- 18 ezer embert tartóztattak le, és 50 ezer útlevelet vontak be a katonai puccs három héttel ezelőtti leverése óta.
- A tisztogatások nem álltak meg a katonai vezetésnél, elérték a kormánytól független sajtót, az oktatási intézményeket és a közigazgatás szinte minden szintjét.
- A cél az egykori szövetséges hitszónok, Fethullah Gülen hálózatának felszámolása és az elnöki rendszer bevezetése.
- Erdogan most nyugati szövetségeseit láttatja az összeesküvés mögött és Oroszországhoz közelít.
"Lyukakba fogjuk dugni őket, hogy többé ne lássák Isten napfényét, amíg csak lélegeznek. Soha többet nem fognak emberi hangot hallani. Halálért könyörögnek majd”
- ezt Nihat Zeybecki, török gazdasági miniszter nyilatkozta hétfőn, miután a helyi hatóságok elfogták a Recep Tayyip Erdogan török elnök elleni merénylettel vádolt 11 kommandóst Marmaris városában.
Egy mondatban aligha lehet pontosabban összesűríteni a jelenlegi hangulatot a Boszporusz-híd túloldalán, ahol 20 nap alatt tízezreket vetettek börtönbe és nyilvánítottak árulóvá, sorozatos kínzásokról érkeznek hírek, és folyamatos a tisztogatás a köz- és magánszférában. Annyi a fogva tartott, hogy sportközpontok és istállók működnek már ideiglenes fegyházként.
A kormány üldöz mindenkit, aki csak hangot mer emelni a megtorlások ellen és halálbüntetéssel fenyegeti az árulókat. Erdogan idáig is autoriter államot épített, de most új szintre lépett: ma már csak velük vagy ellenük lehetsz Törökországban.
Egy török hagyomány: a puccs
Törökországban a ‘60-as évek óta valóságos hagyománya alakult ki a katonai puccsoknak: az elmúlt 56 évben összesen ötször döntötték meg a hatalmat jelenleg 600 ezer lelket számláló hadsereg vezetői.
A nagyhatalmű török haderő évtizedek óta a török függetlenségi háború győzője, Kemal Atatürk szellemiségét őrzi, és nacionalista vonalat képvisel a hivatalosan szekuláris, valójában az iszlámmal rendre elfogadóbb országvezetéssel szemben. Az elmúlt öt alkalomból kétszer is az iszlám túlzott politikai befolyása állt a felkelés mögött.
De ez a puccs most nem csak katonai lázadásról szól. Erdogan nyíltan vallja, hogy a hadsereg vezetése nem “pusztán ideológiai” okokból cselekedett, hanem egy országhatáron túlról irányított, államellenes összeesküvésben vett részt, amit egykori szövetsége, a Hizmet mozgalmat vezető Fethullah Gülen szervezett meg.
A július 15-i, pénteki felkelést követően azonnal több száz tábornokot és katonai vezetőt tartóztattak le; közel 8000 rendőrt vettek őrizetbe. Hétfőn már 9000 belügyi dolgozót, 6000 bírót, katonát és ügyészt függesztettek fel városi rendőrkapitányokkal együtt, pár nappal később a török elnöki gárda 300 tagját fegyverezték le és vetették börtönbe.
De itt messze nem állt meg a történet: a gülenisták felkutatására tömeges letartóztatások vették kezdetüket a közigazgatásban, tisztogatás indult az oktatási intézményekben és a médiában is. 3 millió köztisztviselőnek függesztették fel azonnal az éves szabadságát.
Az elnök kifejezetten elrettentő döntéseket is hozott: belengették a halálbüntetés jogerőre emelését, megvonták a puccsisták jogát a temetkezéstől, és árulás vádjával fenyegették mindazokat, akik számonkérik a megtorlásokat. Az Amnesty International már tömeges kínzásokról: verésről, nemi erőszakról, éheztetésről számolt be legutóbbi törökországi jelentésében.
Gülen árnyékhatalmat épített ki Törökországban
Amikor a puccsot követően a török elnök három hónapra kihirdette a rendkívüli állapotot, annak szükségét egyértelműen a Gülen-mozgalom felszámolásával indokolta.
Az Erdoganhoz hasonlóan mérsékelt iszlamista Gülennek több millió követője van világszerte és odahaza. A modernitást és a technológiai fejlődés fontosságát hirdető Hizmet külföldi követői dollármilliárdok felett rendelkeznek, iskolákat, cégeket, think-tankeket működtetnek Amerikától Közép-Ázsiáig, és mindenhol, ahol jelentősebb török diaszpóra él. Gülennek 30-40 éve jól beágyazott hálózata működik a török közigazgatásban, a politikában és a rendőrségen is.
Mehmet Simek miniszterelnök-helyettes nemrég teljes természetességgel írt arról, hogy az Erdogan-adminisztráció első éveiben a gülenistáknak szabad kezük volt politikai kérdésekben, mivel az elnöki stábnak se tapasztalata se embere nem volt elég a közigazgatásban.
De három évvel ezelőtt megromlott a viszony köztük - állítólag azért, mert Gülen ügyészségi emberei kezdeményeztek nyomozásokat 14 török kormánypárti politikus, Erdogan fia és más befolyásos vezetők gyermekei ellen vesztegetési és más korrupciós ügyekben. A hadjárat előzménye az lehetett, hogy Erdogan törvényileg korlátozni kezdte a Gülen-féle iskolák működését az országban.
2014-ben Gülenhez közeli rendőrségi és ügyészségi embereket mentettek fel és hurcoltak meg, a hitszónokot pedig az affér óta körözi a török rendőrség, tavaly év végén bevonták útlevelét is. Gülen a kilencvenes évek óta önkéntes száműzetésben él pennsylvania-i birtokán, de míg korábban hazajárt, ma már ki se mozdul Amerikából.
Helyi és külföldi elemzők is azt valószínűsítik, hogy Gülen befolyása alatt működik az ország egyik legolvasottabb lapja, a Zaman és a Samanyolu tévécsatorna is. Múlt hét végén a hatóságok 131 médiacég bezáratását rendelték el az összeesküvésben történt részvételük miatt. Köztük van a márciusban állami irányítás alá vont Zaman is, ahol a szerkesztőség 47 tagjára adtak ki körözést.
A Gülen-hadjárat remek apropót szolgáltat Erdogannak, hogy bezárasson mindenkit, akiről úgy véli, fenyegetheti hatalmát.
Háború az árulók ellen
Szombaton az egész világot bejárták azoknak az újságíróknak a képei, akiket letartóztattatott a török kormány, és akiket a güleni összeesküvésben való részvétellel gyanúsít a hatalom.
Eddig több mint 1000 magániskolát, 1200 alapítványt és 15 egyetemet zárattak be azért, mert Gülen alapította őket. Kedden épp a török futballszövetséget, szerdán már a török tudományos tanácsot mondatták le és szedték szét gülenisták után kutatva.
Gülen nem egy kifejezetten népszerű figura Törökországban: a Metropoll 2014-ben 3 százalékosra tette belföldi elfogadottságát, bár a számot nyílván árnyalja, hogy az elmúlt években támogatói még inkább bujdosásra kényszerülnek. Más felmérések, a Guardian szerint azt mutatják, hogy a társadalom 10 százaléka támogatja a Hizmetet.
Míg a külhoni törökök közt az inkább liberális-szekuláris elveket valló Hizmet népszerűnek mondható, belföldön a mozgalom sötét és homályos múltja miatt sok ellenérzést szül az Erdogannal kritikus körökben is.
2002-ben például rejtélyes körülmények közt meggyilkolták az Ankarai Egyetem professzorát, Necip Hablemitoglut, aki családja szerint halálos fenyegetéseket kapott gülenistáktól, miközben az első komolyabb feltáró tanulmányt írta a hálózatról. Könyve posztumusz jelent meg, és máig ez az egyik legfontosabb írott mű a Hizmetről. Gyilkosát azóta sem kerítették elő.
Nedim Sener PEN-díjas újságírót 2011-ben azért tartóztatták le, mert könyvet írt a Gülen-mozgalom szerepéről abban a perben, amit török ügyészek indítottak katonai vezetők, ellenzéki politikusok és újságírók ellen puccskísérlet megszervezésének gyanúja miatt. Sener azt is állította, hogy Gülennek köze volt a Hrant Dink örmény újságíró elleni 2007-es merénylethez.
Most a Gülen elleni háború - akár ő állt az akció mögött, akár nem - kényelmesnek látszó helyzetet teremt Erdogan számára. A puccsot követően felsorakozott az elnök mellett az ellenzék is, és az országban uralkodó fagyos hangulatban kis túlzással bárkit bebörtönözhet annak gyanújával, hogy a Hizmethez tartozik. És még 70 hátra van a 90 napra hirdetett rendkívüli állapotból.
Feszültség Washingtonnal
A háború nem egyedül Gülenről szól, a jelek szerint az egész hajtóvadászat egy jelentősebb külpolitikai fordulat része is lehet Törökország és a Nyugat viszonylatában - erre utalnak legalábbis az elmúlt hetek eseményei.
A puccs másnapján Süleyman Soylu, Erdogan munkaügyi minisztere már arról beszélt, hogy az USA állhat az események mögött, az elnök pedig ma már nyíltan állítja, hogy Amerika és a Nyugat minimum cinkos a puccs előkészítésében.
Szerintük bizonyíték, hogy több olyan török katonai vezető részvétele is bizonyított, akik az amerikaiak irányítása alatt álló incirliki támaszponton szolgáltak. (Ez az a katonai bázis, amit már a támadás másnapján vesztegzár alá vontak a török hatóságok.) Az amerikaiak közben tagadják és nevetségesnek tartják, hogy előre tudtak volna a puccsról.
Kormánytisztviselők már hivatalosan is kérték a terrorizmussal vádolt Gülen kiadatását, mert attól tartanak, az imám hamarosan politikai menedékjoghoz folyamodik egy harmadik országban - Ausztráliában, Kanadában vagy akár Mexikóban. Az amerikaiak viszont nem látják egyértelműnek Gülen részvételét a puccsban - kiadatásáról a török vádak alapján bíróságnak kell döntenie -, ami az Erdogan-barát sajtóban csak erősíti a narratívát, hogy az USA maga is kivette a részét a felkelés megszervezéséből.
Ezzel párhuzamosan a török-orosz viszony egyre finomodik, a német-török fronton pedig ismét heveskedés zajlik.
Az oroszok Szíriát és a menekültválság kulcsát akarják
Orosz állami és iráni hírszerzési források egyaránt táplálják azt az elméletet, miszerint az orosz titkosszolgálatok segíthettek Erdogannak kimenekülni a puccsisták karmai közül.Ez könnyen lehet szándékos (téves) szivárogtatás, de az egészen biztos, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban látványos a közeledés Ankara és Moszkva között.
A sokáig a szunnitákat pártoló Erdogan korábban élesen szemben állt az oroszokkal, akik Bassár el-Aszad elnök kormányát és a status quo-t támogatják Szíriában. Tavaly már a háború szélére sodródott viszony, miután novemberben a török légierő leszedett az égről egy velük szövetséges szír egységet bombázó orosz vadászgépet. Az életét ejtőernyőn mentő pilótát a levegőben végezték ki az eltökélt Aszad-ellenes kommandósok.
Törökország az elmúlt időszakban partnerként viselkedett a nyugati szövetségesekkel: az USA-val együttműködtek Aszad-ellenes akciókban, tavasszal pedig megállapodtak az unióval is a menekültáradat feltartóztatásáról. A török külpolitika inkább nyugatra kacsintgatott.
Az elmúlt hetekben viszont fordulat állt be: júniusban Erdogan előbb levélben, majd telefonon kért bocsánatot Putyintól a vadászgép lelövése miatt, “barátként, stratégia partnerként” emlegetve az orosz elnököt. Most hétvégén a török elnök már régi pajtásként látogat el Szentpétervárra, hogy orosz kollégájával találkozzon.
A két ország külügyminisztere július elején tárgyalásokat kezdett a szíriai hadihelyzet koordinációjáról, Szergej Lavrov külügyminiszter nemrég pedig arról beszélt, a viszony alakulása Szíria ügyén múlik.
A tét Bassar al-Aszad támogatása és hatalmának megőrzése Szíria élén, ami közvetett hatással lehet az európai menekültválság alakulására - és ezáltal a kontinens stabilitására is.
Szemben Berlinnel és a Nyugattal
Ezzel árhuzamosan mérgesedik a török viszony Berlinnel, és hirtelen a bevándorlásról köttetett uniós egyezség is minimum kérdőjelesnek látszik.
A török külügyminiszter már nyíltan fenyegeti az Európai Uniót azzal, hogy amennyiben októberben nem lép életbe a török állampolgárok vízummentessége az unióban, felmondják a megállapodást és nem tartóztatják tovább a határmenti táborokban veszteglő menekülteket. Hogy erre mennyire jó esély mutatkozik, arról csütörtökön részletesen is írtunk.
Erdogan-közeli lapok Hitlerként mutatják be Angela Merkelt azután, hogy a kölni hatóságok nem engedélyezték a török elnök videó-bejelentkezését egy több tízezres szimpátiatüntetésen. Az eset miatt még az ankarai német nagykövetet is berendelték.
Közben a hangulatkeltés, és az egyre durvuló belpolitikai intézkedések arra utalnak: Erdogan a puccs utáni zűrzavart igyekszik felhasználni arra, hogy előkészítse annak a diktatórikus prezidenciális rendszernek a bevezetését, amire évek óta készül.
Az elemzők többsége szerint az elnök addig valószínűleg nem megy el, hogy tényleg bevezesse a halálbüntetést, de az uniós egyezséggel való zsarolással erős kártya van a kezében, amit már csak a belpolitikai céljai érdekében is minden bizonnyal ki fog játszani.
A jelek szerint Erdogan most a puccs utáni dermedtséget és bizonytalaságot arra próbálja felhasználni, hogy a putyini Oroszországhoz hasonló atmosztférát teremtsen, a félelem és a rettegés mögött pedig a Nyugat ármánykodását láttassa.
A kormánybarát sajtó rendszeresen külső beavatkozással, a gülenistákkal való összeesküvéssel vádolja Washingtont, minden államellenes vélemény mögött kívülről irányított árulást sejtet - így próbál meg még több politikai támogatást nyerni magának a politikai rendszer átalakítása előtt. Amíg pedig ez a hergelés működni látszik, nemigen lehet számítani arra, hogy véget ér az árulók felelősségre vonása.
A cikk a Foreign Affairs, a Foreign Policy, a Guardian, a Chatham House és a Telegraph írásai alapján készült. Címlapfotó: AFP / TURKISH PRESIDENTIAL PRESS OFFICE.