Putyin: A Nyugat által kiprovokált ukrajnai regionális konfliktus globális jellegű elemeket kapott

háború
november 21., 20:05

„Szeretném tájékoztatni az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek személyzetét, országunk polgárait, barátainkat szerte a világon, valamint azokat, akik továbbra is illúziókat táplálnak azzal kapcsolatban, hogy Oroszországnak stratégiai vereséget lehet okozni, azokról az eseményekről, amelyek ma a különleges katonai művelet övezetében zajlanak, nevezetesen a nyugati gyártású nagy hatótávolságú fegyverek területünkön történő bevetése után” – kezdte Vlagyimir Putyin a tévébeszédét.

link Forrás

Putyin azt mondta: „Folytatva a Nyugat által kiprovokált ukrajnai konfliktus eszkalálásának irányát, az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei korábban bejelentették, hogy engedélyt adnak nagy hatótávolságú precíziós fegyverrendszereik használatára az Oroszországi Föderáció területén. A szakértők jól tudják, és az orosz fél többször is hangsúlyozta, hogy az ilyen fegyverek használata lehetetlen az ilyen fegyvereket gyártó országok katonai szakembereinek közvetlen részvétele nélkül.”

„November 19-én hat amerikai gyártmányú ATACMS operatív-taktikai rakéta, november 21-én pedig az Egyesült Királyságban gyártott Storm Shadow és az Egyesült Államokban gyártott HIMARS rendszerek kombinált rakétatámadása során katonai létesítményekre mértek csapást az Orosz Föderáció területén – a Brjanszki és a Kurszki területen. Ettől a pillanattól kezdve, amint azt korábban többször is hangsúlyoztuk, a Nyugat által kiprovokált ukrajnai regionális konfliktus globális jellegű elemeket kapott. Légvédelmi rendszereink visszaverték ezeket a támadásokat. Ennek eredményeként az ellenség által nyilvánvalóan kitűzött célok nem valósultak meg” – közölte Putyin.

Az orosz elnök azt is mondta, hogy: „Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az ilyen fegyverek ellenség általi használata nem képes befolyásolni a különleges katonai műveleti övezetben folyó harci műveletek menetét. Csapataink sikeresen haladnak előre a harci érintkezési vonal teljes hosszában. Minden feladatot, amit kitűztünk magunk elé, teljesíteni fogunk.”

Putyin azt mondta, válaszul az amerikai és brit nagy hatótávolságú fegyverek bevetésére az orosz fegyveres erők kombinált csapást mértek az ukrán védelmi ipar egyik létesítményére. (Ukrajna szerint Oroszország interkontinentális ballisztikus rakétával támadta Dnyiprót, de a Reuters forrásai szerint nem interkontinentális rakétát lőttek ki.)

„Harci körülmények között tesztelték az egyik legújabb orosz közepes hatótávolságú rakétarendszert, ebben az esetben egy ballisztikus rakétával, nem nukleáris hiperszonikus felszerelésben. Rakétásaink az »Oresnyik« nevet adták neki. A tesztek sikeresek voltak, az indítási célt sikerült elérni. Ukrajna területén, Dnyepropetrovszk városában a Szovjetunió idejéből származó egyik legnagyobb és legismertebb ipari komplexumot találták el, ami ma rakétatechnológiát és más fegyvereket gyárt”

– mondta Putyin.

photo_camera Fotó: Vjacseszlav Prokofjev/AFP

Az orosz elnök azt mondta, Oroszország közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákat fejleszt, válaszul az USA azon tervére, hogy közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákat gyárt és telepít Európában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben. „Úgy véljük, hogy az USA hibát követett el azzal, hogy 2019-ben egyoldalúan megsemmisítette a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződést egy erőltetett ürüggyel. Ma az USA nemcsak gyárt ilyen eszközöket, hanem – mint látjuk – csapatai kiképzése során kidolgozta fejlett rakétarendszereinek a világ különböző régióiba, köztük Európába történő átadásának módszerét. Sőt, a gyakorlatok során a használatukra való képzést is biztosítja” – mondta Putyin.

Ezután azt mondta: „Hadd emlékeztessem Önöket, hogy Oroszország önként és egyoldalúan vállalta azt a kötelezettséget, hogy nem telepít közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákat, amíg ilyen típusú amerikai fegyverek nem jelennek meg a világ bármely régiójában. Hadd ismételjem meg: az Oresnyik rakétarendszer harci tesztjeit a NATO-országok Oroszország elleni agresszív fellépésére válaszul hajtjuk végre. A közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták további telepítésének kérdését az Egyesült Államok és csatlósainak fellépésétől függően fogjuk eldönteni.”

„A legújabb rakétarendszereink további tesztjei során a megsemmisítendő célpontokat mi fogjuk meghatározni az Oroszországi Föderáció biztonságát fenyegető veszélyek alapján. Jogunk van arra, hogy fegyvereinket azoknak az országoknak a katonai létesítményei ellen használjuk, amik megengedik, hogy fegyvereiket a mi létesítményeink ellen használják, és az agresszív akciók eszkalálódása esetén ugyanilyen határozottan és hasonlóképpen fogunk válaszolni. Azt javaslom, hogy azon országok vezető elitjei, amiknek a katonai kontingensei Oroszország elleni bevetésének terveit szövögetik, komolyan gondolják át ezt.”

„Természetesen, amikor – szükség esetén és válaszlépésként – kiválasztjuk az olyan célpontokat, amiket az Oresnyikhez hasonló rendszerek Ukrajna területén pusztítanak el, előre felajánljuk a civileknek és a baráti államok ott található polgárainak, hogy hagyják el a veszélyes zónákat. Ezt humanitárius okokból fogjuk tenni, nyíltan, nyilvánosan, az ellenség ellenlépésétől való félelem nélkül, akik szintén megkapják ezt az információt” – mondta Putyin.

A beszédét így zárta:

„Miért félelem nélkül? Mert jelenleg nincsenek eszközök az ilyen fegyverek ellen. A rakéták 10 Mach sebességgel támadják a célpontokat – ez 2,5-3 km-t jelent másodpercenként. A világ modern légvédelmi rendszerei és az amerikaiak által Európában létrehozott rakétavédelmi rendszerek nem fogják fel az ilyen rakétákat, ez kizárt.

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy nem Oroszország, hanem az Egyesült Államok tette tönkre a nemzetközi biztonsági rendszert, és mivel továbbra is harcol és ragaszkodik hegemóniájához, az egész világot egy globális konfliktus felé sodorja.

Mindig is előnyben részesítettük a vitás kérdések békés eszközökkel való megoldását, és erre most is készen állunk. De készen állunk az események bármilyen más alakulására is.

Ha valaki még mindig kételkedik ebben, akkor hiába teszi – mindig reagálni fogunk.”