Pintér Béla: Amíg anyagilag teljesen el nem lehetetlenítenek, amíg nem áll fenn az a helyzet, hogy félelemből egy játszóhely sem fogad be bennünket, addig maradunk

„Én „Mr. Pinterként” képviselem a bennünk élő Orbánizmust” - nyilatkozta a Népszavának Pintér Béla. A rendező, színész, író a Jubileumi Beszélgetés című előadásukról beszélt, amivel a Pintér Béla és Társulata ünnepli a 20. születésnapját.

A darabban téma a tao-támogatások megszüntetése, ami éppen a Pintér-féle társulatokat hozza nehéz helyzetbe. Pintér erről azt mondta, hogy a darab írása közben nagyon megzavarta a koncentrációját, hogy elvették tőlük a tao-t. Kénytelenek voltak jegyárat emelni és fizetést csökkenteni, egyelőre várják, miként tartja be a kormány az ígéretét, hogy kompenzálják a kieső támogatást. 

Pintér Béla a Jubileumi Beszélgetésben

Az elvont tao miatt a daraban szóba került Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki szerint a tao egy rákos daganat volt a magyar színházi élet testén. Pintér erre úgy vág vissza az interjúban, hogy az ő társulatuknak a Vidnyánszky Attila által kivívott tao-megvonás ártott annyit, mint egy pusztító daganat. Ugyanakkor az a sajátos helyzet alakulhat ki, hogy a kieső pénzeket olyan kuratóriumnál kell megpályázni, amit Vidnyánszky vezet. Amiről Pintér azt mondja, hogy ettől ő még nem törekszik jó viszonyra Vidnyánszkyval:

„És az sem vigasztal, hogy a jövőben egy általa kijelölt kuratóriumhoz kell majd pályáznom, hogy megkaphassuk azt a pénzt, ami a jegybevételeink után járt nekünk. Megalázónak tartanám, ha ezért jóban kellene lenni vele, illetve én nem félek tőle annyira, hogy ezt ne merjem kimondani”.

Pintér saját magát azok közé az ellenzékiek közé sorolja, akik kritikusak az ellenzékkel is. Az új előadásban „megjelenik egy Gyurcsány Ferencre emlékeztető figura. Nyilván ő sem pozitív”. A darabban Pintér szerint ugyanakkor „egy egyszemélyes hatalomra épülő rendszert mutatok meg sarkítva, sok humorral. De a legfontosabb, hogy kimondódjanak fájdalmak, keserűségek és mi ezt ebben a jubileumi előadásban megtesszük. Kimondjuk nyíltan azt, amit gondolunk, és ez a néző számára is felszabadító lehet.”

Pintér megkérdezték, hogy nem gondolkodott-e el azon, hogy külföldön dolgozzon tovább. 

„Amíg anyagilag teljesen el nem lehetetlenítenek, amíg nem áll fenn az a helyzet, hogy félelemből egy játszóhely sem fogad be bennünket, addig maradunk. De nem szeretnék taktikázni vagy óvatoskodni, mert attól nagyon rosszul érezném magam. Ráadásul még a nézőink is csalódnának bennünk”.  

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.