Elsodorva, megkésve, megválasztva

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne olyan anyagokkal, minthogy

Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet.

Az élet itthon

Kilenc hónappal az után, hogy februári évértékelő beszédében Orbán Viktor meghirdette, felpörgött a magyar drogellenes háború. Péntek reggeli véleménycikkünkben arról írtunk, hogy jobb, mint az amerikai, mert csak egyetlen országnak fog ártani. De rosszabb, mert szelektíve alkalmazzák arra, akit kipécéz a hatalom.

Illusztráció: Botos Tamás/444

Volt kormányinfó, ahol Gulyás Gergely hajthatatlan volt abban, hogy nem egy évre kaptunk mentességet az amerikaiaktól, hiába állította ezt csütörtökön már Rubio külügyminiszter is, igaz, Gulyás simán letagadta a Kubatov-listák létezését is. Kérdeztünk mi is, többek között arról, hogy hogyan menekülhetett el az egyetlen elszámoltatott politikus, aki letöltendő börtönt kapott. Érintőlegesen kapcsolódott az eseményhez, hogy Magyar Péter pedig egy interjúban arról beszélt, hogy Gulyás Gergőt lassan megfőzték, mint a békát, és bátor digitális harcos lett, aki épp letiltotta őt a Facebookjáról.

Aznap, amikor Orbán felvázolta, hogyan érkezik majd a 14. havi nyugdíj első részlete már a választások előtt és kormányrendeletből derült ki, hogy a jövőben az ovisokat is a keresztény kultúrára kell nevelni, hír volt, hogy miközben az NVI a Holland Antillákra küldte több ezer hollandiai magyar választási értesítőjét, kétmilliárdot követel két alvállalkozó Mészáros egyik cégén, valamint hogy Hilarion metropolita annak ellenére kapott magyar állampolgárságot, hogy az FSZB-s kapcsolatai miatt megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, megtudtuk azt is, hogy Gordon Ramsay fog főzni Tiborczéknál.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Ami viszont jó hír volt, hogy idegenben is legyőzte a magyar válogatott az örményeket, így tényleg közel került a vb-pótselejtező elérése.

Sárlavina

Illusztráció: Kiss Bence/444

Két évvel a sárlavina után a recskiek még mindig tartanak attól, hogy a NER-közeli bánya újra a házaikra omolhat. A kormány által beígért 500 millióból viszont egy forintot sem kaptak. Videóriportunk az elsodort utcáról.

Világ

Fotó: Tomas Tkacik / SOPA Images/Tomas Tkacik / SOPA Images via Reuters Connect

Csehországban halad tovább a populista hatalomátvétel, ennek újabb részleteként írtunk arról, hogy ki a házelnöknek választott idegenellenes pártvezér, Tomio Okamura. És írtunk arról is, hogy Andrej Babiš nem hajlandó eladni a cégbirodalmát, hogy miniszterelnök lehessen.

Az Egyesült Államokban véget ért az ország történetének leghosszabb kormányzati leállása, de ez az Epstein-ügy újra felcsapott hullámai között kis túlzással szinte senkit nem érdekelt. Írtunk arról, hogy a képviselőház jövő héten szavaz az Epstein-akták közzétételéről, és bemutattuk azt is, hogy hogyan keveredik az ügy miatt egyre kellemetlenebb helyzetbe Trump.

Zelenszkij közben alighanem kármentési szándékkal szankciókat vetett ki a korrupciós botrányban nyakig benne levő korábbi üzlettársára, és ismét arra kérte az európai országokat, egyezzenek meg a befagyasztott orosz vagyon felhasználásáról, míg Merz arra kérte Zelenszkijt, hogy tartsa Ukrajnában a fiatal férfiakat és kezelje a korrupciót. A háborúhoz kapcsolódó hír volt, hogy 10 évre kitiltotta Litvánia a Moszkva által külföldi ügynöknek minősített orosz rappert, valamint hogy ismeretlen okból lezuhant egy Szu-30-as vadászgép Oroszországban.

És írtunk arról is, hogy

Tyúkól

Illusztráció: Kiss Bence / 444

A történelemkönyvekben alig vannak nők, az irodalomban és a művészetekben pedig ugyanúgy megpróbálták őket diszkreditálni, ahogy a tudományban. Pedig lenne kikről beszélni, róluk szólt a Tyúkól legutóbbi epizódja.

Sorozat

Fotó: Anna Kooris/Copyrighted

A Breaking Bad alkotójának, Vince Gilligan új sorozatában Albuquerque és a főszereplő Rhea Seehorn maradtak az előző projektjeiből, minden más merőben új. A Pluribusból az első két epizód alapján bármi lehet, és pont emiatt a kiszámíthatatlanság miatt emelkedik ki az átlagból.

Kínai konyha

Fotó: Nur Mohammed

A kínai ételnek, és a kínai étel a kínaiak életében betöltött szerepének legnagyobb nyugati szakértője a brit Fuchsia Dunlop, akinek könyvét magyarul a 444 adta ki. A kínai konyha kultúrtörténete című könyv előszava immár cikként is olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Kilenc hónapot késett, most itt a magyar drogellenes háború

Jobb, mint az amerikai, mert csak egyetlen országnak fog ártani. De rosszabb, mert szelektíve alkalmazzák arra, akit kipécéz a hatalom.

Bede Márton
vélemény
Videó

„Fideszes vagyok, de ezt nem gondoltam volna”

Két évvel a sárlavina után a recskiek még mindig tartanak attól, hogy a NER-közeli bánya újra a házaikra omolhat. A kormány által beígért 500 millióból viszont egy forintot sem kaptak.

Bokros Dorka, Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

Kormányinfó: hogyan menekülhetett el az egyetlen elszámoltatott politikus, aki letöltendő börtönt kapott?

Botos Tamás, Herczeg Márk
POLITIKA

Bár a saját testvére is kérte, hogy ne válasszák meg, a cseheknek is van már saját Kövér Lászlójuk

Az új cseh parlament alakuló ülésén megválasztották a házelnököt, Tomio Okamurát, aki rögtön le is vetette az ukrán zászlót a parlament épületéről. Hogyan kerülhetett ilyen magas pozícióba, ha még a saját családja is elhatárolódik tőle? És hogyan lehet egy idegenellenes cseh párt vezetője valaki, akit úgy hívnak, hogy Tomio Okamura?

Inkei Bence
külföld

Gulyás szerint a sajtó írta meg, hogy a tiszás applikációt ukránok fejlesztették, Németh Balázs akciója pedig lehet, hogy nem volt helyes és elegáns

A miniszter a kormányinfón hajthatatlan volt abban, hogy nem egy évre kaptunk mentességet az amerikaiaktól, hiába állítja ezt az amerikai külügyminiszter is. Drogokról is bőven volt szó a kormányinfón.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Rubio közölte, egy évre kapott mentességet Magyarország az orosz olajra és gázra

A kormány ennek ellenére továbbra is azt kommunikálja, időkorlát nélküli mentességről van szó.

Windisch Judit
gazdaság

Gulyás Gergely egyszerűen letagadta a Kubatov-lista létezését

A szavak ereje ide kevés.

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter: Gulyás Gergőt lassan megfőzték, mint a békát, és bátor digitális harcos lett, aki épp letiltott a Facebookjáról

Magyar Péterrel portréinterjú készült a 24.hu-n, melyben feltették többek között a kérdést, hogy nem fogják-e a fideszes vezetésű intézmények ellehetetleníteni a Tisza esetleges győzelmét, és az is szóba került, fél-e, ha egyszer maffiának tartja a Fideszt.

Inkei Bence
belföld

Orbán: Februárban jön a 14. havi nyugdíj egynegyede

Akárcsak négy éve, most is a választások előtt jutott eszébe a kormánynak: jövő februárban a rendes nyugdíj mellett érkezik a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj negyede is.

Inkei Bence
belföld

Az ovisokat is a keresztény kultúrára kell nevelni

Gulyás Gergely szerint Nyugat-Európában gendersemlegességgel próbálják tönkretenni az óvodásokat is, itt ilyen nem lesz.

Windisch Judit
belföld

A Nemzeti Választási Iroda a Holland Antillákra küldte több ezer hollandiai magyar választási értesítőjét

Az NVI szerint a nyomdai informatikai program hibáját javítják, és ez nem fogja befolyásolni a hollandiai magyarok levélszavazását.

Inkei Bence
belföld

2 milliárdot követel két alvállalkozó Mészáros egyik cégén

A milliárdos pár napja az Indexnek arról beszélt, soha nem tűrné, hogy megkeserítsék az alvállalkozók életét.

Windisch Judit
gazdaság

Hilarion metropolita annak ellenére kapott magyar állampolgárságot, hogy az FSZB-s kapcsolatai miatt megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon

Gulyás Gergely elmondta a csütörtöki kormányinfón, hogy Hilarion átesett a nemzetbiztonsági átvilágításon, azt azonban elhallgatta, hogy megbukott rajta.

Takács Lili
belföld

Gordon Ramsay fog főzni Tiborczéknál

Mármint nem a miniszterelnök vejének Orbán Ráhellel közös otthonában, hanem az érdekköréhez tartozó Dorothea Hotelben.

Takács Lili
belföld

Idegenben is legyőztük az örményeket, közel a vb-pótselejtező

Varga Barnabás fejese döntött, a győzelem csak mérsékelten forgott veszélyben. A selejtezők utolsó meccsét vasárnap játsszuk Írország ellen Budapesten.

Benics Márk
foci

Andrej Babiš nem hajlandó eladni a cégbirodalmát, hogy miniszterelnök lehessen

De nem akarja elmondani, hogyan fogja feloldani az állami támogatást elfogadó cégbirodalma és a miniszterelnöksége közti összeférhetetlenséget, mivel az újságírók így is, úgy is kritizálni fogják.

Takács Lili
külföld

Vége a leghosszabb amerikai kormányzati leállásnak

A kormányzati leállás miatt kevesebb repülő jár Amerikában, ezért az egyik képviselő 1609 kilométert motorozott, hogy megszavazhassa a költségvetést, amit Trump már alá is írt.

Windisch Judit
külföld

Az amerikai képviselőház jövő héten szavaz az Epstein-akták közzétételéről

De ahhoz, hogy a szavazásnak következménye is legyen, kellene a szenátus és maga Trump aláírására is.

Inkei Bence
külföld

Trump egyre kellemetlenebb helyzetbe sodródik az Epstein-ügyben

„Ezek az e-mailek semmit sem bizonyítanak” – mondta a Fehér Ház szóvivője a frissen nyilvánosságra hozott Epstein-levelezésre, ám a viták várhatóan ismét fellángolnak a MAGA-táboron belül az ügy kezeléséről és lekeveréséről.

Benics Márk
külföld

Zelenszkij szankciókat vetett ki a korrupciós botrányban nyakig benne levő korábbi üzlettársára

Timur Mindics az ukrán atomerőműveket is üzemeltető Enerhoatomnál sikkasztott a nyomozók szerint.

Takács Lili
külföld

Zelenszkij arra kéri az európai országokat, egyezzenek meg a befagyasztott orosz vagyon felhasználásáról

Az ukrán elnök szerint Trump példát mutathatna az európaiaknak azzal, hogy az Egyesült Államokban befagyasztott orosz vagyon egy részét felhasználja.

Takács Lili
külföld

Friedrich Merz arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy tartsa Ukrajnában a fiatal férfiakat és kezelje a korrupciót

A hadkötelezettség elől Németországba utazó fiatal ukrán férfiak száma és a kezeletlen korrupció is csökkentheti Ukrajna támogatását a németek körében.

Takács Lili
külföld

10 évre kitiltotta Litvánia a Moszkva által külföldi ügynöknek minősített orosz rappert

A litvánok szerint támogatja Putyint és fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra.

Takács Lili
külföld

Ismeretlen okból lezuhant egy Szu-30-as vadászgép Oroszországban

Lakatlan területre zuhant, a személyzet nem élte túl a katasztrófát.

Bábel Vilmos
külföld

Folytatódik az üzengetés Japán és Kína között Tajvan miatt

Japán agressziónak minősítené, ha Kína katonailag beavatkozik Tajvanon, Kína pedig azt minősítené agressziónak, ha Japán avatkozik be katonailag Tajvanon. Igaz, Kínával ellentétben Japánnak nincsenek ilyen tervei.

Takács Lili
külföld

Bűnszervezetet működtető ausztrál jósnőt tartóztattak le, aki egy milliárdos érkezésével hitegette ügyfeleit

A szervezet csaknem 70 millió dolláros forgalmat bonyolított, és a nő elsősorban sebezhető anyagi helyzetben lévő ügyfeleket vett rá, hogy hiteleket vegyenek fel tőle.

Inkei Bence
bűnügy

Már jövőre lecsapna az EU az olcsó kínai online e-kereskedőkre

A tervezettnél két évvel korábban bevezetnék az EU-szerte egységes kezelési díjat a Shein, Temu és Alibaba platformokon rendelt kis csomagokra.

Inkei Bence
gazdaság

Vizsgálja az Európai Bizottság, hogy a Red Bull bekavart-e a tisztességes versenybe az energiaitalpiacon

Jogellenesen próbálhatták korlátozni a versenyt.

Bábel Vilmos
gazdaság
Podcast

Tyúkól #55: Vannak nők, akiket eltemettek a történelemben a férfiak

A történelemkönyvekben alig vannak nők, az irodalomban és a művészetekben pedig ugyanúgy megpróbálták őket diszkreditálni sokáig, ahogy a tudományban. Pedig lenne kikről beszélni, Budai Lottival fel is hozunk pár példát.

Diószegi-Horváth Nóra, Kun Zsuzsi
podcast

Pluribus: a Breaking Bad alkotójának új sorozatában a boldogság a legijesztőbb

Vince Gilligan új sorozatában Albuquerque és a főszereplő Rhea Seehorn maradtak az előző projektjeiből, minden más merőben új. A Pluribusból az első két epizód alapján bármi lehet, és pont emiatt a kiszámíthatatlanság miatt emelkedik ki az átlagból.

Inkei Bence
FILM

Mi a kínai étel? És hogyan kell enni?

A kínai ételnek, és a kínai étel a kínaiak életében betöltött szerepének legnagyobb nyugati szakértője a brit Fuchsia Dunlop, akinek könyvét magyarul a 444 adta ki. A kínai konyha kultúrtörténete című könyv előszava most cikként is olvasható.

444.hu
könyv