bűnügy

Elrendelték Láng Zsolt, Őrsi Gergely és Molnár Zsolt, valamint további öt politikus és cégvezető letartóztatását

A kétmilliárdos vesztegetési ügyben rácsok mögé kerül volt MSZP-s és momentumos pártigazgató, egykori fideszes alpolgármester is.

Haász János
bűnügy

Az ügyészség letartóztatást is kezdeményezett a parkgondozási bizniszben érintett politikusokkal szemben

Őrsi Gergely és Láng Zsolt is előzetesbe kerülhet.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Elképesztő listát ad ki a kilenc politikus, akiket most megnevezett a KNYF az óbudai korrupciós ügy gyanúsítottjai közül

Molnár Zsolt, Őrsi Gergely, Láng Zsolt, Ceglédy Gergő, további fideszesek, MSZP-sek és momentumosok.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Gázpisztollyal lőtt gyalogosokra egy 20 éves férfi Hatvanban

Szórakozásból.

Benics Márk
bűnügy

Volt momentumos politikusokat is előállítottak az ügyészség akciójában kedden

A keddi, több önkormányzatot érintő akció során volt szocialista és fideszes képviselőket is előállítottak a hatóságok.

Székely Sarolta
bűnügy

Tuzson Bence utolsó munkanapján kérte a minisztérium az Izraelbe szökött Fürst György kiadatását

Több mint fél évvel Fürst szökése és egy hónappal a Fidesz választási veresége után.

Molnár Kristóf
bűnügy

Életfogytiglanit kért az ügyészség a volt katonára, aki halálra késelte korábbi élettársát

Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, valamint kábítószer birtoklás és fogyasztás miatt emeltek vele szemben vádat.

Benics Márk
bűnügy

Machetével rontottak a vietnámi hitelezőkre, utána mindenki elmenekült, kivéve a támadókhoz konyhakéssel csatlakozó szakácsot, aki visszament a konyhára dolgozni

Egy kőbányai, többszörös gyilkossági kísérletről számolt be az ügyészség.

Herczeg Márk
bűnügy

Kezdeményezték Molnár Zsolt volt MSZP-s parlamenti képviselő letartóztatását

Az ügyvédje megerősítette, hogy az akció hátterében egy parkfenntartási ügy áll.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy hajót, több céget, közel harminc autót és 36 bankszámlát, százmillió forintos nagyságrendű értéket azonosítottak be egy európai vagyonvisszaszerzési akcióban

Ez volt az Europol harmadik összeurópai akciója, most a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala is részt vett a műveletben.

Haász János
bűnügy

Hét évre ítélhetik, miután súlyosan bántalmazott nőket, akikkel erőszakoskodott is

Az egyik nőt a salgótarjáni buszpályaudvaron követte majd támadta meg, a másikat egy ismerőse házában bántalmazta.

Mészáros Juli
bűnügy

Tarr Zoltán várja, hogy valaki feldobja Hankó Balázst

A Tisza-kormány kulturális minisztere a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásainak felhasználásával kapcsolatban vár információkat. Belső vizsgálatot rendelt el.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A rendőrség elkezdte meggyanúsítani az Orbán tavaszi országjárásán erőszakosan fellépő alternatív rendfenntartókat

A kutyapártos ellentüntetők kezéből tépték ki a molinót Veszprémben még márciusban. Egy 25 éves férfi az első gyanúsított, de a rendőrség szerint a későbbiekben további gyanúsítások várhatók.

Haszán Zoltán
bűnügy

Vádat emeltek a volt nyírmártonfalvai polgármester ellen az erdő nélküli lombkoronasétány ügyében

A vele összejátszó vállalkozóval együtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete és hamis magánokirat felhasználása miatt áll bíróság elé.

Benics Márk
bűnügy

Előállította K. Endrét a rendőrség péntek reggel

Hamis tanúzásra kényszerítés gyanúja miatt.

Mészáros Juli, Székely Sarolta
bűnügy