Vezető halálok itthon a koronavírus

járvány
2020 november 04., 17:08

Ahogy november 1-jén, 2-án és 3-án, 4-én is megdőlt a halálozási rekord a magyar járványstatisztikákban: a reggeli tájékoztató szerint az elmúlt 24 órában 90, koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt az országban.

Ezzel a koronavírus lett a vezető halálok Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2019-ben rosszindulatú daganat ölt a legtöbbet, összesen 32 012 embert vitt el a rák. Naponta ez átlagosan 87,7 embert jelent, ami elmarad a koronavírus 90-es napi áldozatszámától. A járvány okozta halálozás ráadásul - ahogy most áll a helyzet - csak növekedni fog a következő napokban.

Elértük a 2000 halottat. A mai 90 áldozattal 2063-ra emelkedett a koronavírus-járvány halottjainak száma. Ha tavasszal kezdődően nézzük az adatokat, ez még mindig nem szupermagas szám, az azonban dermesztő, hogy az összes elhunyt 70 százaléka - 1448 ember - szeptember óta halt meg, és a 2063 áldozat fele az utóbbi 3 hétben halt meg. Ezt az időszakot nézve Európában csak Csehország és Belgium áll rosszabbul nálunk.

De szerencsére, az Orbán-kormány kedden este hatalmas gyomrost vitt be a vírusnak: újra ingyenessé tették a parkolást, és előírták, hogy két széket üresen kell hagyni ezentúl az emberek között a stadionokban és a mozikban. Emellett bezárták a zenés-táncos szórakozóhelyeket, de a kocsmákat és ülőhelyes koncerttermeket nem, éjfél és reggel 5 között kijárási korlátozást vezettek be, és járatsűrítést rendeltek el a tömegközlekedési csúcsidőszakokban.

Amit a kormány csinál, jogtechnikai újítás is, hiszen este bejelentették, majd éjfél előtt pár perccel megjelentették a Magyar Közlönyben, éjfélkor pedig hatályba léptették, hogy másnaptól sűrűbben fognak járni a buszok, időt sem hagyva a felkészülésre. Nem tudni, honnan kellett volna tudnia kedden este egy buszsofőrnek, hogy szerdán reggel többet kell dolgoznia, vagy ki és mikor értesítette az önkormányzati parkolóőröket, hogy szerdán már fölösleges munkába menniük. A mozisok szintén értetlenkednek: az operatív törzshöz fordultak, ugyanis az új szabályok szerint az egy háztartásban élők sem ülhetnének egymás mellé a termeikben.

Ha ez nem lenne elég, az is tisztán látszik, hogy a most bejelentett intézkedések nem elegendőek a járvány érdemi fékezésére.

Ennek ellenére Orbán Viktor optimista, reggel azt mondta, ha mindenki betartja az új intézkedéseket, akkor nem lesz szükség további szigorításokra. Ugyanerre kért mindenkit Müller Cecília országos tisztifőorvos is. A legrövidebbet persze megint szegény Gulyás Gergely húzta, aki szerdai sajtótájékoztatóján hosszasan magyarázni volt kénytelen a nyilvánvalóan ésszerűtlen intézkedéseket. Szerinte a kaszinóknak például azért nem kell bezárniuk, mert csak ott nagy a veszély, ahol táncolni lehet, és nem azért, mert mindegyik Fidesz-közeli üzletemberek érdekeltsége.

Ha a kaszinóknak nem is, egy XX. kerületi CBA-nak már be kellett zárnia, ugyanis az eladók helytelenül viselték a maszkot. A rendőrség döntése értelmében 3 nap múlva nyithatnak ki újra.

Az, hogy egyre súlyosabb a járványhelyzet Magyarországon, a kórházi ápolásra szorulók számának rohamos növekedéséből is látszik: 4871-en vannak most összesen. Miskolcon már betelt a koronavírusos betegeknek fenntartott ágyak 80 százaléka, ezért a környék újabb fertőzöttjeit már Egerbe szállítják.

Karácsony Gergely szerdán bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat tömeges tesztelésbe kezd, ehhez 100 ezer tesztet szereznek be. A cél, hogy a különösen veszélyeztetett ágazatokban biztosítsák az önkéntes tesztelés lehetőségét. A II. kerületi önkormányzat bejelentette, hogy a projektben az óvodai és bölcsődei dolgozókat is teszteli.

Arról, hogy milyen mozgalmas nap volt ez, sokat elárul, hogy csak ilyen sok hír után fér ide az, hogy elkapta a koronavírust Szijjártó Péter külügyminiszter is.

Külföld

Lengyelországban zárnak az iskolák. Mateusz Morawiecki kormányfő emellett a kulturális intézmények és bevásárlóközpontok bezárásáról is rendelkezett. Most az alsó tagozatosok is távoktatásra térnek át, a felsősök és a gimnazisták már eddig is így tanultak.

További szigorításokat jelenthet be a francia kormány, ugyanis április óta nem volt ilyen rossz a járványhelyzet az országban.

Az Egyesült Államokban a második legtöbb új fertőzöttet jelentették az elnökválasztás napján, több mint 91 ezer új fertőzöttet regisztráltak. A naponta regisztrált új fertőzöttek számának alakulása az USA számára sem fest rózsás jövőképet.

Az angol egészségügyi szolgálat a legmagasabb koronavírus-készültségi szintet vezette be. Tájékoztatásuk szerint a kórházak 20 ezer koronavírusost tudnak fogadni az egészségügyi ellátás zavartalansága mellett, jelenleg 10 ezer pácienst ápolnak, a közelgő hetekben várhatóan elérik a 20 ezres limitet.