Fogd a kezem, mert a tied vagyok

reggel 4
március 09., 08:38

Ez a Reggel 4 hétvégi kiadása, benne a nagyobb, olvasgatósabb, nézegetősebb vagy hallgatgatósabb anyagokkal. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)

BELFÖLD

Kéz a kézben fotózták le Varga Juditot az Állami Számvevőszék elnökével: az ÁSZ hivatalosan független szerv, ami többek között a kampányköltéseket is vizsgálja, és saját etikai kódexük szerint is kiemelten fontos, hogy érzelmek ne befolyásolják a részrehajlás nélküli munkát.

Mi úgy szuverénolunk, hogy kínai rendőrök járőröznek Magyarországon: a Salamon-szigetek és Szerbia után Magyarország is nyíltan felvállalja a kínai diaszpóra megfigyelésére Pekingből küldött járőröket.

A pap, aki ellen a McDonald’s indított eljárást kiskorú zaklatása miatt: először a katolikus egyházban függesztették fel, aztán egy budapesti gyorsétteremben kezdett el dolgozni, és egy 17 éves fiút árasztott el szexuális ajánlataival. Videón mutogatta neki, ahogy önkielégít, és felhívta a lakására, de a magyar jogrend lehetővé teszi, hogy ezt a tevékenységét bármeddig folytassa.

Összeszedtük, hogy Balog Zoltán minisztersége és püspöksége alatt mik voltak azok az intézkedések, nyilatkozatok, amik nehezen férnek össze az egyháza által elvárt emberszeretettel, szolidaritással, és az elesettek védelmével.

Molnár Kristóf 10 44 km-t vonatozott a Magyarország24 napijeggyel: március 1. óta az új napijeggyel az ország összes, nem helyjegyköteles vonatán utazni lehet, ő pedig a maximumot akartam kihozni a jegyből, így 18 óra alatt 10 megyében fordult meg vele, és meglepetésére minden a terv szerint alakult.

Pénzbírság helyett figyelmeztetést kap a diák, akit múzeumlátogatás miatt büntettek 80 ezer forintra: Perlaki-Borsos Noel társaival tavaly novemberben ment demonstrálni a Néprajzi Múzeumba, ahol egy kiállításon elkordonozták a melegeket ábrázoló fényképeket, és bár a múzeum nem tett bejelentést, a BRFK hivatalból eljárást indított ellene, amiért nem jelentették be a gyűlést.

GAZDASÁG

100 milliós nyúlással vádolja az ügyészség a T-Systems volt vezérét: Kaszás Zoltán a vád szerint egy bűnszervezet segítségével 100 százalékban túlárazott alvállalkozói szerződéseken keresztül tette zsebre a BKV-ból származó pénzeket, közben a bűnszervezet feje megegyezett az ügyészséggel, és szocialista politikusokra vallott.

photo_camera Illusztráció: Kiss Bence/444

Orbán a recesszió elleni harcnak szánta 2023-at, de másként alakult a csata: hiába nem mentek nyaralni a nehéz gazdasági helyzetben a kulcsminiszterek. Nade majd idén.

  • Rohamtempóban 675 milliárd forintot mozgattak meg a milliárdosok, ráhajtva a biztonságra és az adókedvezményekre, így jelentős vagyonok váltak láthatóvá.

KÜLFÖLD

Minden idők legrosszabb gyerekbuliját hozták össze a skótok és az AI: Charlie-t és a csokigyárat várták, egy sivár termet, rossz jelmezeket és teljesen értelmetlen szövegeket kaptak.

Ukrajnában már látszik, hogy a techcégek a háború új urai lettek, de rájuk más szabályok vonatkoznak: a technológiai vállalatok már olyan kritikus eszközöket birtokolnak, amikre egy szuverén államnak szüksége van a működéshez, és saját maga megvédéséhez. A technológiához való hozzáférés hiánya élet-halál kérdése lehet, és a technológiai vállalatok kulcsszerepe új kérdéseket vet fel a magánszektor és a civilek háborús helyzetben betöltött státuszáról.

Trump és Biden a 2020. októberi vitájuk idején
photo_camera Trump és Biden a 2020. októberi vitájuk idején Fotó: Brendan Smialowski, Jim Watson/AFP
  • A 2 éve tartó háborúban elemeztük az ukrán veszteségeket, és írtunk Navalnij nevéről is.
  • Megint Biden és Trump csap össze az amerikai elnökválasztáson.
  • A Steadfast Defender 2024 a NATO első olyan nagyszabású hadgyakorlata, ami az orosz–ukrán háború tapasztalataira épül.
  • Nőnapi népszavazás volt Írországban arról, hogy kikerüljön-e az alkotmányból, hogy a nőknek otthon a helyük.

KULTÚRA

Egy büfé mind fölött: Szily László megnézte az Opera félidei büféjét, és minden másképp alakult, mint ahogy gondolta.

photo_camera Fotó: Szily László

Szily arról is írt, hogy szinte fehérre mosták a fekázót. De miért volt jogos megbüntetni Mészölyt, ha egyszer nemrég még pont a libsik fekáztak? Mészöly nyilatkozatában nem az volt a sértő, hogy sértő kifejezést használt Sasare bőrszínének definiálására, hanem az, hogy Sasarét a bőrszínével definiálta, tök mindegy milyen kifejezést használva. Mészöly esetével a román Coltescu játékvezető 2021-es botránya állítható párhuzamba.

Utazás az internet utáni világban: Bede Márton arról írt, hogy an jutottunk el oda, hogy az emberiség nem elhanyagolható része hintázás közben, bambusszívószállal szürcsölje a kamucibetszaros kávéját.

A nagy Houellebecq-comeback: a francia botrányíró karrierje megrekedni látszott, de a Megsemmisülni nem csak a 700 oldalas terjedelme miatt tűnik valódi nagyregénynek.

  • És persze volt Borízű hang is.
Kiemelt videóink