke szerint Vágó nem akart megfelelni a közhatalom közkívánatának, hogy a rendes embernek, ha nem hívő, azt lepleznie, tagadnia kell.

Bankó Gábor
gyász

Ilyen magas polcon lévő figura még soha nem bukott meg korrupción Ukrajnában

Vszevolod Knyazev legfőbb főbíra 2,7 millió dollárnyi kenőpénzt kasszírozott egyetlen ügyön, igaz, nem egymagában tette volna zsebre a teljes összeget. Február után most újra gigantikus korrupciós botrányok borzolják a háborúban álló ország népének idegeit.

Gazda Albert
külföld

Nem állnak le Kijev bombázásával az oroszok

Ebben a hónapban már kilencedszer lőtték az ukrán fővárost.

Czinkóczi Sándor
háború

Kisiklattak egy tehervonatot a Krím-félszigeten

Valószínűleg robbanás történt a Szimferopol és Szevasztopol közötti vonalon. A megszálló hatóságok „illetéktelen személyek beavatkozására” gyanakodnak.

Czinkóczi Sándor
háború

Árulás gyanújával nyomoznak az orosz hiperszonikus csodafegyver fejlesztői ellen

Putyin elnök fél évtizede megsemmisíthetetlen csodafegyverként büszkélkedett a 2017-ben szolgálatba állított Kinzsal rakétával. Mígnem az ukrán légvédelem elkezdte megsemmisíteni ezeket.

Király András
külföld

Ukrajna még a békéért se hajlandó területeket átengedni Oroszországnak

Dmitro Kuleba külügyminiszter tette ezt újra világossá Li Hujnak, Kína békenagykövetének, aki most éppen Európa-szerte turnézik főnöke béketervével.

Király András
külföld

Orbán: Egyesek szerint proxyháború zajlik Ukrajnában, míg mások valódi háborúról beszélnek a felek között

A kormányfő szerint tisztázni kell, hogy az európai békekeret továbbra is az összeurópai biztonságot szolgálja, vagy átalakul Ukrajna katonai támogatásának eszközévé, ezért blokkolja a további kifizetéseket.

Herczeg Márk
háború

Zelenszkij jelen lesz a G7 csúcson Japánban

Eredetileg úgy volt, hogy csak virtuálisan vesz részt.

Fődi Kitti
külföld

Fasterix – A Halál kigurult az Iramból

Vrrrrm vrrrmmmmmm vrrrmmmmmm dddzzzzzss dzzzzzzs!!!!!! Cé. Es. A. El. Á. Dé. Csak ennyit mondok, és akkor, azt hiszem, többet nem is kell mondanom…

Herczeg Márk
a hetedik művészet