hajdu jános

Két nappal a rajtaütés előtt felhívott Farkas Örs – így kezdődik Hajdu János vallomása az aranykonvojügyben

A bilincselés „vastag félreértés” volt, hogy az ukránok ne gyanúsítottak, hanem tanúk lennének, az fel sem merült – állítja Hajdu János a vallomásában, amely a 444 birtokába került. Visszaemlékezése több helyen ellentmond az akcióban részt vevő NAV-os vezetők tanúvallomásainak, a bűncselekmény elkövetését tagadja. Rengeteg tábornok, egy államtitkár, és egy ponton Pintér Sándor neve is előkerül a 24 oldalas jegyzőkönyvben.

Bábel Vilmos
POLITIKA

A NAV szerint bármi alapján gondolta is az AH, hogy az ukrán pénzszállítók ügyében feljelentést kell tennie, ők semmilyen bűncselekményt nem látnak

Az ügy végleges lezárásához szükséges az osztrák nyomozóhatóság válasza, ezért annak beérkezéséig a NAV felfüggesztette a nyomozást.

Bábel Vilmos
bűnügy
Podcast

Meddig tart ki Hajdu János lojalitása Orbán felé, ha súlyos bűncselekményekkel vádolják?

Egyre több bizonyíték kerül elő arról, hogyan zajlott az ukrán pénzszállító elleni akció a kampány hajrájában. Átbeszéltük, mit lehet tudni az ügyről.

Czinkóczi Sándor, Kovács Bendegúz, Bábel Vilmos, Bokros Dorka
podcast

Tanúvallomások szólhatnak arról, hogy Hajdu a rajtaütéskor Orbán Viktorral telefonált

Hajdu Jánost hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvoj-akció miatt, utána biztonsági igazgatói pozíciót kapott a Fidesztől. A tét, hogy a jogellenes fogva tartás és más bűncselekmények miatti nyomozás elér-e bármilyen módon Orbánig.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Tegnap gyanúsítottként hallgatták ki, ma már a Fidesz biztonsági igazgatója

Sűrű napjai vannak Hajdu Jánosnak.

Urfi Péter
POLITIKA

Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében

A TEK volt főigazgatóját az ukránok jogellenes fogvatartásával és sanyargatásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kolozsi Ádám
belföld

„A lényegi döntést, utasításokat hozó személyek a következők: Dr. Orbán Viktor volt miniszterelnök”

Lapunk birtokába jutott egy fotó egy állítólagos ügyészségi dokumentumról. Felsorolják benne, kiknek a büntetőjogi felelősségét kellene tisztázni az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. A nevek között ott van Orbán Viktoré is. Farkas Örs exállamtitkárról és Hajdu János ex-TEK-főigazgatóról azt írják, „gyanúsítotti kihallgatásuk indokolt”. Az ügyészség a nyomozásra hivatkozva érdemben nem válaszolt a kérdéseinkre, de nem írták azt sem, hogy nem valódi a dokumentum.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Nem rendőr többé Hajdu János, a TEK korábbi igazgatója

Magyar Péter még május végén rúgta ki a TEK főigazgatóját, most pedig Sulyok Tamás felmentette a hivatalos szolgálat alól.

Kaufmann Balázs
belföld

„Tanút nem hallgatunk ki bilincsben, vegyék le a tanúról a bilincset”

Az Orbán-rendszer utolsó nagy nemzetközi botránya az „aranykonvojügy”. Orbán utasítására szinte az összes bűnüldöző szervet felhasználták az ukránellenes propaganda érdekében végrehajtott akcióhoz. Két NAV-os vezető tanúvallomása alapján rekonstruáltuk, hogyan zajlott a kapkodva összetákolt eljárás, és hogy hogyan dirigálta a lépéseket a TEK.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Magyar Péter kirúgja Hajdu Jánost, a TEK főigazgatóját

Hajdu a TEK 2010-es megalapítása óta vezette a szervezetet.

Kaufmann Balázs
belföld

Pert vesztett az ex-telexes újságírókkal szemben a TEK főigazgatója

Interjú helyett a TEK századosa megnézette a kamerák gyári számát, hogy „nem-e körözött” – önkényesen akadályozták az újságírókat, hogy Szijjártót kérdezzék, most a TEK-nek újra kell vizsgálni az ügyet.

Kolozsi Ádám
belföld

A TEK szerint nem kell emelni a hazai terrorkészültségen

Marad a közepes szint.

Czinkóczi Sándor
terror

Négy és fél órán át próbált tárgyalni a TEK az esztergomi robbantóval

A terrorelhárítás közvilágítás hiányában sötétedés előtt akarta végrehajtani a műveletet, derült ki többek közt Hajdu János főparancsnok beszámolójából.

Fődi Kitti, Solti Hanna
belföld

A TEK főigazgató-helyettesét is célba vették a Pegasusszal

Abban az időben, amikor távoznia kellett a terrorelhárítástól. Azt gyaníthatták róla, hogy információkat próbál szerezni a főnökéről.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Több ezer rendőr biztosítja a pápa vasárnapi budapesti vizitjét

Az egyházfő az Eucharisztikus Kongresszuson pontifikál misét.

Király András
POLITIKA