Sose lesz vége: ajtóhiba miatt megint ki kellett vonni a forgalomból egy felújított metrót Budapesten

Reggel fél nyolckor megint ki kellett vonni egy tavasszal felújított és utólag a felújítás után még egyszer meg is javított, és amúgy is hiba nélkül közlekedő orosz metrót a forgalomból Budapesten, miután nem működött az ajtóvisszajelző lámpa.

Az Indexnek nyilatkozó Bolla Tibor BKV vezér szerint a telephelyen most orosz mérnökök vizsgálják, hogy mi történt a kocsival.

Az előző részek tartalmából:

2017. március 20. - Tarlós István és Borisz Bogatirjev átadta az M3-as metró első felújított szerelvényét

2017. március 21. - Egy nap után lepukkant az új orosz metrókocsi

2017. március 22. - Szerdán már el sem indult a felújított orosz metró

2017. március 23. - Hihetetlen: mégis (legalábbis egyelőre) újra jár a felújított 3-as metró!

2017. március 24. - Tarlós szerint sátáni erők állnak a 3-as metró folyamatos lerobbanása mögött

2017. március 28. - A felújított metró az új Széll Kálmán téri óra: megint összeomlott, kiszedték a forgalomból

2017. március 29. - Tarlós szerint az csak gyermekbetegség, hogy sorozatosan lehalnak a felújított szerelvények 3-as metrón

2017. április 26. - Vaksötétben utazhattak a 3-as metró utasai

2017. június 6. - Mindkét oldalon kinyíltak egy felújított 3-as metró ajtói hétfőn

2017. június 8. - Ideiglenesen kivonják a forgalomból a felújított metrószerelvényeket

2017. június 9. - Szombattól újra a 3-as vonalán száguldanak a beújított metrókocsik

2017. június 19. - Öt percig villogott és csipogott a metró a Kálvin téren, aztán inkább leszállítottak róla mindenkit

2017. június 23. - Csak a szokásos: szinte a teljes vonalon leállt a hármas metró

2017. június 23. - A kormány válasza a mindkét oldalon kinyíló metróajtók problémájára: „a felújított szerelvények megfelelnek a vasúti közlekedésbiztonság követelményeinek”

2017. június 23. - A BKV megkezdte a "felújított" orosz szerelvények kivonását

2017. június 26. - A BKV-vezérigazgatója szerint semmi komoly gond nincs a 3-as metróval, csak "nem jól van beállítva egy-két dolog"

2017. június 27. - Jöttek az oroszok, megkeresték a hibát, és megszerelték a metrót

2017. június 29. - Tarlós a metróügyről: „A jelenlegi hangulatban megengedhető, hogy az emberek kibosszankodják magukat, hiszen nemcsak kellemetlenségekkel találkoztak, hanem lépten-nyomon heccelik is őket”

2017. június 30. - Az orosz metrógyártó cég bocsánatot kért Budapesttől

2017. július 3. - A BKV-vezér szerint hisztériakeltés van a hármas metró körül

2017. július 4. - A BKV vezérigazgatója szerint metróval a legbiztonságosabb közlekedni Budapesten

2017. július 4. - Meneküljetek a felszínre! A BKV most közölte, hogy a hármas metró biztonságos

2017. július 13. - Újra üzembe állítják a felújítottnak nevezett metrókocsikat

UPDATE:

A BKV szerint egy FAKOCKA miatt kellett ma reggel kivonni a forgalomból a felújított, majd a felújítás után külön megszerelt, de azóta megint elromlott metrót