A fiai is elkísérték a miniszterelnököt, aki bejelentette az üldözött keresztényeket segítő program folytatását. Rétvári Bencének a mai napról eszébe jutott Kádár János.
Velkey György külügyi államtitkár nyilvánosságra hozta a focista levelét.
Az afrikai küldöttséget elvitte az apukájához is kávézni.
Elég volt egy baráti levél.
A bizottsági titkárság sajnos nem tudja, hol érje el a volt külügyminisztert.
Egy belső feljegyzésben tételesen leírták, mekkora „haszonnal” dolgoztak egyes cégek, azaz mennyivel drágábban adták el a Kínában vett eszközöket a minisztériumnak. Többen is voltak, akik nem álltak meg 30 százaléknál.
Az Orbán-kormány olyan gépeket vett 300 milliárdért, amiknek közel felénél talált problémát a kirendelt katonaorvos.
Mindezek mellé még „hatalmas anyagi támogatást” is ígért a kínai cégnek az Orbán-kormány külgazdasági és külügyminisztériuma.
A Fidesz és a KDNP közben továbbra is borzasztóan aggódik az önkény miatt. Minden minisztériumból esnek ki a csontvázak, és most hirtelen a jogállam szentsége lett a legfontosabb? - válaszolta Velkey György.
A kormány nemcsak a lezárt területeket rendezné, hanem a Kós Károly sétányt is autómentesítené, és újragondolná a Hősök terét is.
Velkey György szerint „ez nem tisztogatás, hanem korrekt, emberi bánásmód és kiállás azok mellett, akik napi szintű elszenvedői voltak, akár félreállított diplomataként, akár állampolgárként mindannak, ami az elmúlt években a minisztériumban történt”.
A választások előtt rengeteg fiatal lány kezdett politikai tartalmakat gyártani a TikTokra. Sokan közülük arra számítottak, a választások után csökken a pörgés – aztán jött a Netflix-kormányzás, és most már miniszteri meghallgatásokat játszanak újra.
A Telex megszerzett néhány nevet azok közül, akiknek volt diplomata útlevelük. Az Orbán-kormány alatt nagyon sok útlevelet osztotta ki, az új vezetés felülvizsgálja a listát.
Velkey György államtitkár szerint politikusi haverok, sportegyesületek, NER-es üzleti körök, külföldi kötődésű személyek egész sora kapott minden indok nélkül.
Sümeghy Claudiára „az egyik legösszetettebb és legnehezebb munka vár a következő négy évben”.