Hétvégi olvasnivalók a NER végnapjairól, technofasizmusról és mogyorófejű rettegőkről

reggel 4

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, az elmúlt hét legfontosabb-érdekesebb nagyobb cikkeivel, videóival. Akad sokféle hírlevelünk, itt lehet válogatni köztük.

Az élet itthon

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Még időnk sem volt magunkhoz térni a választás után, ezen a héten máris hatalmas lendülettel történtek tovább a dolgok. Párhuzamosan két fontos szál futott, egyrészt formálódik az új kormány, másrészt élőben lehet figyelni a NER összedőlését. Kezdjük az utóbbival: részletesen foglalkoztunk azzal, hogy hogyan indult meg a Fideszben az Orbán Viktor-mentő hadművelet. Ezt a cikkünket aztán korrekten szemlézte az MTVA, sokunk komoly meglepetésére. Pénteken hosszú órákon figyeltük, hogy mi megy most a fideszes propagandában, miközben roskadozik az egész, a jelek szerint például Rogán Antal bukhatja a TV2-t.

Írtunk arról, hogy mivel a Fidesz nagyon szűkre szabta a köztársasági elnök és az AB mozgásterét, így saját magának köszönheti Orbán, hogy villámgyorsan leszedhetők az emberei, és pro- és kontraérveket gyűjtve jártuk korul a kérdést, hogy elképzelhető-e, hogy Orbán visszatér még a hatalomba.

Foglalkoztunk emellett azzal, hogy hogyan veszített el minden napot a kampányban Orbán Balázs, megnéztük, hogy a nemzetközi elemzők milyen érdekesebb állításokkal álltak elő a Fidesz bukásáról; összeszedtük, kik lehetnek az ismertebb-jelentősebb fideszesek, akik otthagyják a Parlamentet, felidéztük a nyugdíjba vonuló Pintér Sándor pályáját, és belső üzenetek alapján bemutattuk, hogy Rogán minisztériuma hogyan nyomta át az üzeneteit a többi minisztériumon keresztül. Bónuszként pedig bemutattuk a legnagyobb arcú orbánista balladáját és 16 fotót, melyek megmutatták, milyen volt a NER.

Fotó: Magyar Péter/Facebook

A Tiszával kapcsolatban megírtuk, hogy négy mandátumot bukott úgy a párt, hogy a listás szavazóik nem szavaztak át egy az egyben az egyéni jelöltre is, bár látva a masszív kétharmadukat, ezt valószínűleg nem bánják annyira. Újabb neveket jelentettek be a leendő kormányból: érkezik Vitézy Dávid közlekedési, Lannert Judit oktatási miniszternek, Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszternek, Lőrincz Viktória vidékfejlesztési miniszternek, és alighanem legnagyobb meglepetésként Ruff Bálint a Miniszterelnökség élére.

Fődi Kitti megírta, hogy anyukája a választás után eszmélt rá, hogy 16 évig hazudtak neki, megnéztük, hogy mekkora üzlet lett a rendszerváltás a Vinteden, írtunk arról, hogy az is milyen jó fejlemény, hogy a magyar zászlót sikerült visszavenni a fideszesektől, megkérdeztük olvasóinkat, melyik szimbolikus Orbán-intézkedést törölnék el legelőször, és foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mi lesz a magyar focival a NER-es pénzeső évei után.

Valamnt egy kolozsvári szociológussal és az első erdélyi Tisza-sziget alapítójával beszélgettünk arról, mit jelent a magyar választás eredménye Erdélynek.

Közért

Újra és újra leszavazta a Fidesz a parlamentben az ügynökakták nyilvánosságát, Ruff Bálint viszont első intézkedései közé sorolta ezt az ügyet. A vesztes kampány vezetője közben rádöbbent, mást kellett volna csinálni. Robog tovább a magyar politika, erről szólt a Közért új adása.

Interjú

Nem az ölünkbe esett a változás, rengetegen vettek részt benne. Ez száz éve a legjobb esélyt kínálja tartós rendszer alapítására. Meg kell nevezni a bűnösöket, ki kell szorítani az oroszokat, be kell vonni az embereket a rendszerépítésbe: többek között ezekről beszélt Orbán Krisztián Uj Péter vendégeként.

Világ

Vlagyimir Putyin
Fotó: ALEXANDER KAZAKOV/AFP

Ahogy Orbán megbukott, rögtön jóval olajozottabbá vált az EU működése is: a héten jóváhagyták a 90 milliárdos hitel folyósítását Ukrajnának. Írtunk arról, hogy Robert Golob nem tudott kormányt alakítani Szlovéniában, visszatérhet Orbán szövetségese. Sz. Bíró András a Qubitra írt arról, hogy Putyin népszerűsége csökken, a békére vágyók száma nő Oroszországban, és megírtuk, hogy ugyan nem boldogok Brüsszelben a bolgár választások eredményétől, de új Orbánról még korai lenne beszélni. Foglalkoztunk azzal is, hogy orosz agressziós forgatókönyvekről spekulált Zelenszkij, és ezzel kicsapta a biztosítékot a balti államokban.

Technológiafronton megírtuk, hogy az Anthropic inkább nem mutatta be a legújabb AI-modelljét, arra hivatkozva, hogy az túl nagy veszélyt jelentene a világra, ami persze vagy igaz, vagy nem, és írtunk arról, hogy nyílt technofasiszta kiáltvánnyal állt elő a Palantir.

Állatok

Mi a titka 2026 legaranyosabb videójának, amin egy hangyász ölel egy árva kismajmot? Szily László bement a ketrecükbe, hogy kiderüljön. Két csőfejű hangyász, két császárbajszot viselő nyugdíjas, egy mogyorófejű rettegő és egy kamasz oroszlánmajmocska igaz története a budapesti állatkertből.

Kapcsolódó cikkek

A Fidesznél is jól feküdt, a fővárosban is aktív volt: Vitézy Dávid lesz az új közlekedési miniszter

A Tisza másik, frissen bejelentett minisztere új belépő a politikába.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán nélkül jóváhagyta az EU a 90 milliárdos hitel folyósítását Ukrajnának

A 20. szankciós csomag is simán átment.

Windisch Judit
gazdaság

Hangyásszal ölelkező aranyos kismajomban is oktatjuk az egész világot – ismerd meg a zuglói Punch igaz történetét!

Mi a titka 2026 legaranyosabb videójának, amin egy hangyász ölel egy árva kismajmot? Bementem a ketrecükbe, hogy kiderüljön. Két csőfejű hangyász, két császárbajszot viselő nyugdíjas, egy mogyorófejű rettegő és egy kamasz oroszlánmajmocska igaz története a budapesti állatkertből.

Szily László
ÁLLAT

Ruff Bálint lesz a Tisza-kormány Miniszterelnökséget vezető minisztere

Magyar Péter egyben bejelentette azt is, hogy Lőrincz Viktóriát kérte fel a megalakuló TISZA-kormány terület- és vidékfejlesztési miniszterének.

Mészáros Juli
POLITIKA

Négy mandátumot bukott úgy a Tisza, hogy a listás szavazóik nem szavaztak át egy az egyben az egyéni jelöltre is

Négy választókerületben úgy nyert mandátumot a Fidesz, hogy pártként a Tisza volt népszerűbb ott. Egy helyen viszont fideszes fölényt fordított a maga javára a tiszás jelölt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Propagandamédia a NER után, percről percre

Közel két héttel a Fidesz veresége után egyre izgalmasabb az eddig kormány által uralt tévék, rádiók és lapok hangvétele. Percről percre közvetítettük a széteső közmédia és a propagandalapok egy napját.

Mészáros Juli
Média
Videó

Azokat a titkokat tárná fel a Tisza-kormány, amiket a Fidesz minden erejével védett

Újra és újra leszavazta a Fidesz a parlamentben az ügynökakták nyilvánosságát, Ruff Bálint viszont első intézkedései közé sorolta ezt az ügyet. A vesztes kampány vezetője közben rádöbbent, mást kellett volna csinálni. Robog tovább a magyar politika, itt a Közért új adása.

Bokros Dorka, Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video
Videó

Orbán Krisztián: Most magunknak harcoltuk ki a rendszerváltást

Nem az ölünkbe esett a változás, rengetegen vettek részt benne. Ez száz éve a legjobb esélyt kínálja tartós rendszer alapítására. Meg kell nevezni a bűnösöket, ki kell szorítani az oroszokat, be kell vonni az embereket a rendszerépítésbe.

Uj Péter, Botos Tamás
POLITIKA

Putyin népszerűsége csökken, a békére vágyók száma nő Oroszországban

Az a háborús propaganda, amivel a hatalom el akarja továbbra is fogadtatni az ukrajnai háború folytatását, egyre hatástalanabbnak tűnik, miközben az orosz gazdaságban a válság jelei tapasztalhatók.

Sz. Bíró Zoltán
gazdaság

Saját magának köszönheti Orbán, hogy villámgyorsan leszedhetők az emberei

Orbán Viktor próbálja azt sugallni, mintha kétharmaddal is nehéz lenne eltávolítani a hivatalából a köztársasági elnököt vagy a legfőbb ügyészt, de ez nem így van.

Windisch Judit
POLITIKA

16 kép arról, milyen volt a NER

444-es fotók örökítik meg a rendszert, amiben eltöltöttünk 16 évet.

plankog, Németh Dániel, Botos Tamás, Kristóf Balázs, Bankó Gábor
POLITIKA

Robert Golob nem tudott kormányt alakítani Szlovéniában, visszatérhet Orbán szövetségese

Janez Janša talán össze tudna rakni egy koalíciót, legalábbis az oroszpárti szélsőjobb külső támogatásával. A parlamenti patthelyzet miatt azonban a kormányfői poszt olyan forró krumpli Szlovéniában, amit senki sem akar igazán.

Inkei Bence
külföld

A magyar zászló visszavétele

Az én rendszerváltásom már április 12-én délután elkezdődött, amikor a Hollandiából szavazni hazajött gyerekeim a rendszerváltó outfitjük összeállítása közben megkérdezték, van-e itthon magyar zászló, az ugyanis kéne.

Szily László
vélemény

„Az MK-s üzenetek posztolása eddig sem volt opcionális, de most különösen nem az” – így ugráltatták a kampányban a többi minisztériumot Rogánék

Így működött a backoffice.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A barna orrú Orbán ösvényei

Yung Orbán elhitette Ol' Dirty Orbánnal, hogy a nagy szuverenitásban mindent úgy kell csinálni, mint Amerikában. Így sikerült elveszíteni minden egyes napot a kampányban, és akkorát bukni, amekkorát ilyen előnyből még senki soha.

Bede Márton
vélemény

Megkezdődött a Fideszben az Orbán Viktor-mentő hadművelet

Nem tudni, sikerrel jár-e, de a lelépő miniszterelnök hozzálátott megmaradt hatalma körbekerítéséhez. A stábban Orbán Balázsra mutogatnak és a kampányfőnök lemondását várják.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

„Szép állapotú Novák Előd kizárólag személyes átvételre", „Radnai Márk-toll, amivel történelmet írtunk" – big business lett a rendszerváltás a Vinteden

A tudatos, trendszettelő, kíváncsiskodó, könnyű pénzért lehajoló eladók másodlagos piacot teremtettek a 2026-os választás tárgyi emlékeinek.

Német Szilvi
POLITIKA

Az Anthropic inkább nem mutatta be a legújabb AI-modelljét, arra hivatkozva, hogy az túl nagy veszélyt jelentene a világra

A Claude Mythos állítólag mindennél hatékonyabban talál támadható pontokat a digitális infrastruktúrákban, emiatt a pénzügyi rendszerektől az internetes oldalakig minden veszélybe kerülhet. Ha mindez csak PR-fogás lenne, akkor sem lehet hátradőlni, az AI-modellek fejlődése ugyanis eleve ebbe az irányba halad.

Horváth Bence
TECH

Melyik szimbolikus Orbán-intézkedést törölné el legelőször?

Vármegyék? Minisztériumok költöztetése? Az apa férfi? Német megszállás emlékműve? Az olvasó kiadhatja magából a feszültséget!

Rovó Attila
POLITIKA

15 év pénzbőség után rászakad a magyar focira a rideg valóság

Az Orbán-kormány alatt roppant kényelmes helyzetben voltak az NB I.-es klubok, a váltással azonban eltűnik mögülük a háttér. A találkozás a valósággal fájdalmas lehet.

Székely Sarolta
foci

Nem boldogok Brüsszelben a bolgár választások eredményétől, de új Orbánról még korai lenne beszélni

Rumen Radev átült az elnöki székből a kormányfőibe, miután olyan fölénnyel nyerte a választást, mint az 1990-es évek óta senki. A korrupció felszámolását várják tőle, nem külpolitikai izmozást.

Inkei Bence
külföld

A NER örökös belügyminisztereként, összesen 20 év után búcsúzik a rekorder Pintér Sándor

0 lett a legendás 3,125 százalékos esélyből. Ő az egyetlen ember, aki az összes Orbán-kormányban ugyanazt a tárcát kapta meg. Minisztériuma a választási kampány két legfontosabb történetében, a Szabó Bence- és a Szőlő utcai sztoriban is szerepet kapott.

Rovó Attila
belföld

Az atomkorszak véget ért, az elrettentés új korszaka az AI-ról fog szólni – nyílt technofasiszta kiáltvánnyal állt elő a Palantir

Az amerikai techóriás vezérigazgatója a nyugati civilizáció felsőbbrendűségét, az AI-fegyverkezés fontosságát, illetve az amerikai állam és a Szilícium-völgy még szorosabb összefonódásának szükségességét hirdeti.

Horváth Bence
TECH

Rogán Antal bukhatja a TV2-t

Indul a belharc: Mészárosék elküldték a hírigazgatót, aki tíz évig gyártotta a rogáni propagandát. Szalai Vivien távozásával új korszak kezdődhet a TV2-ben.

Rényi Pál Dániel
Média

Van még visszaút Orbán előtt a hatalomba?

Lehet, hogy igen. 16 év a hatalomban sok idő, a pártot egyedül irányítja, ellentmondást nem tűrő módon. De amellett is vannak érvek, hogy ez kizárt. 16 év a hatalomban sok idő, a pártot egyedül irányítja, ellentmondást nem tűrő módon.

Rovó Attila
POLITIKA

Orosz agressziós forgatókönyvekről spekulált Zelenszkij, és ezzel kicsapta a biztosítékot a balti államokban

A Kreml azzal vádolja a balti államokat, hogy átengedik az orosz célpontokat támadó ukrán drónokat. Az ukránok szerint nem kizárt a NATO egységét tesztelő orosz támadás a Baltikumban. Tallinnban, Rigában és Vilniusban viszont stratégiai nyugalom honol, és erre meg is van az okuk.

Inkei Bence
külföld

Megunták, elfáradtak, nem tudnak elszámolni, lejáratódtak – ők lehetnek a Fidesz-frakció nagy kimaradói

Helye van a bűnbak Orbán Balázsnak és Kubatov Gábornak a parlamentben? Kövér, Szijjártó, Lázár, Rogán és Gulyás is beül? Lezsák nem adja olcsón a bőrét? Szükség van-e a Fidelitas-elnökre, ha a fiatalokat nem sikerült megszólítani? Beül a 81 éves Latorcai?

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

A fideszes anyukám a választás másnapján jött rá, hogy 16 évig hazudtak neki

16 évig szavazott a Fideszre, de április 12-én rájött, hogy valami nem stimmel. Eddig azt mondták neki, hogy a Fidesz kétharmaddal fog nyerni, aztán a Tisza nyert kétharmaddal. Ami utána történt, az számomra is hihetetlen.

Fődi Kitti
POLITIKA

„A párbeszéd, a megbékélés nem valósulhat meg elszámoltatás nélkül Erdélyben sem”

Milliárdok mentek el látszatberuházásokra, propagandára. Az erdélyi magyarságot ugyanazok vezetik tovább, akik alatt sorozatban történtek választási csalások. Egy kolozsvári szociológussal és az első erdélyi Tisza-sziget alapítójával beszélgettünk.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

„Orbán csak a műsort tudta csinálni, képtelen volt bármi tartósat létrehozni”

Soha nem figyeltek annyian Magyarországra, mint a 2026-os választás előtt és után. Összegyűjtöttünk egy rakás jó külföldi meglátást a magyar rendszerváltásról.

Bede Márton
POLITIKA
Videó

A legnagyobb arcú orbánista balladája

Szánthó Miklós magabiztos volt. Nagyon, nagyon magabiztos. Egy választási vereség története az Alapjogokért Központ főigazgatójának kordokumentum értékű videóin keresztül.

plankog, Botos Tamás
video

Lannert Judit lesz a gyermek- és oktatásügyi miniszter

Az oktatáskutató Lannert Juditot jelölte Magyar Péter az oktatási tárca élére. A szakember éppen két napja mondta el véleményét a hazai oktatásügyről a Qubit podcastjában.

Nagy Gergely
oktatás