Az orosz mintánál is keményebben

reggel 4
2021 június 17., 05:01

Jó reggelt! Ma már egyértelműen kánikula lesz.

4 legfontosabb cikkünk most

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

PUTYINNÁL SÚLYOSABB

Több százan vitték el leveleiket a Sándor-palotához június 16-án, amelyekben leírják melegségük történetét.
photo_camera Fotó: Kaufmann Balázs - 444

Szerda este több százan, főként tinédzserek gyűltek össze a Sándor-palotánál, hogy levelet vigyenek Áder Jánosnak. Az akció célja az volt, hogy rávegyék a köztársasági elnököt, ne írja alá a kedden megszavazott homofób törvényt. Néhány fiatalt megkértünk, hogy mondja el, mit üzen az elnöknek. Talán ez volt a legvelősebb:

„Hozzászoktam, hogy nem foghatom meg a párom kezét az utcán, ahhoz viszont nem, hogy a másságom miatt állítanak célkeresztbe”

Áder nyilván alá fogja írni a törvényt, és annak sem lesz sok foganatja, hogy tiltakozott miatta a német kormány és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság pedig a kivizsgálását ígéri. Pedig ez a törvény még a feltehetően mintául szolgáló orosz szabályozásnál is szigorúbb:

  • Az orosz jogszabály nem mossa össze szándékosan (már címében is) a pedofíliát a homoszexualitással, míg a magyar igen.
  • Az orosz jogszabály az LMBTQI-körben maradva csak a „nem hagyományos” szexuális kapcsolat ábrázolását és népszerűsítését tiltja 18 év alattiak körében. A magyar verzió viszont nemcsak a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését tiltja, de a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést és a nem megváltoztatását is, és azt is, hogy a 18 év alatti személyek ilyesmiről egyáltalán halljanak.
  • A magyar törvény egy később megalkotandó listán való szerepléshez köti, hogy mely – az iskolai állományon kívüli – személy/szervezet végezhet szexuális kultúrával, nemi élettel kapcsolatos foglalkozást. Tehát amíg a miniszter nem adja ki ezt a rendeletet és el nem kezd működni a nyilvántartás, addig egyetlen ilyen foglalkozást sem tarthat egyetlen szervezet sem. Ilyen típusú korlátozás az orosz törvényben egyáltalán nincs.

COVID-21

photo_camera Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

Amennyiben a járvány nem vesz új, váratlan fordulatot, Magyarország június 24-től visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást – jelentette be Szijjártó Péter. Minden jel arra mutat, hogy az addig hátralévő egy hétben nem lesz váratlan fordulat. Bár vannak furcsa kiugrások a hazai adatokban, a tendencia továbbra is egyértelműen pozitív.

A nyitás egyébként általános európai tendencia, Szardíniára például már az megy, aki akar. Nagyon más a helyzet Oroszországban, ahol arról döntöttek, hogy több gazdasági ágazatban kötelezővé teszik a védőoltást. Az országban, ahol kevesen bíznak az államban, rendkívül alacsony az oltási hajlandóság, a vezetés pedig feltehetően megijedt attól, hogy a delta variánssal egy, a korábbiaknál is pusztítóbb hullám söpörhet végig az oroszokon.

ÖRÖKKÉ HOME OFFICE

photo_camera Fotó: AMAURY CORNU/Hans Lucas via AFP

A járvány lecsengésével egyre több munkahelyen küzdenek a kérdéssel: vissza kell rendelni az irodába az alkalmazottakat? A döntéshez elsősorban azt kellene tudni, hogy mi a jó a cégnek és mi a jó munkavállalónak. A felmérések azonban azt mutatják, hogy nincs egyértelmű, minden munkahelyre alkalmazható válasz.

  • A munkáltatók és a munkavállalók körében végzett korai felmérések szerint a hatékonyság a home office bevezetése után nem csökkent.
  • De van olyan felmérés is, amely szerint hiába dolgoztak többet egy vállalat alkalmazottai a világjárvány kezdete óta, a produktivitásuk nem nőtt, ez pedig elsősorban az online értekezletek számlájára írható.
  • Az ingázás kiesésével nyert idő sem tudta kompenzálni a rengeteg extra megbeszélést.
  • A gyerekekkel home office-ba kényszerülők átlagosan naponta 20 perccel is tovább dolgoztak gyermektelen társaiknál – nyilván azért, mert őket gyakrabban kizökkentették munkájukból a gyerekekkel kapcsolatos feladatok.
  • Az unalmas, monoton teendők jobban és gyorsabban elvégezhetők hagyományos irodai közegben.
  • Az otthoni környezet könnyebben kizökkentheti azokat, akik egyáltalán nem élvezik a munkájukat.
  • A kreatív munkát azonban kifejezetten támogatja a home office: minél kevesebb megkötést kap az egyszeri munkavállaló, annál jobban pörgeti a feladatokat.

MOCSKOS ÁLLÓVIZEK

Így áll most az építkezés a balatonakarattyai Koppány soron.
photo_camera Így áll most az építkezés a balatonakarattyai Koppány soron.

Lassan elkészül Balatonakarattya családias, nyugodt részén a Magyar Nemzeti Bank óriáskomplexuma. A hatalmas területen a tervek szerint oktatóközpont, szálloda, teniszpálya és vendéglátóegység is lesz.

  • A környéken lakók már az építkezés elején attól tartottak, hogy a megnövekedett forgalmat nem bírja majd az infrastruktúra, mivel az épületegyüttes a környéken megszokottnál jóval nagyobb autósforgalmat vonz majd.
  • Az önkormányzat suta, hümmögő kommunikációjából most úgy tűnik, egy olyan erdei gyalogösvényt alakítanák át, hogy autóval is könnyen megközelíthető legyen a környék, ami az erdőn át, a vasúti síneken keresztül vezet a partra.

Még ennél is trükkösebb megoldáshoz folyamodtak Badacsonytomajon, ahol 12 évig fizettetett belépőt az önkormányzat a strandolókkal, pedig nem is az övék a partszakasz.

Az egyetlen vízügyi jó hír: a rendőrség kihallgatta a szigetszentmiklósi olajszennyezés feltételezett elkövetőjét. A tököli férfit gyanúsítják azzal, hogy 2020. december elején több ezer liter motorolajat és fáradtolajat öntött Szigetszentmiklós csapadékvíz-gyűjtőjébe. Emiatt nagy területen ki kellett irtani a ritka úszólápot és a nádast, és hosszú évekig tart, amíg regenerálódik a természet

A NAGY RANDEVÚ

Joe Biden és Vlagyimir Putyin próbálnak mosolyogni egymásra 2021. június 16-i csúcstalálkozójuk kezdetén.
photo_camera A mosolygós kézfogást aztán a villán belül is megismételték. Fotó: MIKHAIL METZEL/AFP

A tervezetnél sokkal rövidebb ideig tartott, és meglehetősen hirtelen ért véget Vlagyimir Putyin és Joe Biden első csúcstalálkozója Genfben. Biden és Putyin először a külügyminisztereik társaságában, szűk körben beszélgettek, ez el is tartott a tervezett másfél órán át. Ám a második, plenáris ülés, ahol már a teljes delegációk beszélték volna át részletesen a problémákat, a tervezett három óra helyett alig több mint egy óra után véget ért.

A a két elnöknek legalább abban sikerült megállapodnia, hogy nagyköveteik visszatérjenek a posztjukra, de ennél komolyabb eredmények nem voltak – igaz, a jelenlegi helyzetben nem is nagyon várt tőlük többet senki.

  • Biden a találkozó hangulatát „jónak, pozitívnak” értékelte, bár azt is megjegyezte, hogy mindketten kitartottak azokban a kérdésekben, amikben nem értettek egyet.
  • Putyin szerint is „egész konstruktív” volt, mindkét fél „szándékot mutatott a másik megértésére”. Bident „tapasztalt államférfinak” nevezte, és azt mondta róla, hogy „nagyon más, mint Trump”.

Az biztos, hogy a kiberbiztonság ügyében nem értettek egyet. Putyin szerint abban sikerült megállapodniuk, hogy „tárgyalásokat kezdenek” a kérdéséről. Biden viszont azt javasolta, állapodjanak meg abban, hogy a kritikus infrastruktúra ellen békeidőben semmilyen esetben nem hajtanak végre akciókat. Később ehhez hozzátette, hogy emlékeztette Putyint arra, hogy az amerikaiaknak is igen fejlett kiberképességeik vannak, képesek a bosszúra.

Máshol:

ÉS FOCI

photo_camera Fotó: RICCARDO ANTIMIANI/AFP

Tegnap három meccset játszottak az EB-n:

Szerdán volt időnk végigelemezni, hogy mi történt az EB első napjaiban. Megírtuk hogy mit lehetett tanulni általában az első csoportkörből, de elsősorban a természetesen a magyarok teljesítményére koncentráltunk.

A pályán kívüli események kapcsán Szily László elmesélte, hogy verték meg majdnem a stadionban, mi meg azt, hogy a Deák téren hogy estek neki majdnem a hazai szurkolók a portugáloknak. Sajnos az UEFA-hoz is beérkezett egy panasz a magyar drukkerek homofób transzparense miatt.

A mai program: